Ha a valóság fájna
Kamaszkorában az ember sokat foglalkozik alapvető filozófiai kérdésekkel. Ezek egyike a következő: Honnan a fenéből tudom, hogy rajtam kívül van valami? Hiszen más forrásom a világ létezéséről nincs, mint a saját érzékleteim, azok azonban az enyéim, tehát nem a világból jönnek. Mondhatja ugyan a haverom, hogy „figyelj, kiscsávó, én nem te vagyok”, de mi bizonyítja, hogy nem csak elképzelem őt, mert úgy akarom? Berkeley püspök (1685–1753) ezt a problémát hibátlanul végiggondolta, csak mint hívő keresztény, arra a következtetésre jutott, hogy bár a szubjektumon kívül nincs semmi anyagi dolog („létezni annyi, mint érzékelve lenni”), az ideáinkat mégsem mi akarjuk tetszésünk szerint, hanem van egy rajtunk kívül álló előidézőjük: Isten. Attól persze még az a mindenféle anyagi dolog nincs ott. A híres filozófiatörténeti anekdota szerint Dr. Johnsont, Anglia korabeli szellemi diktátorát úgy felbosszantotta ez az elmélet, hogy sétaútján belerúgott egy nagy kőbe, és kijelentette: „Így cáfolom meg!”
A bölcs püspökhöz hasonlóan gondolkoznak a magyar nemzetpolitikai felelősei, élükön az illetékes miniszterelnök-helyettessel, hogy a magasabb mennyei szférákba már ne is nézzünk. Hívő elhivatottságukban tökéletesen negligálják az anyagi valóságot. Még egynémely határon túli híveik is szabályosan esdekeltek például, hogy ne erőltessék a kettős állampolgárságot a szlovákiai választások előtt. Ők mégis erőltették, minden gyakorlati kényszer nélkül – sikerült is hozzájárulniuk az MKP kieséséhez, majd a választási kudarc után közölték, hogy ők semmiről sem tehetnek, az MKP rontotta el a kampányt (amiben persze van valami). A Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülése táján abból származott némi érdesség, hogy Semjénék nem hívták meg a Hidat, mivelhogy magyarokat képvisel ugyan, de nem nyilvánítja magát speciálisan magyar pártnak. Arra az apróságra már csak az ún. nemzeti radikális sajtó figyelt fel berzenkedve, hogy nem hívták meg a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), míg a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) részt vehetett a megbeszéléseken, mi az, hogy, nagy is.
Megint nem fárasztom az olvasót az erdélyi belvillongások bővebb elemzésével, csak annyit jegyzek meg, hogy e két szervezetek egyike sem párt, viszont mindkettőnek célja az autonómia kivívása. Az SZNT annyival ment tovább az EMNT-nél, hogy 2006-ban nem hivatalos népszavazást rendezett a Székelyföld autonómiájáról; Sólyom László akkori köztársasági elnök, aki a határon belül az alkotmányosság zord őre volt, hivatalában átvette a népszavazás eredményeit, és támogatásáról biztosította az SZNT-t.
A Fidesz–KDNP útjai kifürkészhetetlenek. Hogy az SZNT meg nem hívása mögött mi állt, azt nem tudhatjuk biztosan, de gyanítom, hogy a Tőkés/Duray-szabály: határon túli magyar ügyekben az a jó cél és az a szükséges ember, amit, akit ők annak mondanak. Tegnap viszont mintha megtörtént volna a kárpótlás: az SZNT háromszáz küldötte Budapesten ülésezett és értett egyet nemzetileg; nem máshol, mint a magyar Parlamentben, a magyar – elvben – többpárti képviseleti demokrácia szentélyében. Hogy e megbeszélés mennyire fogja előmozdítani a Székelyföld autonómiájának ügyét, azt már most abszolút biztonsággal meg lehet mondani.
Érdekesebb az, ami a Fidesz-KDNP filozófiájáról leszűrhető: teljesen mindegy, hogy egy ilyen gyűlésnek mi az eredménye. Teljesen mindegy, hogy a határon innen és túli magyarokat a legitim parlamentekben kik képviselik, pártok, nem pártok, kereszténydemokraták, nemzetiek, exkommunisták, ne adj'Isten liberálisok. Teljesen mindegy, hogy egy szervezet kisebbséget képvisel az adott szomszédos ország magyar politikai közösségében. A lényeg az, hogy a mi tudatunkban milyen érzékletek vannak ebben a szent pillanatban. Ha most azt érzékeljük, hogy „székely”, „nemzeti” és „autonómia”, akkor az a mi szívünknek kedves, már lendül is a lábunk, az ott nyilvánvalóan egy nemzetiszínű focilabda, melyet ezennel bevarrunk a románok hálójába.
Kár, hogy így nem lehet politikát csinálni, mert nincs olyan kétharmados cipő, ami megvéd egy jókora kő keménységétől.
