Trágyapofozás

Ardamica Zorán | 2010. november 21. - 15:22 | Vélemény
Valahányszor oktatásügyet érintő hírt olvasok, ideggörcsöt, dührohamot kapok, felborul a hormonháztartásom és meg kell zabálnom mindent, amit csak a hűtőben és a pincében találok, annyira túlteng a gyomorsavam...

Eddig minden ’89 utáni kormány csak szarakodott! Már elnézést, nem lehet és nem is érdemes ezt finomítani. Legújabb miniszterünk először az idegen nyelvek korábbi bevezetését szorgalmazta, most, amikor rájött, arra nincs pénz, sem pedig szükség, tojás alakúvá alakítja az amúgy is tojás alakú tojást.

A diákok 93 százaléka angolul tanul, legyen hát az angol kötelező! És a világ térdre rogy e bölcsesség hallatán, Szlovákia irányába fordul, s úgy zokogja el imáit... Tán még Londonban is bevezetik az angolt. Ahelyett vacakol ilyesmivel a tárca, hogy elődje hülyeségeit megszüntetné. Ha már a nyelveknél tartunk, akkor pl. a német szakos továbbképzést, amely egyrészt irdatlan pénzeket emészt fel, másrészt talán csak némi kredithez jutnak majd általa a pedagógusok, harmadszor szervezetlen, negyedszer pedig úgysem ér fel egy diplomával, tehát képesítetlen tanítókat képesít... szakbővítés helyett... no comment, elvtársak, pedig még sorolhatnám.

A kreditrendszer bérezésbe való beépítéséről meg már annyit sem érdemes szólni, hogy azt is meg kellene szüntetni, mert a hülyeség legfelső fokát érte el ez a magasztos ötlet. Mostanában a félévi bizik kiadásával vagy nem kiadásával vannak elfoglalva a napszámos tanároktól tutira jobban fizetett, szalmacséplő okostónik. Meg azzal, hogy vízjeles papírra nyomtassák-e, ha úgysem adják ki... Meg hogy hogyan lehetne szétcseszni a nyolc osztályos gimik jövőjét, oly módon, hogy ne vegyék észre, mennyire szétcseszik... Hát nincs nektek dolgotok, a kutya mindenségit! (Már, hogy kerüljem az egyébként őszintén idekívánkozó vulgarizmusokat, hátha valamely vadbarom nem stiláris eszközként kezelné őket...)

Egy radikálisan anarchista kormánytól (ami persze abszurdum, tehát nem jöhet létre soha), azt várhatnánk, hogy teljesen lerombolja a jelenlegi rendszert. Mára eljutottunk oda, hogy szinte minden gyerek, szülő és a pedagógusok azon része, amelyek beszürkült szürkeállománya nyomokban még emberi gondolatokat tartalmaz, s nem békült ki a céltalan rabszolgasorssal, ugyanezt várja – csak nem meri hangosan kimondani – egy normális kormány normális minisztériumától is.

Ez a rendszer teljesen, de tényleg teljesen rossz. Néhány eleme lehetne menthető, de ily módon összelegózva azok sem működnek. Bölcsödétől a doktori képzésig szar az egész! Nem elég megreformálni, nem elég mindig valami debil pótcselekvéssel elfedni a problémákat, improvizálni sok-sok látványos és drága ad hoc blődlit, s aztán arra hivatkozni, hogy a pedagógiában majd egy emberöltő után látszik csak a pozitív eredmény! Mert a negatív két héten belül látszik! Nem elég ezt a rendszert felforgatni! Teljesen meg kell szüntetni! Holnap! Csak azért nem ma, mert vasárnap van!
Megszüntetni, megpihenni tőle! Létrehozni egy totálisan újat! Sok-sok tudással, és pénzzel.

Ha erre nincs kormányzati akarat és / vagy stex, akkor nem kell rizsázni, be kell vallani: egy nagy rakás trágya az oktatásügy, de az is marad és kész, mert mi képtelenek vagyunk ezen változtatni. Így ki kell mondani, be kell vallani. És megszüntetni a kötelező iskolalátogatást (mert ebben a rezsimben minek az?!) és az oktatási tárcát (mert ebben a rezsimben minek az?!). Punktum. Abbahagyni végre a szar pofozását. Oszt dobre.