Slota Schmitt embere – és fordítva…?
Bár minden nézőpont kérdése. Ha belegondolunk, hogy nem is olyan régen a magyar államfőt az országhatáron maga a szlovákiai rendőrfőkapitány személyesen figyelmeztette, nem igazán tudná szavatolni a biztonságát, következésképpen nem ajánlatos átlépnie a határt, akár örvendhetünk is a minapi államfői randinak.
Igaz, anno nem Schmitt Pálnak hívták a magyar köztársasági elnököt, hanem Sólyom Lászlónak. A szlovák kormányfőt pedig nem Iveta Radičovának, hanem Robert Ficónak. A történetben csak ez utóbbi lakája, Ivan Gašparovič minősíthető konstans szereplőnek, hiszen akkor is ő volt, s most is ő a Szlovák Köztársaság első embere.
Sólyom László senkinek nem volt a lakája, Schmitt viszont a jelenlegi magyar kormányfőé, Orbán Viktoré. Legalább is azok számára, akik nem szednek fideszes tudatmódosító pirulákat – egészen biztosan ez jön le a magyarországi közélet színpadáról…
Elvileg és gyakorlatilag tehát két lakáj találkozott, miért is lett volna pro vagy kontra komolyabb jelentőségű ez az esemény, mint például a névtelen magyar állampolgár shoppingolása Pozsonyban, avagy egy pozsonyié Budapesten.
Pedig kétségkívül benne volt a pakliban minimum az ajtócsapkodás is. Schmitt Pál ugyanis a magyar kormány határon túli magyarokra szabott és varrt honosítási kampányának értelmében kendőzetlenül toborozta a magyar állampolgárokat Pozsonyban. Csak azért nem mondható, hogy az oroszlán barlangjában, mert annak jelenlegi lakója, Gašparovič legfeljebb egy plüssoroszlánt idéz. Bár a Schmittel tartott közös sajtóértekezleten azért gazdájának öröksége, no és a szlovák „nacionalista demokraták” szellemiségének jegyében elég határozottan tudtára adta országnak-világnak, a szlovák állam iránti lojalitás próbájának tartja, mennyi lesz az a szlovákiai magyar, akik egyszersmind magyarországiak is akarnak lenni. Ezenkívül nem különösebben kapta föl a vizet, hogy vendége jelképesen az ő rezidenciája teraszáról úgy toborozta a szlovákiai magyarokat az „anyaország zászlaja” alá, mint egy magyar huszárkapitány annak idején a szlovák regrutákat...
Gašparovič vonatkozó szelídsége, ha azt nem az előrehaladott szenilitás okozta, nyilván Iveta Radičovának köszönhető. Akiről sejthető volt, hogy elegáns úrinőként eszébe sem jut majd jut majd Schmittre úgy vicsorogni, amint azt Fico és kormánykoalíciós partnere, a csahos kis Szlovák Nemzeti Párt legendásan bunkó elnöke, Ján Slota tette volna.
Már, ha alkalmuk nyílik a magyar köztársasági elnökkel találkozni. Merthogy köztudottan nem volt. A vonatkozó hivatalos magyarázat szerint azért nem, mert Schmitt időzavarba került.
Nem tudni, azért-e, mert az ügyeletes felvidéki magyar Tiborc alias Hrubík Béla Csemadok-elnök és további több tucat megélhetési magyar aktuális panaszára spórolta az időt, avagy, stílusosan szólva, csak nem fűlt a foga egy Slotával lezavarandó rögtönzött csörtéhez.
De mindegy is most már, miért nem találkoztak a nagy szellemek. A lényeg, hogy legalább emiatt nem felejtettük el azonnal, hogy Schmitt Pál egy egész álló napon át Pozsonyban tartózkodott. Hogyan is felejthettük volna, ha Slota a magyar államfő távozta óta minden útjába kerülő médiamunkás tollába mondta, ugyanígy valamennyi mikrofonba és kamerába beleböfögte butulófélben levő alkoholistákat jellemző grimaszai közepette, mekkora korszakalkotó hülyeségeket akart kérdezni a magyar államfőtől és közölt volna vele… Hát nem Slota az aki szívességet tett Schmittnek…?
