Miért is fogyhat a magyar?!
Gyaníthatóan az olyanokra is vonatkozik ez, akik hivatásszerűen magyarok. Vagyis a magyar mivoltuk biztosítja megélhetésüket. Ilyenek elsősorban azok a politikai pályán tartózkodó úrhölgyek és urak, akik ugyan a politikáról, mint szakmáról és hivatásról vajmi keveset tudnak, de sikerült elhitetniük bizonyos szlovákiai magyar választókkal, hogy azok nélkülük mind egy szálig megszűnnének magyarnak lenni.
Ez a tény persze felveti azt a sarkalatos kérdést, eleve nem veszik-e el, sőt, ne vesszen-e el egyébként is minden olyan egyén, akivel el lehet hitetni ekkora szamárságot. Vagy eleve nincs-e már valaki elveszve, ha csak abban az esetben képes megőrizni nemzeti identitását, amennyiben folyton ott áll mögötte egy pártgorilla, hogy a himnuszt vagy a Szózatot dúdolja a fülébe…?
De hagyjuk is a megélhetési szlovákiai magyar politikusokat. Elég az ő bajuk a legutóbbi parlamenti választások óta… Vannak ugyanis a megélhetési magyar politikusoktól nagyságrenddel tisztességesebb hivatást gyakorló megélhetési magyarok, akik nem mások, mint például a szlovákiai magyar iskolákban oktató pedagógusok. Aligha kell bizonygatni, számukra legalább olyan fontos, hogy legyen elég tanítványuk, mint a politikusok számára a választó. Vagy az orvosnak beteg. Ugye emlékszünk még Hofi Géza orvosára, akinek az volt a szavajárása: Gézám, fő az egészség meg, hogy legyen beteg…
Ugyanez vonatkozik a szlovákiai magyar médiában dolgozó sajtómunkásokra is. Azzal a markáns különbséggel, hogy a betegeken kívül jó, ha minél többen vannak az egészséges szlovákiai magyar olvasók.
Mármost, mi következik mindebből? Többek között az a közhely, amelyről az érintettek, a politikusok, a pedagógusok, az újságírók, de általában a szlovákiai magyarok egyenként és népcsoportként is hajlamosak megfeledkezni. Az a tény, hogy a saját sorsuk általában, és ezen belül természetesen a nemzeti hovatartozásuk kizárólag rajtuk áll vagy bukik! Vagyis, amint minden egyes ember a saját szerencséjének a kovácsa, valamennyi szlovákiai magyar egyénileg felelős a saját nemzeti identitásáért.
Minden ellenkező tartalmú sóder és lózung: tévedés. Vagy szemenszedett hazugság!
Akik viszont mégis hisznek a vonatkozó parasztvakításnak, azonkívül, hogy saját sorsukat, nemzetiségi mivoltukat pecsételik meg, paradox módon épp az olyan politikusoknak, pedagógusoknak, újságíróknak és közszereplőknek ártanak a leginkább, akik, lévén, hogy mások magyarságából élnek, nélkülük elmehetnek valahová... Azaz előbb-utóbb azért vesztik el egzisztenciájukat, mert lassan, de biztosan elfogy a közönségük…!
Ennek a szerencsétlen helyzetnek az elkerülése érdekében épp a szóban forgó politikusoknak, pedagógusoknak, újságíróknak és egyéb közszereplőknek kellene azonnal felhagyniuk a szlovákiai magyarok folytonos osztályozásával. Jó és rossz magyarokra osztásával. Aszerint például, hogy milyen a politikai és a kulturális értékrendjük. Sőt, hogy milyen útlevél van vagy lesz a zsebükben…
Azonnal abba kell hagyni továbbá: a szlovákiai magyarok állandó ijesztgetését és kedélyállapotuk folyamatos rongálását is!
Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy egyre több szlovákiai magyar azzal a gondolattal fekszik majd le és kel föl, hogy szlovákiai magyar ő. Olyan helyzetben levő, akinek sorsa puszta nemzeti hovatartozása miatt az állandó jogfosztottság, a kisemmizettség, a kirekesztettség, az üldöztetés, vagyis maga a szakadatlan pokoljárás. Mert eztán már csak az következhet, hogy egyre többen kezdenek majd azon is gondolkodni, miként lehet vajon az efféle sanyarú sorsot megúszni…!?
Az írás megjelent az Új Szó hétfői számában is.
