Weimar–Gödöllő–Wilanów

Most volt a nagy megbékélés, különös tekintettel Lengyelország soros uniós elnökségére, a téma pedig a „keleti partnerség”, vagyis a még nem EU-tag európai szovjet utódállamokhoz fűződő viszony. Oroszországra a partnerség nem terjed ki, de működésének feltétele a jó orosz kapcsolat, ezért a következő csúcsra Medvegyev orosz elnököt is meg akarják hívni.

A keresztény konzervatív Bronislaw Komorowski ez alkalomból cikket jelentetett meg, nem máshol, mint az általános liberális irányú Gazeta Wyborczában (mégiscsak ez az első számú napilap, még akkor is, ha a médiatörvénnyel szembeni kiállása miatt nagyon fújtak rá magyar ún. jobboldali körökben). Az elnök cikkének az a magyar vonatkozása, hogy nincs magyar vonatkozása. Úgy beszél a keleti partnerségről és a lengyel elnökségről, az európai sztenderdekről, amiket a keleti szomszédoknak meg kell honosítaniuk, az értékekről, amiket be kell fogadniuk, hogy meg sem említi a belga-magyar-lengyel elnökségi trió jelenleg poszton lévő tagját, Magyarországot. „A mi szintünk a németeké meg a franciáké” – ez szól minden mondatából.

Hogy ezt a cikket szemlézték-e a budapesti Külügyminisztériumban és az uniós elnökségi stábban, nem tudom. Mindenesetre tíz nap múlva derült égből jött a hír, hogy elhalasztják a magyar elnökség egyetlen valóban fontos rendezvényét, a keleti partnerség gödöllői csúcstalálkozóját. Majd a második félévben, a lengyel elnökség alatt kerül rá sor. Könnyen adódik az értelmezés, hogy ezzel Sarkozy, Merkel és a többiek valamiképpen Orbán Viktor honi teljesítményét és európai dacreakcióit büntetik (főleg a médiatörvény és annak sajátos harcmodorú védelmezését), de lehetséges egy másik magyarázat is.

Előbb kövessük a „megbüntet a Nyugat” cselekményszálát: a május végére tervezett gödöllői találkozó bojkottjával mint reális lehetőséggel számolt már december 28-án, egy névtelen szerkesztőségi kommentárban a Washington Post. Az a lap, amelyiknek a szerkesztőbizottsági tagja, Kelet-Európa-szakértője Anne Applebaum – történetesen Sikorski lengyel külügyminiszter felesége. Ő írta az egyetlen olyan cikket a médiatörvényről, amelyik fájt a magyar kormányzatnak. Orbán nem kapott észbe – nem észlelt legalább annyit, hogy Washingtonban és Varsóban el vagyunk ásva –, hanem a diplomatákat hibáztatta, amiért nem figyelmeztették időben a „Magyarországgal szembeni” rohamra, majd január 20-án, az Európai Parlamentben a neki címzett bírálatokat „a magyar nép arculcsapásának” minősítette.

A diplomatáknak ha volt vétségük, akkor az volt, hogy nem figyelmeztették Orbánt: ez nem megy, nincs összeesküvés, az új magyar médiatörvények illenek Közép-Ázsiába. Persze nem is figyelmeztethették, hiszen szolgálniuk kell a kormány politikáját, és nem felülbírálniuk, ráadásul a felkészültségük sincs meg – sem a sajtószabadság témájához, sem az európai politikához. Így őket is meglepetésként érte – még Applebaum és Komorowski cikke után is – a gödöllői találkozó elvétele.

Így minden szépen klappolna, de bármennyire kétségbe ejt az Orbán-kormány bel- és külpolitikája,  könnyen lehet, hogy nem közvetlenül a politikai lépések bosszulták meg magukat, hanem az a pancser provincializmus, akaratosság és amatőrség, amelyik ehhez a politikához vezetett.
Egy kiszivárogtatott mentegetőzés szerint a következő történt:a gödöllői csúcsot május 24-25-re  tervezték, és sajnos „logisztikailag nehezen lett volna megoldható”, hogy az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) párizsi fórumáról átjöjjenek a nagyemberek, majd visszarepüljenek ugyanoda, a G8-csúcsra. A dátum úgy került május 24-25-re, hogy eredetileg május 28-ra tervezték a gödöllői rendezvényt, de kiderült, hogy a grúzoknak a nemzeti ünnepük miatt nem jó. Ekkor előrehozták volna 27-re, csak akkor meg sajnos G8-csúcs volt. Ezért döntöttek 24-25. mellett, de hát ez meg véletlenül egybeesett volna az OECD félévszázados jubileumát ünneplő eseménnyel.

Kész, nincs mit tenni.

Ezzel a sztorival csak a következők hibáznak:

1.    A grúz nemzeti ünnep május 26-án van, úgyhogy semmi értelme nincs emiatt 28-ról bármit előrehozni 27-re.

2.    Azt, hogy az OECD évfordulós fórumát 2011. május 23. és 27. között rendezik, már legkésőbb tavaly májusban tudni lehetett Tudnia kellett róla legalább akkor OECD-nagykövetünknek, Gottfried Péternek, aki azóta miniszterelnöki főtanácsadó. Ha ez szempont, nem ezt a hetet kellett volna kiválasztani. Viszont ezek a fórumok nem szoktak egész hetes csúcstalálkozók lenni, az idei program is csak egyetlen miniszteri szintű tanácsülésről tesz említést.

3.    És végül: tavaly decemberben még hivatalosan is úgy volt, hogy a gödöllői találkozó időpontja május 27. lesz, a G8-csúcs második napja. Márpedig azt, hogy az amerikai, brit, francia, japán, kanadai, német, olasz, orosz vezetők, valamint az EU két első embere pont azon a napon fog találkozni a franciaországi Deauville-ben, már november elején bejelentették.

Mivel a gödöllői terv már előbb ismeretes volt, feltehetően a francia külügyben is, az időzítést lehet úgy értelmezni, hogy a franciákat egyáltalán nem érdekli a keleti partnerség. Csak hát Wilanówban érdekelte őket.

A „Nyugat bosszúja” szálat folytatva: talán tudatosan, a magyar kormány készülődését semmibe véve tették 26-27-re a G8-csúcsot a franciák. Akkor esetleg az van mögötte, hogy Orbán elrontotta a dolgát Sarkozyvel is. Éspedig a pécsi vízmű 1948-as stílusú államosítása  miatt, ami megint olyasmi, hogy a Fidesz-rajongók tapsolnak hozzá, de a jobboldali, tehát tőkepárti nyugati politikusok nem. Főleg a nemzeti orrfennhordásukról híres franciák. Nyilván erről sem tájékoztatták Orbánt a diplomatái, sem francia-szakértő főtanácsadója, az újbalos Hegedűs Zsuzsa.

(Ha a halasztásnak ezt a magyarázatát fogadjuk el, azt sem árt megemlíteni, hogy Sarkozy vagy a kemény antikommunista múltú, börtönviselt Komorowski másik magyar házigazdája hivatalosan Schmitt Pál lett volna. Orbánnak azt se magyarázták meg tanácsadói, hogy Európában nem politikailag és intellektuálisan súlytalan bonvivánokat nevezünk ki köztársasági elnöknek. Sem azt, hogy a világnak azon az elég nagy részén, ahol nem az olimpiai aranyérmek száma a nemzeti dicsőség fő mércéje, nem jó ajánlólevél, ha valaki a fasisztából kommunistabaráttá lett, korrupciós balhéktól körüllengett Juan Antonio Samaranchnak volt a megbízható embere.)

De ha nem spekulálunk a politikai háttérről, akkor is tény, hogy a magyar diplomácia vagy tudta már hónapok óta, hogy a meghirdetett május 27-i dátum nem jó, csak nem mert megszólalni; vagy nem tudta, és az még nagyobb baj. Ha egy kicsit továbbcsavarjuk, egyáltalán nem lehetetlen, hogy a lengyelek már tudták, és kaján örömmel készültek az átvételre (mely esetben a Washington Post cikke több mint jóslat.)

Ami biztos: az elnökségért felelős külügyminisztériumi államtitkár, Győri Enikő kinevezéséről már a tavaly április választások környékén döntöttek, júniusban be is jelentették, de a posztját csak szeptemberben foglalta el. Hogy miért, azt csak találgatni lehet. Nemzetpolitikai szempontból nyilván nem voltak sürgősek az európai elnökség ügyei, meg fontosabb volt a személyzeti tarolás a minisztériumban. Aztán körülbelül ilyen munkára maradt idő.

Azonkívül biztos, hogy keleten és nyugaton a lengyelek partnerek, minket meg lesajnálnak.