Az igazi újdonság

Nem újdonság, hogy bődületeset mondott.  Ilyenkor a publicisták és az elemzők – no nem azok, akik egyetértenek mindennel, amit Orbán Viktor mond, sem azok az „elfogulatlanok”, akik bármilyen bődületességet képesek  kommunikációs bravúrnak felfogni. és gyönyörükben rögvest átmennek cseppfolyósba –, szóval az észnél lévő publicisták és elemzők rendre megállapítják, hogy ez már tényleg túlzás, az illető átlépte a Rubicont. Eltelik két hét, és már félig mindenki elfelejtette az egészet, mert a permanens hüledezéssel nem lehet együtt élni, és jön az újabb  Rubicon, aztán még egy, aztán még egy.

Nem újdonság, hogy Orbán olyat mondott, ami nem fedi a valóságot. 1990-ben például senki sem diktált nekünk Moszkvából, Gorbacsov ugyanis örült, hogy luk van ott, ahol lennie kell, és a birodalom elengedése árán megmentette Oroszországot az éhínségtől. A felszabadult népek diktáltak neki, megállapodtak a csapatkivonásról, feloszlatták a Varsói Szerződést, a KGST-t, ilyesmik. Vagy mondjuk 2011-ben a médiatörvény módosításait szó szerint lediktálták Brüsszelből. 

De az igazságtartalom nem érdekes. Ez sem újdonság. Az a lényeg, hogy szóljon, a baráti média majd megtalálja hozzá a bizonyítékokat, a világháló kurucai meg harminchatmillió példányban kopipésztelik. Észérvekkel, tényekkel babrálni ebben a közegben olyan,  mint szembefütyülni a sugárhajtóművel.

Nem újdonság, hogy Orbánt nem érdekli sem a Rubicon, sem a valóság, hanem csakis azt mondja, amit a közönsége hallani akar. A közönsége pedig azt akarja hallani, amit Orbán és mindenkori stábja évtizedes munkával belénevelt, mármint hogy van egy szervezett, rafinált és magyarellenes nagy Ellenség, amibe mindenki beletartozik, aki nem Mi vagyunk.

Nem újdonság az se, hogy Orbán olyat mond, amitől a nagyvilágban befolyásos egyének és csoportok felkaphatnák a vizet, mert  a) a nyelvi nehézségek miatt nehezen jut el hozzájuk, és olyan is van, hogy annyira egzotikus a duma, hogy már a fordító sem hiszi el, hogy tényleg azt mondták ki, azt írták le; b) a világ és ezen belül is Köztes-Európa tele van olyan politikusokkal, akik bődületeseket mondanak. Ki bírja mindet megjegyezni?

Van persze olyan bődület, amelyik minden szűrőn átszűrődik, és azt végső soron mindig megbocsátja valaki, vagy elvész a feledésben.

Itt jutunk el ahhoz, hogy mi lehetne újdonság.

Az Európai Néppárt gyakorlatilag mindent megbocsát Orbánnak. Tisztázzuk: Európai Néppárton most nem a tagpártokat értem, nem a demokrata elkötelezettségű politikusaikat Merkeltől Tuskig, hogy közelebbi példákat ne mondjak; hanem azokat a brüsszeli/strasbourgi funkcionáriusokat, akiknek az a fő célja, hogy az Európai Parlament játszmáiban minél kevesebb vesszen el az EPP 265 szavazatából.  (Ha valaki nehezményezi, hogy az EPP falaz Orbánnak, gondoljon arra az üvöltő csöndre és mellébeszélésre, ami Berlusconi botrányaira volt mindig is a néppárti válasz, nemcsak a mostanira. Kereszténydemokraták, ugye. Sose mondták neki, legalábbis nyilvánosan, hogy „Silvio, most már húzzál el, minket teszel nevetségessé.” Nem mondják,mert Berlusconi pártja 23 képviselővel az EPP öt legnagyobb nemzeti csoportja közé tartozik. Bár meg kell hagyni, ez nemcsak néppárti sajátosság, emlékezzünk arra, hogyan engedték be a jobb körökbe és hogyan oltalmazták az európai szocialisták Ficót.)  

Kezdetben, még amikor a Fidesz ellenzékben volt, viszonylag kevés képviselővel, ezek a mindenre kapható szavazatmenedzserek azért is karolták fel olyan lelkesen Orbán Viktort, mert magyar ügyekben a fő információforrásuk Orbán Viktor volt. Aki beleillett a hibátlan pedigréjű antikommunista harcos sémájába (ehhez persze az is kellett, hogy Gyurcsány – függetlenül valóságos szándékaitól és képességeitől vagy azok hiányától – halálos biztonsággal hozza a szemét posztkomcsi sémáját).  A magyar politikai viszonyok ennél árnyaltabb észlelését nem lehet elvárni tőlük. (És megint:  sajnos a legtöbb más európai párttól sem. Azoknak a német szocialistáknak például, akik hevesen támadták a médiatörvényt, aligha volt fogalmuk arról, mekkora szerepet játszottak magyar barátaik a mostani szabályozás  kialakulásában.) Miután 2009-ben a Fidesz 14 képviselőt vitt be a néppárti frakcióba, végképp nélkülözhetetlenné vált, ráadásul a 2010-es választási győzelemről az egyszerűen gondolkodó néppárti fejesek nyugodtan mondhatják, hogy ez is az ő értékeik felsőbbrendűségét igazolja.

Orbán tehát, úgy is mint a soros elnökséget betöltő Magyarország miniszterelnöke, bejelentette, hogy neki nem diktálhatnak Brüsszelből. Rubicon stb.  Mivel úrifiú vagyok, mondok egy ötletet a menekülési útvonalra (nem vagyok biztos benne, hogy nem használják, mire ez megjelenik). A  „nem is ezt mondta, kis hülyék”-taktikáról van szó. Bevetették már jó néhányszor. Orbán nem azt mondta, hogy Brüsszel nem diktálhat neki, hanem hogy Brüsszelből nem diktálhatnak neki, azaz ki lehet magyarázni úgy, hogy csakis a brüsszeli bírálóira (e logika szerint a magyar nép ellenségeire) gondolt. Cohn-Bendit, Schulz, Bokros urakra meg a többiekre. Az Európai Parlament demokratikusan megválasztott többségére, amely e logika szerint testületileg részese egy Budapestről irányított magyarellenes összeesküvésnek. Ha tudatosan részese, akkor gaz, ha szándéktalanul, akkor buta balek.

Nem kétlem, hogy a mindent megbocsátás jegyében Martens, Daul urak és a többiek képesek lennének simán elfogadni  ezt a magyarázatot, ha egyáltalán fontosnak tartják, hogy bármit szóljanak az ügyhöz.

De hát, szándékos süketségen innen,süketelésen túl, Orbán mégiscsak az 1956-os Kremllel hozta közös nevezőre az Európai Uniót. Arról az Unióról van szó, amelynek demokratikusan megválasztott parlamentjében  a legnagyobb párt az Európai Néppárt, és amelynek legfőbb tisztségviselőit az Európai Néppárt adja.

Az igazi újdonság tehát az lenne, ha az Európai Néppárt – értve rajt a strasbourgi szavazatmenedzsereket és stábjukat – most az egyszer úgy viselkedne, mint a normális emberek szoktak,  és megsértődne, mikor az arcába köpnek.