Ilyen a blöff!

Enyhén szólva kínos volt, ahogy Igor Štefanov viselkedett, amikor a Sme napilap újságírója megkérdezte tőle egy sajtótájékoztatón, tesz-e hivatalos feljelentést, miután állítása szerint megbízható forrásból megtudta, legalább negyven közszereplő, főként politikusok – ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt – meg újságírók is törvénytelen és egyértelműen elítélendő lehallgatás alanyai.

Azért volt kínos Štefanov viselkedése, mert a kérdést követően hallgatott, mint a kuka. Bámult, mint borjú az új kapura, az általa összehívott sajtótájékoztató moderátora pedig azon nyomban befejezettnek nyilvánította az összejövetelt, majd az SNS parlamenti képviselőjével együtt úgy eltűntek a helyszínről, mint szellőztetés után a büdösség.

Az elnémulás, amellyel egyébként az egyenes választ szerették volna elkerülni, nyilvánvaló válasz volt az újságíró kérdésére. És arra engedett következtetni, a korrupció gyanújától egyértelműen szagló hírhedt faliújságtender lebonyolításával gyanúsítható egykori miniszter által világgá kürtölt botrányos hír nem más, mint egy figyelemelterelést szolgáló ügyetlen blöff. Amely a szánalmas sumákoláson túl arról szól, hogy eleve megkérdőjelezze az illetékes hatóság vonatkozó ügyben megtett valamennyi eddigi és majdani lépését. Beleértve azt is, hogy Štefanovot gyanúsítottként történő kihallgathatósága érdekében esetleg megfosztják képviselői mentelmi jogától.

Legyen bárhogy, ha törvényes alapon folyik a nyomozás, ha illegális módszerekkel, a tényen mit sem változtat, hogy a faliújságtender következményeként illetéktelenül jutottak államkincstári eurómilliókhoz bizonyos pártkuncsaftok.

Ha ez a gyanú beigazolódik, vélhetően nem lesz olyan közember az országban, akinek csak egy kicsit is számítana, hogy a bizonyítékokat esetleg necces módszerekkel szerezték be. Ez a tény persze korántsem jelentheti azt, hogy következmények nélküli lehessen bármilyen törvénytelen hatósági eljárás. Ha a nyomozás során valóban törvénytelen lehallgatásokhoz folyamodtak az illetékesek, természetesen nekik is büntetőjogi következményekkel kell szembenézniük. Ugyanúgy, mint a faliújságtender kiötlőinek, végrehajtóinak és haszonélvezőinek.

Mindez egyébként mindaddig puszta spekuláció, amíg be nem igazolódik, hogy tényleg elkövetődtek bizonyos törvénytelen cselekmények a szóban forgó bűntény vizsgálati szakaszában. Addig azonban az ártatlanság vélelme szellemében tudatosítania kellene, amíg a feltételezett bűncselekmények be nem igazolódnak, mind Štefanov, mind az általa gyanúba kevert hatóság tagjai ártatlannak tekintendők.
Štefanovhoz viszont azért nehéz ekként viszonyulni, mert a dolgok jelenlegi állása szerint épp ő volt, aki konkrét bizonyítékok híján akart közéleti botrányt kirobbantani. Mégpedig vélhetően önérdekből.

Ez a magatartás egyébként esetében, lévén, hogy gyanúsítottként merült föl a neve, tulajdonképpen érthető, hiszen egy gyanúsított akár hazugságokkal is megkísérelheti menteni az irháját.
Furcsa és érthetetlen ellenben, hogy akadt több parlamenti képviselő – ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt –, akik beálltak mögé és ugyancsak bizonyítékok nélkül hadováltak a nyilvánosság előtt arról, hogy ők is tudnak bizonyos közszereplők törvénytelen lehallgatásáról. Ha ugyanis valóban rendelkeznek ilyen információkkal, amint Štefanovnak, nekik is régen feljelentést kellett volna tenniük. Vajon miért nem teljesítették állampolgári kötelességüket?