Ez a demokrácia, bazmeg!

Semmilyen meglepetést nem okozott a szlovák parlament kisebbségi nyelvhasználati törvényről megkezdett vitája a szlovák parlamentben. A Híd párt által jelölt kisebbségekért felelős kormányalelnök, Rudolf Chmel által kidolgozott törvénnyel kapcsolatosan ugyanazt és ugyanúgy szajkózta a jelenleg ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt képviseletében Rafael Rafaj, meg az ugyancsak ellenzéki Ficó-féle Smer vezérszónoka, a diszkriminatív szlovák államnyelvtörvény atyja, a volt kulturális miniszter, Marek Maďarič is.

Őket aztán győzögetheti Bugár Béla, a Híd elnöke, hogy épp, ők, azok a nacionalista szlovák politikusok tesznek az állam és a szlovák nemzet érdekei ellen, akik rendre ostobaságokkal, nyilvánvaló hazugságokkal traktálják, riogatják vélt és valós közönségüket, ha csak eszükbe jut, hogy Dél-Szlovákiában esetleg egynémely vendéglőben magyarul is ott szerepel majd az étlapon a magyar gulyás, s minő nemzetárulással fölérő botrány, még a brindzás galuska is…

Létezik egyáltalán akár egyetlen olyan balfasz, akinek ettől elmegy az étvágya? Ha létezik, dögöljön meg éhen az ilyen. Vagy hordjon magával otthonról száraz zabálnivalót. De ne ám csak Dél-Szlovákiába, hanem akkor is, ha átlépi féltett provinciája határát…

Szóval, kicsinyes, méltatlan volt és lesz a szóban forgó vita, mint mindig. A meglepetés az lett volna, ha kussolnak a szlovák Kukluxklán szóba hozott pribékjei.

Nem is igazán lenne hát érdemes foglalkozni vele, ha az ember biztos lehetne abban, hogy nem igazán fogékony rá a plebsz, sem a szlovák, sem pedig magyar oldalon. Csakhogy konkrét tények bizonyítják, épp annyi a bárminő másság iránti intolerancia a szlovákiai társadalomban is, amennyi biztosítja, hogy profitáljanak belőle az olyan nácizmussal kokettáló barmok, akik jellemzően tehetségtelenségük, semmirekellőségük miatt legfeljebb hordószónokokként képesek megélni. Méghozzá nem is akárhogyan. Többek között, azoknak az állampolgároknak az adóiból is, akiknek nem szenvedhetik a kultúráját, nyelvét, bőrszínét, szagát.

Az ilyenek röfögnek holmi államérdekről, a nemzetüket fenyegető veszélyről? Akik azt sem képesek, vagy rosszabb esetben nem hajlandók fölfogni, hogy tulajdonképpen a saját érdekeiket sem képesek képviselni? Mert képtelenek ráébredni, hogy primitív önsorsrontás a részükről folyton azokat az embereket nyelvi alapon is ingerelni, akiknek a mindennapi zabálnivalót köszönhetik!

Volt azonban más is, ami a vázolt szellemi nyomorúságra is rátett egy-két lapáttal. Egy Dušan Jarjabek nevű, ugyancsak a Ficó-istállóban hízó honfi bírta aztat kijelenteni, hogy az inkriminált kissebségi nyelvhasználati törvény teljesen fölösleges. Mivel úgymond, néhány önmagát általa láttatni kívánó politikuson kívül nem ismer élő embert, aki kérné!

Igen? Nem ismersz, olyan embert, aki kérné, bazmeg? Olyasmiről nem hallottál, hogy akkor is kapnom kell, ha nem kérem? Ráadásul nem is azért nem kérem, mert nekem a kérés nagy szégyen. Azért nem kérem, mert akkor is kapnom kell, ha nem kérem!

Amint eszembe sincs kérni, hogy rendszeresen levegőt vehessek. Nem kérem, hogy táplálkozhassak, nem kérem, hogy szaporodhassak. És nem kérdem, szabad-e minősítnem az olyan a nyegle suttyót, aki azt hiszi, tőle, vagy bárkitől kérnem kell, hogy a szülőföldemen olyan nyelven, olyan stílusban kommunikálhassak és a kommunikáljon velem az általam fenntartott kibaszott tákolmány, az állam, ahogyan kedvemre való!

Tudod, miről beszélek, nímand? Arról, bazmeg, hogy állampolgárként az állam tulajdonképpen én vagyok! Semmivel sem kevésbé, mint te vagy, meg a te egész pereputtyod! És tudod, hogy hívják ezt az egészet? Ez a demokrácia, bazmeg!