Egy szlovákiai magyar náci vezényli a Véderőt!

Barak László | 2011. április 28. - 17:28 | Vélemény
Egy szlovákiai magyar hülyegyerek, Porubszky Zsolt – aki köbölkúti (Érsekújvári járás) 28 éves fiatalember – annak a Véderő elnevezésű maszek egyesületnek a „főparancsnoka”, amelyet civilek alapítottak. Egyrészt, mert vélhetően vonzalmat éreznek általában az uniformishoz, egyszersmind az erőszak iránt, másrészt meg nyilván utálják a cigányokat. Többek között…

Arról a Véderőnek nevezett bagázsról van szó, amelynek tagjai egy Gyöngyöspata elnevezésű magyarországi településen masírozgatnak immár hetek óta a helybeli péró előtt. Elrettentendő annak lakóit a magyar emberek vegzálásától…

A magyar emberek között persze nyilván akadnak számosan, akik ugyancsak annyira utálják a cigányokat, hogy emiatt akár öngyilkosságot is képesek elkövetni. (Tudniillik a csendőrösdit játszó egyenruhás fószerek anno azért szállták meg a települést, mert egy helybeli magyar ember állítólag a mellé költöztetett árvízkárosult roma család miatt akasztotta föl magát. Béka poraira…)

Ha mégoly felszínes kegyeletsértésnek tűnik is, ki kell mondani, aki az emberutálat miatt képes öngyilkosságot elkövetni, az beteg. És idejekorán orvoshoz kellett volna fordulnia. De, ha neki nem is, a családjának egészen biztosan. Ha pedig nem volt neki, akkor a nem cigány szomszédjainak, hogy a helybeli önkormányzatról ne is beszéljünk.

Ennyit a Véderő elnevezésű illegális különítmény normális halandók számára nyilván visszatetsző, sőt, ugyancsak undort keltő utcai trappolásának állítólagos ürügyéről. Már csak azért is, mert az ilyesmi az avatottak dolga. Akárcsak az erőszakos rendcsinálás. Ami ugyancsak az ilyesmire szakosodott szakemberek dolga, egyszersmind a mindenkori állam monopóliuma lenne. Többek között ugyanis ezért szedi az állam az adót!

Normális viszonyok között tehát az állam, illetve az adófizetők által finanszírozott és működtetett erőszakszervezetek ágendája, hogy megvédjék egymástól az embereket.

Nem mellesleg néhány olyan nyikhajtól is, akik ferde hajlamaik, esetleg nehéz (vagy könnyű) gyermekkoruk, neveltetésük (vagy neveletlenségük) okán késztetést éreznek arra, hogy konkrét, de akár lappangó erőszak alkalmazásával tanítsanak móresre másokat. Tök mindegy, azért-e, mert azok a mások képtelenek a civilizált együttélésre, avagy éppen csak más a bőrszínük, mint a többségieké.

Ilyen értelemben tehát, ami Gyöngyöspatán történt és történik, a legkevésbé sem illethető a normális jelzővel. Ugyanis az általános erkölcsi normák megsértésén kívül, a helyzethez illő profán minősítéssel élve, Gyöngyöspatán a Véderő pribékjei tulajdonképpen képletesen beleszartak Magyarország aktuális kormányának ventilátorába. És, amint ez ilyen esetekben lenni szokott, kivétel nélkül minden magyarországi zember pofalemezén ott van a cselekmény szemmel látható, bűzlő eredménye.

Talán nem kell különösebben magyarázni, hogy miért… Elég legyen annyi, hogy egy olyan provinciával, ahol az önbíráskodás intézményével nem tud mit kezdeni az állami gépezet, és akad számos olyan individuum, aki ezen még örvendezni is képes, nagyon-nagyon komoly baj van – és lesz még jó ideig…

Egyébként mielőtt a történtek miatt és általában a magyarországi közéleti viszonyok kapcsán mi szlovákiai magyarok is elkezdenénk szörnyülködni, ajánlatos belegondolnunk, hogy abból a bizonyos ventilátorból miránk is fröccsent valami. Hiszen ugye, egy szlovákiai magyar vezényeletével tolták le a gatyájukat az elkövetők…!

Az pedig csak tovább fokozza a helyzet hülyeségét, hogy Magyarországon állítólag komoly társadalmi, sőt, államigazgatási körökben is felmerült, sőt, terjed, hogy a Véderő szlovákiai magyar főparancsnoka, Porubszky Zsolt nem más, mint a szlovák titkosszolgálat ügynöke!

Nem semmi! Annak ellenére sem, hogy a Paraméter konkrét, önmagát érthető okokból megnevezni nem kívánó, ám ennek ellenére hitelt érdemlő forrástól úgy tudja, szó sincs ilyesmiről! Mármint, hogy holmi szlovák ellenség, a szlovák állam megbízásából végezne fölforgató tevékenységet Magyarországon.

Hogy mégis felmerülhetett ott egy ilyen összeesküvés-elmélet, az ugyancsak megérdemelne egy külön fejezetet. Amely arról szólna, miként kívánja a tehetetlen illetékesek köre külső ellenségre hárítani a saját felelősségét. A jelek szerint egyáltalán nem törődve azzal, hogy miféle, a két ország lakosait esetleg igencsak érzékenyen érintő következményekkel járhat egy ilyen sunyi dezinformáció, pletyka!!!

Mindez pedig ahelyett történik, hogy a magyar állami erőszakszervezetek – beleértve a titkoszolgákat is! – , azon dolgoznának, hogy felderítsék: Személy szerint kik azok, akik Magyarország náci múltját idéző „szebb jövőért“ feliratú uniformisban játszanak cigányfaló betyárokra? Milyen forrásból kapnak hetek óta zabálnivalót? Ki csináltatott nekik maskarát, azaz egyenruhát? És általában miből élnek, ha hagyományos értelemben véve nem dolgoznak…?!