Európéerek, terroristák

Ravasz Ábel | 2011. augusztus 10. - 08:00 | Vélemény
A norvégiai tömeggyilkosság egy pillanatra felvillantotta az európai szélsőjobboldal önreflexiójának lehetőségét. Ami azonban kívülről egyértelműnek tűnt – hogy a merényő ideológiája egy tőről fakad a radikális jobb gondolatvilágával – az úgy tűnik e szubkultúrán belül egyáltalán nem kerül elismerésre.

A norvég merénylő – a neve nem fontos – 1500 oldalas dokumentumot hagyott hátra, ami tisztázza a világnézetét. Számára Európa az iszlámtól való megvédése a legfontosabb, és a liberálisokkal és szociáldemokratákkal szembeni gyűlölete is csupán azok a bevándorlással szembeni megengedő és/vagy támogató magatartásából fakad. Ebben a gondolatvilágban Izrael mint a muszlimok elleni küzdelem egyik előretolt bástyája jelenik meg.

A magyarországi Jobbik és a hozzá közelálló szervezetek pont ezen utóbbi momentumba kapaszkodva idegenítették el maguktól a merénylőt. A párthoz közel álló Barikád írásaiból egy “ultra-cionista”, szabadkőműves és/vagy zsidó pszichopata képe bontakozik ki, akit vélhetően Fehéroroszországban képeztek ki és akár Izrael ügynöke is lehet. Ez a kép egyébként összhangban van az európai szélsőjobb egyes meghatározó orgánumainak reakciójával is. A Barikád ezt a keretet számukra szimpatikusan nyilatkozó szakértők nyilatkoztaival erősítette meg, akik szerint a merénylő “esetét nem lehet egyértelműen a szélsőjobb terhére felróni”.

Ez a narratíva azonban korántsem teljes, a gondolati hasonlóságok ugyanis strukturálisak, és nem szituatívak. Másképpen fogalmazva: bár a felszínen számos eltérés van a magyar szélsőjobb és a merénylő írásának gondolatai között (például a gyűlölet tárgyában), úgy a gondolkodásuk elemeiben és kategórikusságában, mint a használt nyelvezetben és referenciákban erős a hasonlóság.

Ilyen hasonlóságokra mutatott rá a napokban megrendezett XI. Magyar Sziget is, mely a radikális jobboldal felvonulásának terepe. Az egyik beszélgetésen például a – Jobbik szoros szövetségesének mondott – Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt úgy fogalmazott, hogy "el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát". A szervezet egy másik tagja, Dér Zsolt pedig “faji” alapon létrejövő önvédelmi csoportokról vizionált, aminek elérése (saját hazájában) egyébként a norvég merénylő egyik legfontosabb célkitűzése volt.

Elgondolkodtató az is, hogy a fesztivál fellépői között volt az a Saga szélsőjobboldali svéd énekesnő is, akinek munkásságát a norvég több oldalban méltatta írásában. Ebből túl mély következtetéseket természetesen nem szabad levonni, de ez is mutatja a referenciák hasonlóságát. (Ez volt az az ominózus koncert, ahol a brit sajtó beépített riporterei siegheilozáson kapták Chris Hurst brit szélsőjobboldali politikust. Hurstöt pártja, a BNP azóta kizárta soraiból.)

Az elmúlt években Magyarországon – az egyre inkább a nacionalizmus irányába sodródó mérsékelt jobboldal csendes támogatásával – divattá vált a szélsőjobb veszélyeire felhívó hangok lekicsinylése, kinevetése, “hangulatkeltéssel” való vádolása, sőt, a megélhetési riogatókról szóló gondolatok is egyre több hívet győztek meg. A Jobbik, mely a Betyársereghez hasonló, az erőszakkal nyíltan kacérkodó szervezetek sorával áll szoros kapcsolatban, egyre inkább legitim politikai erőként jelenik meg, a közvélemény pedig lassan hozzászokik ahhoz is, hogy a párt tagjai a parlamentben is megengedik maguknak a zsidózást, a cigányozást.

A norvég merénylő források sorából merített ideológiája felépítése során, melyek között – egy sor “ártatlan” mellett – többségben voltak a kisebbségek ellen uszító weboldalak és szerzők. Bár valóban nincs kauzalitás ezen művek olvasása és a tömeggyilkosság között, felháborító úgy tenni, mintha kapcsolat sem lenne. A kisebbségek elleni uszítás Pandora szelencéjét nyitogatja, azonban úgy tűnik, hogy ez sokaknak a történtek után sem nyilvánvaló. A szélsőjobb – Magyarországon és Európában is – elhatárolódhat a norvég tömeggyilkostól, motivációit megpróbálhatja a saját nyelvén megmagyarázni, a a hasonlóságok – a kisebbségekről való kategórikus gondolkodás, az erőszakkal való kacérkodás, a szélsőjobbos kulturális referenciák használata, a historicizáló nemzetszemlélet – azonban sokkal mélyebbre hatolnak, mintsem hogy azokat a narratíva trükkjeivel el lehessen leplezni.

Nem az a tét, hogy a Jobbik és holdudvara “náci”-e (akármit is jelentsen ez a szó), sőt nem is az, hogy ezzel kapcsolatban ki nyeri a kommunikációs harcot, sokkal inkább az, hogy a körülöttük összegyűlő holdudvar által létrehozott ideológiá(k) logikája belülről legitimizálhatja-e akár már középtávon is az európéer terroristák megjelenését Magyarországra is. A Magyar Szigeten elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy igen.