Rasszista horror szlovák módra

Szociálisan hátrányos helyzetű személyek ingyenes sterilizációját biztosító jogszabályon dolgoznak az önmagát liberális pártként kínáló Szabadság és Szolidaritás (SaS) bárcájú szlovák kormánypárt család- és munkaügyi minisztere, Jozef Mihál tárcájánál – robbant be a köztudatba a minap az uborkaszezon eddigi csúcshíre.

Erről a hírről első olvasatban csak annyi jöhetett le a normális hírfogyasztóknak, hogy valakik már megint valami hülye álhírrel akarják őket etetni.

De nem, a hír igenis hiteles. Ha mégoly hülye és gusztustalan is. Sőt, vegytisztán rasszista.
És ez a Mihál még mindig a posztján van. Pedig ezek után akkor sincs ott keresnivalója, ha a tudta nélkül ötletelt valami minisztériumi balfasz a rovására. Hát még, ha a tudtával és az utasításai szerint szondázták a csicskái, mekkora náci, rasszista választóréteg lappanghat a Tátra alatt. Olyanok, akik jobban utálják, mondjuk, a cigányokat, mint a magyarokat…

Mert kár sumákolni, igenis jellemzően szapora roma polgártársaink bőrére, vagyis nemi szerveire megy ki ez a rasszista, avagy egyszerűen „csak“ rettenetesen tapló horror.

Mégpedig csak azért, mert Mihál és elvbarátai annak idején még a világra jöhettek...!

Pedig hol volt akkor az Európai Unió. Sőt, Szlovákia.

Képzeld el, haver, életben lettek hagyva. Nem lettek lelökve a Kriváňról.

Lehet, hogy csak azért nem, mert akkor még talán egészségeseknek látszottak? Vagy csak azért nem, mert környezetükben éppen senki nem volt, aki hallott volna a taigetoszi disznóságokról?

Hát igen, több dolgok vannak földön és egen, Horatio...