Választási víziók, és a magyar gazdasági valóság

Ravasz Ábel | 2011. szeptember 21. - 11:57 | Vélemény
Alapjaiban változtathatja meg a Fidesz választójogi elképzeléseit az az irány, melybe Magyarország gazdasága halad a legfrissebb fejlemények alapján. Az első ránézésre egymással csak lazán összefüggő két terület között a valóságban nagyon szoros kapcsolatban van: a kétharmados parlamenti többség birtokában kormányzó Fidesz ugyanis a korábbiakban már egyértelművé tette, hogy a választási rendszer reformjával saját pozícióinak bebetonozására törekszik – ez azonban csak a párt jelenlegi támogatottságának legalább körül-belüli fenntartása mellett elképzelhető. Márpedig a nemzetgazdaság jelenlegi pályája ezt erősen veszélyezteti.

Ugyan a rossz GDP-növekmény és az ehhez hasonló gazdasági adatok a lakosság egy jelentős része számára nem igazán ütik át az ingerküszöböt, az elmúlt napokban bejelentett intézkedések azonban mindenki számára kézzel fogható változásokkal járnak majd. A világszinten is rekordmagasságba emelkedő ÁFA gyakorlatilag minden termék árát felhúzza majd; az egészségügyi hozzájárulás emelkedése és az egyéb adóügyi intézkedések tömegek zsebéből vesznek ki majd pénzt. Mindeközben a kormánynak ráadásul az egykulcsos adó jelenlegi formájának bukását is be kellett ismernie (igaz, közvetve): a 202 ezer forint felett keresők ugyanis a jövőben „átmeneti hozzájárulás” néven a 16%-os SZJA feletti terhelést fizethetnek majd. A virtuális második kulcs indoklása szerint ez a plusz levonás az ezen összeg alatt keresőkre háruló terheket kompenzálná. Ez utóbbi állítás ugyan egyfajta szemszögből igaz: az új kulcs ugyanis az egyes jövedelmi csoportok adóterheinek relatív helyzetét egyenlítheti ki. Azonban az is igaz, hogy a legtöbben az abszolút számok alapján ítélik meg a helyzetüket: kevés vígasz, hogy a gazdag szomszéd is többet fizet, ha egyszer én is.

Ha a Fidesznek nem sikerül markáns fordulatot elérnie gazdaságpolitikájában – márpedig a Széll Kálmán tervet követő akciótervek és mentőcsomagok nem erre utalnak –, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerül, ha meg akarja tartani jelenlegi támogatottságát. A gazdaság ugyanis tipikusan az a terület, ahol alig működik a kormány által előszeretettel alkalmazott Újbeszél. Hiába kerüli a Fidesz összes szóvivője és politikusa a „megszorítás”, „reform” és ehhez hasonló kifejezéseket, az ÁFA emeléséből a köznyelvben soha nem válik majd „országvédelmi terv”.

Az Áder János által belengetett választójogi reform lényege a parlament méretének csökkentése, méghozzá az arányosítás rovására. A tervezett új, egy fordulós rendszerben sokkal nagyobb súly jutna a saját választókörzeteikben induló egyéni képviselőknek. A körzetekben vesztes jelöltekre leadott szavazatok kompenzációja eközben sokkal kisebb szerepet kap majd az eddigieknél.

Egy ilyen rendszer a legnagyobb pártnak kedvez, mely potenciálisan képes lehet besöpörni az egyéni mandátumok nagy részét, ezzel helyzetbe hozva magát akár egy kétharmados kormányzáshoz is. Ez utóbbi nagyon fontos elem – a jelenlegi alkotmány és a hozzá kapcsolódó sarkalatos törvények ugyanis egy olyan közjogi rendszert hoztak létre, melyben a hatékony kormányzás vélhetően csak egy ilyen parlamenti többség elérése mellett lehetséges.

Az ellenzék jelenleg ugyan fragmentált, azonban a jövőben nem kizárható az sem, hogy képes lesz a közös érdekérvényesítésre (a Jobbik izolálása mellett is). Ha sikerülne egy életképes bal-közép választási koalíció létrehozása, az komoly kihívást jelenthetne a gazdaságpolitikája miatt meggyengülő Fideszre nézve. A többségi választási rendszer kétélű fegyver: elképzelhető, hogy Orbán Viktor és pártja mindent vinne 2014-ben egy ilyen megoldással, azonban az inga másik irányú kilengése nagyon könnyen egy nagy arányú ellenzéki győzelmet is hozhatna.

Az, hogy az Áder által benyújtott tervezet olyan, amilyen, sokat elárul Orbán víziójáról is. Ha ugyanis egy olyan választási rendszert hoznának létre, melyben a kis pártok nagy eséllyel kerülnének a parlamentbe, a nagy pártok pedig nagyjából a tényleges támogatottságukkal arányos mandátumszámot kapnának, nehezen elképzelhető a hamarosan érvénybe lépő húsvéti alkotmány megváltoztatása – igaz, a hatékony kormányzás is. Orbán tehát hajlandó megkockáztatni saját alkotmányának bukását azért cserében, hogy hatalmon maradhasson és kormányozhasson.

Ugyan a hatályos jogszabályok szerint a választójogi törvényt még idén ősszel módosítani kellene ahhoz, hogy 2014-ben már az új rendszer szerint lehessen voksolni, a kétharmad birtokában a Fidesz könnyen utólag is belenyúlhat a rendszerbe, megváltoztatva a játékszabályokat. Ez azt jelenti, hogy a párt politikusainak elég idő áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy kitalálják, lehetséges-e megkockáztatniuk az Áder János által javasolt tervet, vagy pedig inkább egy a kétharmadot gyakorlatilag lehetetlenné tevő rendszer felé mozduljanak el. Utóbbi irányba elsősorban a párt támogatottságának potenciális nagy arányú csökkenése és az ellenzéki együttműködés kialakulása tolhatná a pártot.

A két tényező csak együttesen tud hatni: egy erős Fidesszel szemben a jelenlegi pártok koalíciójának sincs esélye; egy fragmentált ellenzéket viszont még egy gyenge Fidesz is le tudna győzni (akár alkotmányozó többséget szerezve) egy többségi jellegű rendszerben. Ez az ellenzék felelősségét is mutatja: csak akkor van esély a választási rendszer arányosságának megtartására (vagy növelésére), ha a bal-közép pártok hiteles ellenfélként tűnnek majd fel a Fidesz vezérkarának szemében. Jelenleg ez jól láthatóan nincs így.