Vigyázat, embervadászat!
Egyik ilyen, hogy a Smer-SD elnöke hulla biztosra veszi, a választásokat követően ő osztja majd a lapot. Éhes disznó makkal álmodik, mondhatnók, hiszen egyáltalán nincsen tutira lezsírozva a szóban forgó voksolás eredménye. Akkor sem, ha a vonatkozó felmérések kétségkívül arról szólnak, hogy Szlovákiában Mr. Fico az ügyeletes közéleti Fluor Tomi.
Ezt a kételyt támasztja alá Fico – főként hívei tesztelésére fölbocsátott – lufija, miszerint el tudja képzelni az együttműködést Dzurindáékkal. És a náluk valamivel még fundamentalistább jobboldali párttal a KDH-val is. Korántsem arról van szó, hogy az édes úrban egyszeriben kimúlt a doktriner én és immár az ördöggel is leül zsugázni. Szigorúan a nemzet meg az állam érdekében…
Fico attól parázhat már most, hogy a választásoknak megint olyan eredménye lesz, mint tavaly. Vagyis győz ugyan, de minek. Ha képtelen lesz a hatalomgyakorláshoz partnert szerválni. Igaz, anno a választókon kívül ezért maga is sokat tett, hiszen élből pökhendi és hisztérikus árokásóként regnált egészen a választások napjáig. Amely tevékenység olyannyira hatékony volt, hogy hülyét kaptak tőle a vele esetleg megalkudni leginkább hajlandó jobboldali politikusok is.
A barbár Slotáékon kívül. Akik viszont addigra majdnem elfogytak, elsősorban saját kocsmai szintű ugatásban és az alávaló tolvajtempóban kimerülő hatalomgyakorlási technikájuk miatt. Erre az öngyilkos politizálásra pedig még rátett Robert Fico célirányos kannibalizmusa. Értsd, Fico nemzettestvéreit, Slotáékat tulajdonképpen csak azért engedte a tilosban legelészni és hízni, hogy fölzabálhassa őket. Majdnem teljesen sikerült.
Aki tehát Ficóval szövetkezne, épp arról nem szabad megfeledkeznie, hogyan sütött magának pecsenyét annak idején süket és vak koalíciós partnereiből. Ennek a groteszk horrornak kellene igazán elrettentenie a jobboldali politikusokat Focótól. Azon kívül, hogy Ficóval lepaktálniuk a jobboldal szarbalépéssel felérő ballépése lenne. Ami ugyan nem jelent hirtelen halált, de egy rothadási folyamat kezdete.
Ennyit Fico kampánynyitó sóderéről. Meg arról, miért és miként jutott el a szlovákiai politikusi kaszt odáig, hogy másfél évvel a reguláris választások és kormányváltás után megint indul a mandula, vagyis az embervadászat…!
Van ennek a helyzetnek egyébként specifikus magyar, főként szlovákiai magyar vonatkozása is. E tekintetben azonban valamivel egyszerűbb a képlet, mint a többségi köznép esetében. Vagy bonyolultabb? Nézőpont kérdése.
Egyszerűbb lehet, hiszen a szlovákiai magyar pártkatonák aligha felejtették el a legutóbbi választások óta, ki a „záruló” meg „zellenség”. Akik pedig nincsenek így idomítva, politikai alapismeretek hiányában, avagy tudatosan mellőzve azokat, zömmel virtusból, vagyis érzelmi alapon, könnyes szemmel legfeljebb arról lesznek képesek dönteni majd megint, idehaza szándékoznak-e politikusokat meg szövetségeseket választani maguknak, avagy Magyarországon. Ami nem is olyan jelentéktelen kérdés, mint amilyennek első látásra kinéz. A választól függ ugyanis, bonyolítja-e majd az illető választópolgár a saját helyzetét, avagy megoldja azt. Miközben egyáltalán nem mindegy, ki, mit és miért tart megoldásnak…
Mindenesetre politikusok mézes-mázas vagy heroikus kinyilatkoztatásait, de a legapróbb gesztusait is – kövesse el azokat Ficótól kezdve az egyszerű (primitív?) emberek megváltójaként fellépő Igor Matovičig bezárólag bármelyik – annak az evidenciának a tudatában ajánlatos kezelni, hogy azok a lehető legtöbb egyszerű (primitív?) ember becserkészésére irányulnak!
Az írás megjelent az Új Szó hétfői számában is.
