Kampánylózunggá devalvált állampolgárság

Lássuk be, a hír nyomán gerjedő felháborodás és a részvét is indokolt.

A csodálkozás, a meglepődés azonban a legkevésbé sem. Nem történt ugyanis más, mint az, hogy egy hatályos jogszabályt érvényesített az illetékes szerv. Ha nem így tesz, törvényt sért. Ilyen alapon tehát fölösleges összesküvés-elméleteket gyártani a Boldoghy esete kapcsán. Nagy a valószínűsége ugyanis, hogy valamennyi magyar állampolgárságot elnyert szlovákiai magyar úgy jár majd, mint Boldoghy. Ha mégoly intézkedési kényszert érez is majd a magyar külügy minden egyes állampolgárságától megfosztott személy ügyében. Vagyis, ha nemcsak Németh Zsolt államtitkár, hanem a külügyminiszter, Martonyi János, vagy esetleg maga Orbán Viktor kormányfő kéreti is be magához a budapesti szlovák nagykövetet.

Mindemellett jó tudni, hogy a vonatkozó hatályos jogszabály szerint köteles lett volna ugyanígy eljárni az illetékes hatóság abban az esetben is, ha mondjuk, brazil állampolgárrá válik Boldoghy…

Erre a konkrét helyzetre mondhatjuk tehát néhai Antall József után szabadon, hogy tetszettek volna tárgyalni a szlovákokkal, mielőtt meglehetősen ignoráns módon és szinte kutyafuttában szentesítették az Országgyűlésben annak idején a határon túli magyarok egyszerűsített honosítását szabályozó magyar állampolgársági törvényt. De ha már eszük ágában sem volt szóba állni a szlovák hivatalossággal, illett volna legalább őszintén tájékoztatni, felkészíteni a célközönséget, vagyis a szlovákiai magyarokat, hogy a magyar állampolgársági törvényre revansként elfogadott szlovák állampolgársági törvénynek igenis következményei lesznek, ha a szlovákiai magyarok nyíltan(!) magyar állampolgárságért folyamodnak és meg is kapják, amit kértek.

Magyarán, meg kellett volna értetni a célközönséggel, csak olyan személyek igényeljenek nyíltan magyar állampolgárságot, akik tisztában vannak a civil kurázsi lényegével. Vagyis tudatosan vállalják cselekedetük - ami feketén fehéren törvényszegésnek számít - valamennyi következményét. Mivel elvi kérdésnek tekintik, hogy egy diszkriminatív jogszabályt ignoráljanak, megszegjenek. Egészen addig, amíg a szóban forgó törvényt hatályon kívül nem lesz helyezve. Amit vagy önszántából tesz meg a szlovák parlament, esetleg az alkotmánybíróság, vagy a strassbourgi Emberi Jogi Bíróság. Ha egyáltalán sor kerül rá. Mert egy olyan lehetőséggel is számolni kell, hogy nem lesz belőle semmi. Hogy miért például?

Lássuk a tényeket:

A Fidesz-KDMP kétharmados parlamenti többség birtokában nemzetébresztési, illetve nemzetegyesítési, nem kevésbé politikai haszonszerzési szándék által vezérelve, és érzelmi alapon úgy módosította a magyar állampolgársági törvényt, hogy az megkönnyítse a magyar állampolgárság felvételét a határon túli magyarok számára. Tették mindezt egy olyan EU-s elv alapján, amely szerint, minden tagállam a saját jogrendje szerint szabályozza az állampolgárság intézményét!

Ezt követően az annak idején még javában Robert Fico (Smer-SD) vezényelte parlamenti többség ugyanezen EU-s alapelv szerint és ugyancsak nemzetébresztési, sőt, úgymond, a nemzetmentés meg az ország megóvásának szándékával, tehát szintén haszonleső meg érzelmi indíttatású törvénykezéssel reagálva úgy módosította a szlovák állampolgársági jogszabályt, hogy aki szlovák állampolgárként önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.

A szlovákiai parlamenti választások eredményeként a Fico-kabinetet ezután egy jobboldali kormánykoalíció váltotta fel, amelynek programjában tételesen szerepelt a szlovák állampolgársági törvény megszelídítése. Mivel a kormánypártok többsége (SDKÚ-DS, SaS, Híd és részben a Fico-féle jogszabályt annak idején támogató KDH) anomáliának, de legalább is helytelennek tartotta, hogy bárkit akarata ellenére megfoszthassanak állampolgárságától.

A szóban forgó törvénymódosítási szándék azonban időközben kudarcba fulladt, mert a KDH parlamenti frakciójának egésze, részben az SDKÚ-DS parlamenti képviselői, valamint az SaS-ből a későbbiekben kivált Igor Matovič nevű közéleti kaszkadőr meggondolták magukat. Megtagadván annak a módosító javaslatnak a parlamenti támogatását, amely kiiktatta volna a jogszabályból az „állampolgárság-vesztést”.

Nem mellékes tény, hogy a vonatkozó módosítás kidolgozója és előterjesztője Rudolf Chmel (Híd), a kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes volt.

A jogszabály-módosítás tehát kellő mennyiségű támogató híján ezután került le kénytelen-kelletlen a parlamenti napirendről. Az időközben megbukott kormánykoalíció deklarálta szándék szerint addig, amíg képesek biztosítani a támogató többséget.

Egyébként sajnos már ekkor nyilvánvaló volt, hogy ez a többség nem lesz meg. És az állampolgársági törvényt csak olyan kompromisszumok árán lehet módosítani, amelyek a Híd parlamenti képviselői, egyszersmind az érintett szlovákiai magyarok számára elfogadhatatlanok. Például: továbbra is elvesztették volna szlovák állampolgárságukat azok a személyek, akik annak ellenére kapnak magyar állampolgárságot, hogy huzamosabb ideje nem tartózkodnak Magyarországon, avagy nem kötik oda őket tanulmányaik esetleg a munkájuk etc. etc.

A Híd a körülmények ilyen kedvezőtlen alakulása láttán már ekkor deklarálta, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul az inkriminált törvény ügyében. Amit aztán az SaS parlamenti frakciója és néhány SDKÚ-DS-es parlamenti képviselő támogatásával ez év szeptemberében meg is tettek. (A beadványt Gál Gábor, a Híd parlamenti képviselője dolgozta ki és küldte el a kassai Alkotmánybíróságra.)

Mozgolódott eközben az érintett civil szféra is. 2011. szeptember elsejére tüntetést hirdettek meg a komáromi Klapka térre, hogy tiltakozzanak, és aláírásokat gyűjtsenek a diszkriminatív szlovák állampolgársági törvény ellen.

A tüntetésen többezer ember jelent meg. És annak ellenére is volt értelme, hogy helyenként neonáci felhangoktól és pártpropagandától sem volt mentes az akció programja.

A tiltakozó nagygyűlést az a Boldoghy Olivér moderálta, akit november 18-án a szlovák állampolgársági törvény értelmében megfosztottak szlovák állampolgárságától. A Magyar Koalíció Pártja elnökével, Berényi Józseffel ellentétben, aki annak ellenére, hogy anno a magyarországi közjogi méltóságok vonatkozó kampánya kezdetén nyilvánosan kilátásba helyzete, hogy igenis igényelni fogja a magyar állampolgárságot, nem tette meg. Vagy titkolja magyar állampolgárságát…!

Nos, talán mindezen tények ismeretében kellene higgandta, tárgyilagosan mérlegelni a jelenlegi helyzetet. Ellenkező esetben épp azt lesz lehetetlen elkerülni, ami a legkárosabb mind a civil kurázsit tanúsítókra mind a szlovákiai magyarság egészére nézvést. Nevezetesen, hogy olcsó választási kampánylózunggá devalválódjék maga a politikai pozícióharc oltárán már részben föláldozott állampolgárság intézménye, mint olyan...