B@zmeghivatal
Előjátékként legyen elég a kedves olvasónak az, hogy én, e jegyzet írója vagyok kénytelen ugatni amiatt, hogy Dopemant baszogatják, egy év börtönnel fenyegetik. Merthogy megáll a nemzeti jelképek gyalázásának ténye. Merthogy Dopeman a himnuszból csinált gyalázatot. Merthogy bazmeg, bazmeg és nemáhogy…- egyéb totális faszságok, hogy stílszerű legyek. Én, a kis kötött mellényes, konzervatív köcsög, teszilnadrágban mondom azt, hogy lófaszt, kedves szabályzók! Dopemannak igaza van, a kedves médiahatóság és az ügyészség meg mehet a búsba.
Kedves vak, buta, ostoba, sőt mélyen primitív médiahatóság, kedves szolgalelkű, és a jelek szerint a könyvtől, az írott szótól, az irodalomtól, sőt, bármilyen művészeti alkotástól mélyen irtózó, azt soha, semmilyen rendszerben és semmilyen körülmények közt értelmezni nem tudó, makogó, de parancsra, provokációra és szívatásra mindig kapható kommandó, tisztelettel közlöm, hogy Dopeman inkriminált száma bizony egy nagyon kemény – és a maga módján ötletes és ütős – társadalom-, és politikakritika. Egy olyan közegről, ahol már semmilyen érték nem számít. Vagyis, ahol – ezt én teszem hozzá - , pontosan olyan kimérák tevékenykedhetnek cenzorként, mint Önök.
Nem mellesleg szélsőjobber provokációknak felülve. Akkor viszont a törvény szar. Mondtam, semmilyen érték nem számít. Nahát, hülyék, pont ezért ütős Dopeman Himnusz- idézése. Merthogy piszkosul nem arról van szó, hogy ő, a szerző ezt nem tisztelné. Hanem arról az elkeseredésről is szól az egész, hogy minden nap, minden percben meggyalázza mindenki a Himnusz sorait, aki bármilyen politikai, gazdasági és egyéb érdekek mentén prostituálódik. Sőt, a leginkább azok prostituálják a Himnuszt, akik unos-untalan gajdolják, szájukra veszik, mint az igazság letéteményesei. Arról szól ez a szám, hogy ma már az a törvény, amikor a vécé húzza le a nagymamát, és amikor ezt valaki eldalolja, megírja, megfesti, lerajzolja, egyáltalán szóvá meri tenni, az rögtön törvényen kívüli. De mi a francnak tartok én itt irodalomórát meg szövegértés-gyakorlatot olyanoknak, akik világéletükben bénák voltak ahhoz is, hogy legalább egyszer, egyetlenegy pillanatra önállóan gondolkodjanak, minimum önmagukról?
És miért mondom ezt pont egy olyan hatalomnak, mely festményeket föstet saját szája íze szerint, alkotmányban rögzíti, hogy ő bizony nem vállal felelősséget és folytonosságot kínos történelmi időszakokért – magyarán hazudik, valamint ha nem is kötelezővé, de szigorúan ajánlottá teszi, hogy ki mit, hogyan értelmezzen, mert ha nem, akkor dádá van- leegyszerűsítve kinyírunk BAZMEG!
Tehát szigorúan ajánlottá teszi, hogy hibbant spiritiszta tanoncként mindenki menjen el az Úrasztala, mábocsánat az Új Alkotmány asztala elé- a legkisebb településen is…. Egy olyan hatalomnak, amely József Attilát is csak valamiféle megunt bútordarabnak tartja – de azért azt üzeni, hogy szereti….. Szerencsétlen barmok, nemhogy a verseit nem tudják, de még az életrajzával sincsenek tisztában.
Ezekkel kultúráról, művészetről beszélni olyan, mint amikor a primitív, de rátarti szomszédot kivágom a telkemről, mert ugyan csak két perce csöngetett be hozzám, de most már azt is meg akarja mondani, hogy hányszor háljak a feleségemmel. Ja, és lenyúlja közben az előszobában hagyott retikült.
Dopeman persze volt olyan laza, hogy odavetette: ettől az egész cirkusztól lényegében a Kádár-kori feljelentőknek van erekciója. Az egész „ügy“ szellemisége erről szól. Igaza van. „Utcagyerek”, aki hiteles, egy bűne van, gondolkodik. Más, de ezzel szorosan összefüggő kérdés, hogy a Kádár-kori retró államvallás lett. Szégyen. Az a baj, hogy túl sokba kerül- és nem csak gazdaságilag. Olyasmiben is, amit nem lehet pénzben kifejezni.
