Seggnyaló pártkatonák évada

Igaz, akkor még  nem kellett túllihegve feljelzőzni az intézményt, és akkor még nem talp- és seggnyalásban meggörbült, mikrofonállványnak is használhatatlan droidok hazudtak a képernyőről, akkor még a hírműsorokban volt felkészültség, tudás, műveltség, és kurázsi is, szóval profikra bízták mindazt, amit csak profikra lehet bízni, a televíziós publicisztikát és a háttérműsorokat is. 

Vitray Tamás, Benda László, Baló György – csak így kapásból három név a legendák közül, de tucatjával lehetne sorolni embereket, akiket immár két okból nem láthatunk többé állami csatornán.

Egyrészt, mert nemhogy a tudásukra és a tapasztalatukra nincs többé szükség, hanem a most regnáló téboly számára mérhetetlenül veszélyesek lennének. Igaz, le se alacsonyodnának odáig, hogy ehhez a vircsafthoz a nevüket adják.

Nem, ma pártukázra és közszolgálati csatornán privát, személyes bosszú végrehajtására működő, kézivezérelt agyhalottakra van szükség, retusálókra, hírhamisítókra, konfabulátorokra és a hatalom smúzolóira van kereslet, a néző meg gyorsan átkapcsol, de előtte sugárban adja ki a budin a halászlevet.

Az, ami most a Klubrádióval, a Magyar Televízióval és az egész központosított állami magyar médiával történik, az  Mečiar legsötétebb korát kopírozza újra, amikor a Vezér önimádattól zokogva búcsúzott el a közszolgálati Szlovák Televízióban. Hát ez az, kedves magyar testvérek, kedves rokonyok, ami nálatok zajlik, azt még Fico sem engedte meg magának a pozsonyi tévében. Ilyen ordenárén semmiképp.

Vagyis, kedves fideszfanok és egyéb entitások, borzasztó leírni, de az agyonócsárolt Gyurcsány idejében sem történt meg soha, egy pillanatra sem, hogy ellehetetlenítettek vagy betiltottak vagy megszüntettek volna BÁRMILYEN rádiót, hogy a közszolgálati televízió orrba-szájba nyomatta volna – reggel, délben és este – a „csak mi váltunk meg benneteket” lózungját, ezt a nemzeti rémálmot, aminek semmi köze a valósághoz, de ilyen apróságokon Goebbels sem akadt fenn, ugyebár. 

Pedig ti mindig a médiaegyensúly hazug jelszavával takargattátok eddig azt, azt a förmedvényt, ami most Nagy Navarróék esetében tökéletesen tisztán , a maga teljes pompájában kivirágzott, mint egy rákos daganat, mint egy húsevő, dögbűzös gyom.

Azért nyugi, itt, Szlovákiában is vannak remek emberek, hozzátok hasonlók, akik névtelen levelekkel bombázzák a Rádió- és Tévétanácsot, elég egy kötőszó, amit nem fordítottak le feliratokban szlovákra, máris megy a dörgölődző, bosszút és elrettentő példa statuálását lihegő névtelen feljelentés. Elég, ha nem nacionalista, netán matyicás történészeket kérdeznek meg egy-egy riport készítői, máris akad valaki, aki azonnal plajbászt fog és igazságot tesz! Névtelenül, persze. Mert szerencsétlenkém igaz, hogy szlovákul és magyarul se tud, de meg van róla győződve, hogy őt elnyomják! A nemzetét is, az övét, jajjj, minő borzalom!

Szegény Václav Havel! Több száz olyan ember, mint ő volt, is kevés lenne ahhoz, hogy kiölje a butaságot, a feljelentéskényszert na meg a parasztvakítást a fejekből, itt, a jobb sorsra érdemes, de mérhetetlenül elkurvult Közép-Európában.

Persze, a pártkatonáknak, az aljas  közszereplőknek ez tetszik. Ez az ő idejük. Ez lett mára nyolcvankilencből. Görcsös, akarnok, karrierista talpnyalók és pártkatonák tombolása. Kádár, Husák és Rákosi jókat röhög a pincében.