A kiválasztott

Szerbhorváth György | 2012. január 2. - 14:44 | Vélemény

A szilveszteri sürgés-forgásban talán elkerülte a nagyérdemű figyelmét az a mondat, amelyet december 30-án olvashattunk pl. az index.hu-n, itt idézném hát:  „a (…)elnök szerint a [s itt egy nemzet neve következik]  jogalkotásba senki sem szólhat bele, nincs olyan a világon, aki megmondhatná  ’a [és újra egy nemzet neve következik]  nép választott képviselőinek, milyen jogszabályt alkothatnak és milyet nem’".

Nos, akadt már a történelem során pár, igen sértett ember, aki a fél vagy akár az egész világot romlásba döntötte, a saját választott népét meg főleg. Nekimentek ők az egész világnak, öntörvényűen – a szó szoros értelmében is, azaz saját jogszabályaiknak megfelelően. Nincs tehát ebben semmi új, tudunk olyan országvezetőkről, kancellárokról, első titkárokról, akik a nép (így vagy úgy) választott képviselőivel együtt olyan jogszabályokat alkottak, hogy a világ másik fele csak hüledezett. Úgy gondolták, hogy megtehetnek bármit, a népirtásig befejezőleg, mert ha a nép úgy dönt, akkor úgy dönt, és nehogy már más beleszóljon. Ne feledjük, a holokauszt is rendesen le volt papírozva. Akkor azonban „az önálló jogalkotásba” beleszóltak más népek, választott képviselőik révén.  Ezt úgy hívjuk, hogy a II. világháború.

Az idézett mondatot viszont nem Adolf Hitlertől ered, hanem Orbán Viktortól, aki jogszerűen ma a magyar ország nevű valami miniszterelnöke. Szerinte ha ő a nép által választottan hozat egy törvényt, az úgy jó, ahogy van – népek ide be ne szóljanak. Ha ő úgy ókumlál a népével, hogy a remek magyar társadalomfejlődésből okulva most vidékre kell száműzni a komcsikat, libsiket, kulákokat, az arisztokratákat, zsidókat, cigányokat, hajléktalanokat, kurvákat, drogosokat, mikor kire kerül sor – akkor az úgy lesz. Vagy újra bevezeti a harci gázokat, és egy füst alatt mindenki el lesz intézve.

Orbán Viktor ma úgy viselkedik, akár az az ovis, aki túlkorosan egy fejjel társai fölé nőtt, és mindenkit megreguláz. Csak egyszer a vécéajtó fogja helyből vissza fejbe vágni, aztán lehet anyuhoz rohanni. Értjük mi azt, hogy nemzeti önérzet, függetlenség, szuverenitás, hagyományok és smitpáli értelemben vett magyarság, de az egész világgal szembe menni nem tűnik jó ötletnek. Ez még Hitlernek se jött be, Sztálinnak se, pedig ott azért voltak erőforrások és szövetségesek is. Utóbbi időben egy Észak-Korea nevű valami próbálkozik huzamosan, éhezik is a nép, de ki tudja, meddig.

De ha nem nézünk oly távolra, akkor is találunk példát. Volt ez a Slobodan Milosević nevű álkommunista-álnacionalista, hataloméhes szerb ember, úgy 12 évig kormányzott Szerbiában, mindenkinek nekiment, akinek lehetett: horvátoknak, bosnyákoknak, albánoknak, Európának, Amerikának. Azt mondta: ő demokrata, országában korlátlan a szabadság, ím-igyen nehogy már megmondják neki külföldről (meg a belföldi hazaárulók, az ún. ötödik hadoszlop), mit csináljon. Aztán a saját választott népe zavarta el, majd felrakták a repülőre (egy belgrádi börtönből vitték oda), hogy a Hágai Nemzetközi Bíróságon kössön ki. A nép valahogy nem sírt utána, legalábbis elég kevesen. Ott halt meg pár év múlva, egyedül – de végig abban híve, hogy neki, csakis neki van igaza, az egész világ meg hülye bunkó. Slobo nem volt vallásos – inkább istennek képzelte magát, de kiderült, ő is csak halandó.

Még egyszer lerajzolom, nehogy félreérthető legyek: nincs olyan, hogy bárki bármit csinálhat, így O.V. sem, meg az Országgyűlés sem. Vannak demokratikus, európai értékek, vagy nevezzük akárminek, továbbá nemzetközi szerződések is, példának okáért. Ezt még az is tudja, aki nem végzett jogot.

Hogy O.V. meg mit végzett, azt sem kell ecsetelni – végzett a demokratikus gondolkodásmóddal. Vagyis zsarnoki hatalomra tör, ahol csak az számít, amit ő mond. 


Címkék: Orbán-kormány