Jó, el fog húzni. És akkor mi van?

Széky János | 2012. január 6. - 16:24 | Vélemény
Orbán Viktor távozása – legalábbis a miniszterelnöki posztról – az utóbbi napokban ugyanolyan közeli lehetőséggé vált, mint az államcsőd. A lehetőség persze nem biztos bekövetkezés. Megeshet, hogy a magyar gazdaság és vele a magyar civilizáció nem zajosan omlik össze, hanem hosszú évekig elvergődik még valami silány szinten, amíg a nép meg nem szokja. De az biztos, hogy egyszer minden politikus abbahagyja a kormányzást így vagy úgy. És a mostani nemzetközi össztűzben nem lehet kizárni a rapid befejezést sem.

Csak hát akkor mi van?

Ahogy az Orbán-hívőknek axióma, hogy „Gyurcsány a hibás” (Bajnai ebben a mitológiában Gyurcsány egy kinövése), az ellenzéknek is – a zöldektől a fősodorbeli szocialistákon át az újnyi… nemzeti radikálisokig – szent meggyőződése, hogy „Orbán a hibás” (persze Gyurcsány is, de most konkrétan a másikat kell megdönteni). Ő hozta szégyenbe hazánkat és ő okozza népünk nyomorát, mert gonosz és ostoba. Vagy nem tudja, hogyan kell jól kormányozni, vagy tudja, de szándékosan nem teszi. El kell húznia, és akkor jóra fordulnak a dolgok.

A tisztelt ellenzéknek nem tűnik fel, hogy mégiscsak a jelen és az utóbbi tizenöt év legfontosabb magyar politikusáról van szó, aki kétszer is demokratikus választások útján került hatalomra. Azért, mert a többség így látta jónak. És a politizáló közösség zömének ugyanúgy nem kell az ellenzék, mint Orbán és csapata. Viszont mivel az ellenzék igazából nem bővíti a politikai választékot, és még egymással is csak fogcsikorgatva áll szóba, ha ma tartanák a választásokat, a Fidesz megint simán nyerne, még a régi választási törvény szerint is.

A kérdés megint csak az: miféle ország az, ahol Orbánnál nincs fontosabb aktív politikus, de még közelítőleg egyenrangú sem, és ahol egy mélységesen népszerűtlen, az országot szakadékba taszigáló párt egyedül abszolút többséget kapna a parlamentben?

A válasz: olyan ország, amelyik magától megy a szakadék felé. Nem kell ehhez Orbán.

Mert tegyük fel, hogy Orbán távozik (hogy milyen forgatókönyv valósul meg, most ne feszegessük). Távozik-e vele együtt az a magyar választópolgárság, amelyik érzékelhető program nélkül képes teljes körű felhatalmazást adni egy politikai kalandornak? Nem. Távozik vele az a „keresztény-nemzeti” szellemű értelmiség, amelyik a világról annyit tud, hogy a komcsik/zsidók/bankárok ártani akarnak nekünk? Nem. Távozik vele az a baloldali-liberális értelmiség, amelyik az elmúlt két évtized működésképtelennek bizonyult rendszeréről máig azt hiszi, hogy jó volt, csak Orbán és a keresztény-nemzeti értelmiség rontotta el? Nem. Távozik az a közvélemény, amelyik „a hatalmat” csak mint ellenséget tudja elképzelni, amivel szemben kell megvalósítani a szabadságot, és nem jön rá, hogy a képviseleti demokráciában a hatalom a miénk? Nem. Távozik az a média, amelyik semminek sem jár utána, amelyikből a legsúlyosabb támadások idején is hiányzik a szolidaritás, és amelyik önként húzza magára a cenzúrát? Nem. Távozik az a közvélemény, amelyik a média hozzá közel álló felének mindent elhisz? Nem. Amelyik a közönséges számolni tudást neoliberalizmusnak hívja, azt hiszi róla, hogy eddig az uralkodott Magyarországon, és eltakarítandó csökevénynek tartja? Nem. Távozik a továbbszolgáló állambiztonsági hálózat, amelyik elhiteti a nyilvánossággal, hogy nem létezik, vagy nem érdekes, hogy létezik? Nem.

A politikai kaszt két évtizedes nevelőmunkájának az eredménye nem vész el hirtelen. A gyűlölet marad, az elemi lustaság marad, a sértettség marad, a butaság marad.

Hogy ez a „gránittömb” (© by O. V.) repedezni kezdjen, ahhoz a miniszterelnök-cserénél nagyobb megrázkódtatás kell. Hát, ülünk és nézzük, mi lesz.

Címkék: Orbán-kormány