Egy majom fogságában

Jarábik Balázs | 2012. január 27. - 10:42 | Vélemény

Néhány hónapja vergődik a szlovákiai politikai elit a Gorilla ölelésében, és az eredmény máris érezhető: minden valószínűség szerint az ország történetének legalacsonyabb választási részvételét hozzák a márciusi előrehozott választások. Ez pedig Robert Ficónak kedvez, aki így akár egyedül is kormányozhatna. De nem akar.

Azt, hogy a Smer ugyanúgy sáros, mint a többi politikai párt – kivétel nélkül –, azzal a többség tisztában van. Fico szavazóit bizonyára kevésbé zavarja a korrupció gyanúja. Ők elsősorban az állam emlőin szeretnék továbbra is tengetni egyszerű, de az államnak korántsem olcsó életüket. Vagyis szavazni fognak márciusban, mint a pinty. Egy–null Ficónak.

A Gorilla azonban a jobboldalról szól, amely már rég megérett a reformra. Richard Sulík és az SaS ebből a szempontból helyesen tette, hogy megszellőztette ezt a régi anyagot. Az SaS célja a régi jobboldali motorosok kinyírása és a helycsinálás, azonban az egész jobboldalt visszaveti akkor, amikor a demokratikus berendezkedés visszafordítása már itt van a spájzban (Magyarország). Úgy tűnik, Sulík a kormány után a jobboldalt is kinyírja, kizárólag önös érdekből (politikai népszerűség).

A szlovákiai szavazó pedig joggal vélekedik úgy: pusztuljon a férgese. Különbség vajmi kevés van, hiszen ha hinni lehet a Gorillának, akkor éppen a gazdasági minisztérium a hunyó. Na és ki is éppen a gazdasági miniszter? Bingó, Miškov az SaS-ből. Ha hinni lehet a pozsonyi pletykáknak (nem rosszabbak, mint a Gorilla), akkor éppen az SaS lehet a mostani kormánykoalíció legkorruptabb pártja. Tulajdonképpen ki is a majom?
De ha nincs kisebbik rossz, hogyan tovább? Az otthonmaradás nem megoldás, hiszen Fico és Társa éppúgy benne van, mint az 1 százalék által finanszírozott 99% nevű új párt. Egyszerűen a rendszer ilyen. Meg lehetne dönteni megint?

Mielőtt még jelet adnánk egy Dunán horgonyzó Aurórának, térjünk vissza a Gorillához. Legaktuálisabb részei ugyanis nem a politikai korrupcióhoz köthetők, hanem a 2006-os kormányalakításhoz, ami ugyancsak „emlékezetes” Smer–SNS–HZDS koalíciót hozta. A Gorillát olvasva kiderül, hogy a Smernek se víziója, se koncepciója, sem emberei nem voltak. Mit ad isten, ma sincsenek. Annyi bizonyos, hogy a Smernek esze ágában sincs egymagában elvinni az euróválság és a globális recesszió növekedő terheit. Értelemszerűen nagykoalíciót akar, márpedig Ficót Figeľ nem tudja „kordában” tartani. Dzurinda és Bugár talán.

Bár Orbán Viktornak van víziója, a Smerhez hasonlóan nincsenek a megvalósításhoz emberei. De bármiféle vízió nélkül is irányíthatja Szlovákiát a hatalom bebetonozásához vezető útra egy Smer által uralt kormány. Márpedig az Közép-Európa elszigeteléséhez vezet. Ha a jobboldal képesnek érzi magát az ország érdekében cselekedni, akkor el kell fogadnia Ficót, és elő kell jönni egy olyan csomaggal, amely képes ezt a rendszert jobbá, működőképessé tenni. Mert egy új rendszer szinte minden bizonnyal a régihez lenne hasonlatos.

Az írás megjelent az Új Szó pénteki számában is.

Címkék: Gorilla-iratok