Dúl a “húzd meg-ereszd meg táblaháború”!

Buchlovics Péter | 2012. február 13. - 18:20 | Vélemény

Pénteken délután, riportkészítéskor,  az útszéli, -10 fokos  zimankóban csak az jutott eszembe az MKP által kirakott párkányi helységnévtábláról, hogy vajon megéri-e a másnap reggelt. Vasárnap délutánra viszont már azt konstatáltuk operatőr kollégámmal, hogy az MKP megint adott a szarnak egy pofont.

Hogy miért, azt rögtön kifejtem, de előbb szögezzünk le néhány dolgot.

Senki sem vonja kétségbe, hogy a kisebbségeket is megilletik az anyanyelvükön feltüntetett helységnevek. Miként azt sem, hogy a kedves állam és annak hivatali gépezete nyögvenyelősen, trehányul vagy sehogy sem akarja teljesíteni a kisebbségi kormányalelnök, Rudolf Chmel (Híd) műhelyéből származó kormányrendeletet. Ezzel is bizonyítva, hogy a szűkkeblűsködés, a kicsinyes nacionalista szívatás nálunk töretlenül dívik.

Ugyanakkor az is tény, hogy június 30-ig még nem törvényellenes cselekmény az, ha valahol nincs kitéve a magyar megnevezés. És az is tény, hogy mivel Párkányban a táblát nem az állami útkezelőség rakta ki, a tett, az MKP-sok táblaállítása nem minősíthető legálisnak. Sőt, ha most az MKP fel szeretné jelenteni a tettest, akkor milyen jogcímen tenné? Hogy az illető szétvert és leszakított egy olyan táblát, amit feketén raktak ki? A közvagyon rongálása, állami vagyon rongálása tehát szóba sem jöhet!

Hát ez az: az MKPnak számolnia kellett azzal, hogy valaki esetleg letépi a táblájukat. De csakazért is kirakták. És egyúttal nem felejtettek el jól belerúgni a Hídba. Abba a Hídba, amely politikusainak a ”táblakirakósdi” lehetőségét tulajdonképpen köszönhetik. Nyomulásuk tehát semmi más mint olcsó kampány.

A táblarongáló tettes persze sose lesz meg, de ha elkapnák is, simán modhatná: ő csak leszedte, mert szúrta a szemét a nem hivatalosan kihelyezett tábla - sajna, igaza is lenne a törvény szerint!

Tuti, hogy ennek az egész abszurd és kisstílű “húzd meg-ereszd meg táblaháborúnak” a folytatása sem lesz szebb. A kampány ugyanis nyilván még durvulni fog. No és hejszlovákjainknak is mindig ilyenkor áll fel a nemzeti mérőszerszáma. Az MKP azonban a legújabb hírek szerint újra kirakja a Párkányból Érsekújvárba vezető állami főút mellé a magyar helységnév-feliratot. Ezúttal már úgymond, erősebb anyagból gyártatják le a táblát. Persze mérget merek rá venni, hogy valaki vadbarom ezt is leszaggatja majd. S ez így mehet minimum a választásokig vagy amíg jön az útkezelő és mindenkit elzavar a fenébe. Csak már jöhetne, és kirakhatná az igazi táblát is. Hogy vége legyen ennek a szerencsétlenkedésnek. Érthetetlen egyébként a táblarongálók logikája is. Párkányban ugyanis a garamkövesdi, városi úton már fél éve ott a hivatalos Párkány-felirat. Az érdekes módon nem zavarja a barmot-barmokat. Meg a régió magyar többségű falvainak táblái sem. Csak pont ez az egy...?

Ugyanakkor végtelenül fárasztó és frusztráló, hogy Mečiar után ennyi idővel még mindig ilyesmivel kell foglalkoznunk, miként az is, hogy az MKP ilyen gagyi kampányfogásokkal él.