Biztos Belaruszról beszélt

Széky János | 2012. február 24. - 14:46 | Vélemény

2012. február 4-én Hillary Clinton amerikai külügyminiszter beszédet mondott a világ állapotáról a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Ebben, miután áttekintette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei milyen fejlődő térségekben és hogyan támogatják a demokratikus reformokat vagy a demokratikus nyitást, nagyon szidott egy meg nem nevezett, de az euroatlanti közösséghez tartozó európai országot:

„Természetesen hiteltelen dolog máshol a demokráciáról prédikálni, ha mi magunk nem védelmezzük és nem támogatjuk a saját közösségünkön belül. A demokratikus cicomák nem elegendőek. Szükségünk van eleven, szabad sajtóra, tiszta és átlátható választásokra, független igazságszolgáltatásra, egészséges politikai ellenzékre, valamint a nők, a vallási és etnikai kisebbségek védelmére. Itt, Európában is meg kell védenünk a demokratikus jogokat és szabadságokat, valahányszor veszélybe kerülnek.”

Ez már nem figyelmeztetés. Ez a kiközösítés előszobája annak, akit illet. Egy lépéssel van tovább: ha az országot meg is nevezik. Annak a kormányzatnak – és ellenzéknek –, amelyik a hallgatólagos címzett, értenie kell a szóból. Láttuk az eltelt három héten bármi jelét? Szólt egyáltalán bármelyik európai ország, hogy kikéri magának?

Az MTI – feltételezzük: másodkézből, sajtójelentések alapján – annyit közölt a beszédből, hogy „az Egyesült Államok számára Európa a legfontosabb partner, és az is marad”, ami finoman szólva nem hír. Volt két magyar résztvevő is a konferencián, Gyarmati István, a (független, nonprofit) Demokratikus Átalakulásért Intézet elnök-igazgatója és Hende Csaba honvédelmi miniszter. Nem tűnt fel, hogy szétnyilatkozták volna a sajtót a 95 százalékosan nyílt ledorongolás miatt. Valószínűleg azt gondolták, Belarusz vagy Oroszország a célpont, elvégre fővárosuk az Urálon innen van, az Európa Tanács tagjai, erős akarattal és cipőkanállal csak-csak belepászíthatók az euroatlanti rendszerbe.

Komolyra fordítva: ott volt a nemzetközi biztonság egyik szakértője, meg ott volt a magyar kormány egyik tagja. Azt, hogy miket beszél Magyarország legerősebb és legfontosabb szövetségesének a külügyminisztere, hogy a magyar kormány által roppant demokratikusnak hirdetett alkotmányos rendszert lecicomázza, éspedig részletesen, nem ördöngösség azonnal tudni. Bárki magánember kérheti az értesítést hírlevélben a washingtoni külügy honlapján. Ehhez képest se a kormány, se az ellenzék nem tudott róla, vagy úgy tett, mintha nem tudna róla. Így álltak neki a következő héten az Európai Parlament vitájának, így küldték el százoldalas válaszukat az Európai Bizottság kifogásaira, így fogadták „értetlenül” (az ő kifejezésük) félmilliárd eurónyi kohéziós támogatás felfüggesztését. (Ami után különben egy kormánynak nem visszapofáznia kell, meg szidni mindenki más anyját, hanem lemondania. Két éve volt rá, hogy tegyen valamit, és úgy tegye meg, ahogy elvárják tőle. Nem tette. Hátha van egy másik Unió. De hát nincs.)

Vagy legalább a Külügyminisztériumban volna valaki, aki olvassa egy másik külügyminisztérium honlapját, feldolgozza az információt, és továbbítja a felsőbbségnek. Nem, ilyen ember sincs. Két nap múlva, február 6-án jelent meg Martonyi János külügyminiszter interjúja a Le Monde-ban, ahol némi nyugtatgatással egybekötve („jobban szót kell érteni az ellenzékkel”) felmondta a teljes cicomaindoklást. Ugyanaznap szintén Münchenben úgy tett, mint aki mit se tud. (És talán tényleg.)

A kormánypárt és hazai kormánycseléd média meg folytatta az éppen soron levő uniós ellenségek (értik: a szövetségeseink az ellenségeink) felháborodott leüvöltését. Köztük volt két európai biztos, de Clinton történetesen nem. Ez a vadászati tilalom most éppen nem volt feloldva, ugyanis a müncheni beszédet nem adta egyenesben a tévé, tehát nem létezett.

Süketek és vakok, ha kell. Meg akkor is, ha nem kell. Rohanunk a nem is tudom, micsodába.