Az elhülyülés forradalma felé
Az, hogy Magyarországnak kvázi lőttek, az elfogulatlan szemlélőnek rég nyilvánvaló, és nem, nem Orbán meg egy Fidesz nevű, kétharmadosan viselkedő parlamenti párt miatt, hanem egy sok évtizedes lélek(ön)mérgezés miatt.
A nagy gazdasági világválság idején kezdődött. Azóta él egy sajátosan magyar irányzat, amelyben a túlkompenzáló és bajaiért az idegen ellenséget okoló nemzeti önhittség egyesül az egyenlőséghívő antikapitalizmussal. Mivel ennek az irányzatnak a sérelmi logika az éltető eleme, hívei több mint sértődékenyek, és őrjöngő dühvel ugranak, ha valaki bármilyen egyszerű, prózai, ténybeli igazságot kimond róluk. Úgyhogy csak egyszer mondom, hogy ami paranoiásan nacionalista és antikapitalista, az nemzeti szocialista, így, külön írva. (Mondom, ez egy magyar dolog, bár vannak kelet-európai megfelelői. Nem a nemzetiszocializmusról, azaz nácizmusról van szó, a nácik ugyanis például nem voltak antikapitalisták.)
Sőt, mivel Magyarországon a szocializmus túlságosan vonzónak bizonyult, a paranoiás nacionalizmus pedig tilalmas volt, tehát szintén vonzó – a szóban forgó eszmerendszer nem csak él, hanem megerősödve tért vissza az Alaptörvény szerint ’44-ben kezdődő történelmi hézag hosszú évtizedei után.
Amiért Magyarországnak lőttek, az nem is az, hogy a kormányoldalon pillanatnyilag kétféle ember van: aki komolyan vette, sőt művelte a népnek címzett nemzeti szocialista agitpropot, és aki – fogalmazzunk finoman – gazdasági erejének maximalizálására törekszik. Előbbiek olykor keserűen csalódnak, mert az utóbbiak erősebbek. Az irányzatot tovább erősítette a posztmodern, zöld árnyalatú antikapitalizmus, és rögzítette igazának tudatában az újabb gazdasági világválság.
Amiért Magyarországnak lőttek, egyszerűen az, hogy az ellenzék a nemzeti szocializmussal nem akar és nem tud semmi érdemlegeset szembeállítani. A döntőnek vélt érv az, hogy az egyetlen vállaltan nemzeti szocialista párt – a Jobbik – rasszista. Csak hát nem ez az irányzat megkülönböztető jegye. Az Alaptörvény szerinti hézag kezdete (1944) előtt utoljára 1939-ben tartották választást. Ekkor – erősen a kormány javára cinkelt törvény alapján is – öt-hat nemzeti szocialista párt került be a parlamentben, az összes szavazat több mint 20 százalékával. Semmivel nem voltak rasszistábbak a kormánypártnál, és a kormányzat egy-két éven belül minden jogfosztó javaslatukat megvalósította. Ezek a tömörülések akkor a szocializmusuk miatt voltak népszerűek. Ahogy – riasztó módon – a Jobbik is.
Ma pedig az ellenzék túlnyomó része, parlamenten kívül és belül, pontosan olyan külvilágellenes, piacellenes (ha nem vesszük figyelembe az LMP elborult „piacot minden faluba”-ötletét) meg kollektivista, mint a mostani kormányoldal agitpropja. Amiről az egész eszembe jutott: van egy Varánusz nevű blog. Szidja a Fideszt és a Jobbikot, mint a bokrot, az olvasó gondolhatja, hogy ez kedvem szerint való volna. A posztok stílusa nem rám tartozik, különben is: véleményműfajról van szó, a Paraméter most nyert pert, részben ezzel az érvvel. Tájékozódni nem onnan tájékozódom. Szóval felőlem aztán.
De: a Varánusz rendszeresen ellopta és a sajátjaként kezelte Shooty SME-beli karikatúráit, majd a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának ezt felelte:
„Ne bassz tényleg? Olyanról nem hallott még az emasa, hogy karikaturisták az interneten árulják, ne adj isten megoszthatóvá, nyomtathatóvá és felhasználhatóvá teszik a munkáikat?
www.cagle.com/author/martin-sutovec/
Egyesek miből meg nem élnek, fertő ez én mondom. Picit tájékozottabbak lennétek kisebb hülyét csinálnátok magatokból.”
Ez egy közkedvelt, „nagy véleményformáló képességű” ellenzéki blog. A www.cagle.com, amire hivatkoznak Daryl Cagle ügynökségének a honlapja. Ők árulják Shooty jogvédett karikatúráit, de a Varánusz nem vette meg, ellenben lehagyta a grafikus szignóját, és tetszése szerint átrajzolta a képeket. Ebből három dolog derül ki: 1. Az ellenzéki blog nem egyszerűen semmibe veszi a szellemi tulajdon fogalmát, de még csak a létezéséről sem tud. 2. Fel sem ködlik benne, hogy létezik ember, aki egyszerre olvassa a SME-t és a Varánusz blogot. 3. Abban a kételymentes tudatban, hogy ami a neten akárhogyan hozzáférhető, az ingyé’ van és közös, magasból lehülyézi azokat, akik értenek az adott témához. A más tulajdonának lenyúlása („mert megtehetem”), provincializmus, kollektivizmus – pontosan miért is jobb annál, amit a kormány szavakban hirdet, és részben meg is cselekszik? És nagyon nincsenek egyedül.
Nem, Magyarországon nincs diktatúra, félni sem kell tőle. Amitől félni lehet, az a következő: a nyolcvan éve tartó elhülyülés odáig jut, hogy demokratikusan diktálja a kormányzást. A legjobb szándékkal. Hogy ez – a minőség forradalma helyett a szellemi lepusztultság forradalma - a mostani kormányoldal és a mostani ellenzék erőinek milyen kombinációjával következik be, mellékes. Máris csak az tartja vissza a teljes hatalomátvételtől, amit nemcsak Ángyán professzor és társai, hanem józan elemzők is maffiának neveznek. A politikai életben kizárólag neki fűződnek érdekei a kapitalizmus fennmaradásához és ahhoz, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a külvilággal. Drukkolnunk kéne a maffiának, hogy ne bukjon meg? Ahhoz is késő már.
