Kiszolgáltattak

A munkamegosztás dióhéjban a következő: azokat a területeket, amelyek a rendszer fennmaradásához nélkülözhetetlenek voltak, egyre inkább szakemberekre bízták. Ilyen volt például a gazdaság és a külpolitika. Kádár és társai nem szívjóságból viselkedtek így, hanem abból a megfontolásból, hogy ha olyan nyomor lesz, mint Ceausescu Romániában vagy Jaruzelski Lengyelországában, akkor megismétlődhet 56. Ahhoz pedig, hogy az életszínvonalat legalább szinten lehessen tartani, ki nem hagyó figyelemmel kell egyensúlyozni a hiteleket folyósító Nyugat és az olcsó kőolajat szállító, igénytelen piacú Kelet között.

(Kádár a saját bukását is ezzel az ész- és szükségszerű káderpolitikával idézte elő. Miután szenilis „gyorsítási kísérlete” 1987-re a magyar államadósság megduplázódásához vezetett – semmiért –, az ifjútörökök, Grósz és társai az államigazgatás magas pozícióiban lévő szakemberekre hallgattak, és elhatározták, hogy megszabadulnak a teherré vált első titkártól.)

Azokon a területeken viszont, ahol nem a fennmaradás, hanem csak a hatalom érvényesítése volt a tét, nos, ott nem kellett sem szaktudás, sem figyelem, sem egyensúlyérzék. Ilyen volt a párt- és tömegszervezetek, a belügy, rendészet és igazságszolgáltatás, valamint az agitáció és propaganda témaköre. És eszerint válogatták oda a pártmunkásokat.

Mivel a Fidesz a kétharmaddal megnyert választások és – elég sokáig – az Európai Néppárt védőernyője miatt egyáltalán nem számolt a bukás lehetőségével, főleg akkor nem, amikor pártállami apparátusát elkezdte kiépíteni, ilyen munkamegosztás ma nincs. A gazdaságpolitikusok – helyesebben az egyetlen látható gazdaságpolitikus, bizonyos Matolcsy – ténykedésének elemzésére most nincs hely. Ami a külügyeket illeti, elég pontosan lehetett tudni, mire számíthatunk, amikor Semjén Zsolt bejelentette a diplomáciatörténeti fordulatot, miszerint: „a feladat a tájékoztatás, semmiképp sem a konzultáció”.

Ő az a Semjén – gyengébbek kedvéért: nemzetpolitikai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes –, aki a szlovákiai választás másnapján közölte: Fico az elmúlt másfél évben egyetlen magyarellenes kijelentést sem tett. Mondta mindezt az után, hogy Fico jogerős határozatra hivatkozva lehazugozta Malina Hedviget, és fölvetette a büntetőeljárás folytatásának lehetőségét.

A magyar diplomácia pillanatnyilag az MSZP KB Agitációs és Propaganda Osztályának színvonalán van. (Amit ékesen mutat, hogy nagyköveteink ahelyett, hogy mentenék, ami menthető, az APO mai megfelelőjének, a kommunikációs államtitkárságnak a formaleveleit küldözgetik az összes világlapnak, ahol megjelenik egy rossz szó a magyar kormányról.) De folytassuk a szlovák relációval.

Szerdán a pozsonyi magyar nagykövetség fogadást adott a magyar nemzeti ünnep alkalmából Dunaszerdahelyen. Ez nem a nagy fogadás, az augusztus 20-án szokott lenni. De erre a kis fogadásra egyetlen szlovák politikust nem hívtak meg. Meghökkentő módon ott lehettek a Híd magyar nemzetiségű képviselői, de a szlovák nemzetiségűeket – akár innen, akár máshonnan – a meghívottak listájáról kiszelektálták. Március 15. magyar etnikai belügy, te tót: orrod tőle, fokhagymás.

Ezt csak megkoronázta Morován konzul tegnapi beszéde. Úrifiúk vagyunk, nem elemezzük. Annyit azért megemlítünk, hogy nem ez a fiatalember az egyetlen a magyar politikai kasztban, akinek nincs fogalma a nemzetiségi kérdésnek és a szabadságharc kényszerének az összefüggéséről. Ellentétben a Petőfit koszorúzó szlovákokkal, akiknek van.

Jó, lehet elővenni a patronokat, hogy deakkorisnekünkvanigazunk és bántanak és fröcsögés, de az amatőrizmusnak ez a foka már az ország teljes kiszolgáltatottságát jelenti. Brüsszelben még talán valaki megszán minket. Ficóban viszont nem bíznék.