Minek mondjon le Schmitt?

Széky János | 2012. március 30. - 12:47 | Vélemény

Amikor 2010. június 23-án Szijjártó Péter miniszterelnöki-pártelnöki szóvivő bejelentette, hogy Orbán Viktor Schmitt Pál parlamenti elnököt javasolta köztársasági elnöknek, megmagyarázta, hogy a javaslattételre Orbán Viktornak a Fidesz alapszabálya szerint mint pártelnöknek van joga. Jegyezzük meg: a Fidesz alapszabálya szerint. Az pedig nem az alkotmány, nem is jogszabály, hanem egy szervezet belső rendtartása.

A javaslatot „konzultáció” előzte meg, és csakugyan voltak viták, de aztán Orbán Viktor pártelnök döntött, és elképzelhetetlen volt, hogy a Fidesz–KDNP mást jelöljön, vagy a frakciószövetségből bárki másik elnökjelöltre szavazzon. Nem is szavazott másra senki. A köztársasági elnök személyéről alkotmányosan nem szabályozott körülmények között dönthetett egyetlen személy.

2012. március 28-án Giró-Szász András kormányszóvivő elmagyarázta, hogy a kormánynak semmi köze Schmitt Pál doktori címéhez meg az elnöki státusához már csak azért sem, mert Schmittet nem Orbán Viktor miniszterelnök, hanem Orbán Viktor pártelnök javasolta államfőnek. Orbán Viktor miniszterelnök nem felel atyjafiáért.

Nincs Európában – a belarusz határon innen – még egy politikus, akinek az államapparátuson belül akkora hatalma volna, mint Orbán Viktornak. Magyarországon a fülkeforradalom eredményeként nem az van, amit a parlamenti kétharmad akar (azt se tudja, mit jelent akarni valamit), még kevésbé az, amint a Nemzeti Együttműködés (ilyen nincs), hanem az, amit Orbán Viktor akar. Amikor viszont egy hibás döntéséről kellene számot adnia, nem létezik, és különben is el van utazva. A képviseletében beszélő fejek nem is értik, miért őt piszkurálják ilyen kényes, nagy felkészültséget kívánó ügyekben, maradjon mindenki türelmes és fegyelmezett. Ha pedig rákérdeznek, mint ma reggel a Magyar Rádióban, a válasz az, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen, csak ő dönthet a saját ügyében. Ez persze burkolt felszólítás a lemondásra, de nyílt kézmosás, nem a hibás személyi döntés beismerése.

Amikor 2003-ban a Fidesz alapszabályát - a hároméves szünet után ismét pártelnökké választott - Orbán Viktor személyére szabták, csak külső bírálók hörögtek, hogy ez szabályos önkényuralmi rendszer. Ők meg nem számítottak. Az alapszabály gyakorlatilag teljhatalmat adott a pártelnök kezébe a párton belüli és a tőle függő párton kívüli személyi kérdésekben (is). Ehhez az alapszabályhoz járult aztán a parlamenti (nem, nem választói) kétharmad, ami lehetővé tette, hogy ennek az egy ember által vezérelt pártnak a képviselői olyan törvényeket hozzanak, amelyek felrúgják a joguralom és a nyugati politikai civilizáció alapelveit, és úgy döntsenek az államszervezet minden kérdéséről, ahogy az egyetlen tényleges vezetőnek tetszik.

Mármost jelen cikk írójának mindig is az volt a véleménye, hogy ez a helyzet elsőrendűen nem Orbán bűne (de nem is Gyurcsányé), hanem azé az 1989-ben létrehozott, amúgy demokratikus rendszeré, amely minden törvénytelenség nélkül nemcsak lehetővé tette, de elő is idézte a saját összeomlását. Az összeomlás pedig nem más, mint az egyszemélyi hatalomkoncentráción alapuló rendszer létrejötte.

Az a változás, amely feljogosította Orbán Viktort, hogy alkalmatlan embereket „javasoljon” (gyakorlatilag: kinevezzen) párt- és állami posztokra, jóval megelőzte a 2010-es választásokat, de még az őszödi beszédet is. Híveinek felelőssége abban áll, hogy ezt a változást lelkesen támogatták a „kommunisták” elleni harc jegyében. Ellenfeleinek felelőssége pedig abban, hogy az ilyen elven működő párt hatalomra jutását hazugsággal, a hazugság jóváhagyásával és a gazdaság tönkretételével próbálták megakadályozni. Orbánnak és híveinek kezükre játszott a 89-es rendszer. Az ellenfelek nem vették tudomásul, hogy Orbánnak és híveinek kezére játszik a 89-es rendszer.

Ráadásul a teljhatalom ösztönözte is Orbánt az alkalmatlan emberek kinevezésére: hogy politikai funkciókba olyan embereket nevezzen ki, akik nem politikusnak valók. (A Max Weber-i hármas követelményből – szenvedély, felelősségérzet, szemmérték – melyik érvényes Schmittre?) Olyan ember, akinek önálló akarata is van és önállóan is gondolkodik, veszélyezteti a teljhatalmat. Ezért a csúcs közelében – Kövér Lászlót kivéve – nincs is tényleges politikus Orbán mellett.

A mameluksajtó és az értelmiségi cselédsereg most ilyen stílusban noszogatja Schmittet: „Szép voltál, jó voltál, Pali bátyám, de most már kezdesz ártani a Fidesznek. Gondold meg, hogy maradsz-e. Tedd meg ezt az utolsó szolgálatot a pártnak!” Senkinek sem jut eszébe, hogy a Nagy Egyesnek alárendelt párttal és az egyedül maradt pártnak alárendelt rendszerrel van baj. Amibe az ország belegebed. Minek mondjon le Schmitt? A rendszer nem tud lemondani.