Pofa be!

Szerbhorváth György | 2012. április 24. - 12:23 | Vélemény

Mivel a telefonálásért direkt fizetünk, percalapon avagy SMS-enként, nem nagy kunszt megadóztatni. Hogy az EU  meg mit mond, ugyan, ki nem izéli le? Az a fontos, hogy az emberek kormánya szerint az emberek inkább hallgassanak, elég, ha ők megüzenik, mi a stájsz van. Gondolkodni sem kell, gondolkodnak ők helyettünk.

A tervezett ötven milliárdos plusz bevétel ugyan semmit nem old meg, persze egy felesleges focistadion azért kijön belőle. A kérdés inkább az, hogy mikor és hogyan adóztatják meg pl. az e-mail-jeinket, a Facebook-os üzenőfalakra kitett zagyvaságokat, azt a sok lájkolást, de a skype-ot is. És Julis nénit, amikor órákon át trécsel a szomszéd asszonnyal a ház előtti kispadon, hát azt nem kéne szintén a törvény hatálya alá helyezni? Az is kommunikációnak számít, és oké, hogy az ember társas lény, de ha mindenféle különvéleménye lenne, azért fizessen.

Nemrég Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója (még megadózatlan) körlevélben szólította fel újságíróit, hogy ne politizáljanak a közösségi oldalakon, azaz a nyilvános felületeken és fórumokon, mert szerinte „nem illik egy közszolgálati újságíróhoz”. Elmondta azt is, hogy „nincs még semmiféle belső szabályzat”, de majd most kidolgoznak szépen egyet. Ilyen szabályzat kidolgozására számtalan próbálkozás volt már amúgy a közmédiában, még amikor külön volt az MTV, a Duna TV, az MTI és a Magyar Rádió, de aki dolgozott bármelyikben is, tudta (magától), hogy akadnak kimondatlan szabályok, melyek magától értetődőek: nem pártpolitizálunk, tüntetésre csak azért megyünk, hogy tudósítsunk róla, (párt)politikai lapokban nem mondunk véleményt, s nyilatkozni is csak a főnök engedélyével lehet ilyen-olyan ügyben. Természetesen pedig viselkedjünk emberhez méltóan, ne rontsuk a cég hitelét azzal, hogy hülyét csinálunk magunkból, legyen az strand, kocsma, koncert vagy színházi előadás. Az internet persze feladta a leckét, mert ezen az átpolitizálódott Magyarországon az is politikai tett, ha olyan zenekart vagy színházat lájkolunk, osztjuk meg, reklámozzuk a produkciót, amely erre vagy arra húz, legyen az Ákos, Hobó vagy épp Bródy.

De Belénessy fellépésében a vicc az, hogy arról beszél, miszerint eddig nem volt szabályozás. Nem-e? Az igaz, hogy a közmédia rendszere olyan zavaros felépítménnyé vált, hogy akad pl. olyan ember, aki egyszersmind a saját főnöke, vagy saját magától rendel meg műsort, mert egyszerre több funkcióban ücsörög, és az is igaz, hogy Belénessynek nem főnöke Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója – viszont az MTI egyes újságíróinak igen (vagy sem, az isten tud elmenni a rendszeren, hogy itt ki kinek a kije…) Böröcz mindazonáltal novemberben kiadott egy belső utasítást, amely az MTVA intranetjén jelent meg, és éppen azt szabályozta, hogy a kedves újságíró a cégen kívül mit tehet és mit nem.

A lényeg körülbelül az, hogy semmit. De legalábbis minden engedélyköteles. Önmagában véve ebben semmi különös nincs: a közszolga viselkedjék közszolgaként, és ne a hétvégi haknizással törődjön. Ahogy a rendőr se őrző-védjen diszkóban a szabadidejében. De még a multinacionális vállalatok is komoly szabályzatot hoznak. És ezek épp arra jók, hogy akinek nem tetszik a két szép szeme, könnyedén kirúghatóvá váljék. Mert nincs olyan szabály, amelyet meg ne szegnénk egy önfeledt pillanatban.

Az MTVA szabályzata – akkor még ott dolgoztam – azért (volt) ijesztő, mert minden író, alkotó ember kezét gúzsba köti. És nem csak a politizálás terén. Azért az MTVA-ban dolgoznak szép számmal például írók is (legalábbis korábban), de a szabályzat szerint minden publikálásra szánt anyagot el kell küldeni engedélyeztetésre, s nem csak a közvetlen főnöknek. De nem pusztán az esetlegesen politikai színezetű írást, hanem uram bocsá a szakmai tanulmányokat és a verseket is. Mert ugye mindenben lehet politika. És akkor ott fenn szépen elolvassák (megadták a határidőt is), majd mondanak valamit. Ugyanez érvényes pl. egy irodalmi felolvasáson való részvételre is. Vagy színdarabra. Mindenre. Igaz, ha jól rémlik, a Facebook-ot ott még külön nem emlegették.

Ehhez képest jön most Belénessy a BBC-vel, s ezek szerint gőze sincs, az MTVA-ban Böröczék mit skribáltak. Az egész persze ebben a formában semmire sem jó, külön rendőrséget kéne létrehozni, hogy ellenőrizzék, a kollégák írtak-e verset és annak vajh van-e politikai áthallása. A lényeg inkább az, hogy akit ki akarnak rúgni, meg akarnak fenyíteni, félre állítani, annál előbb-utóbb találnak egy „nyilvános szereplést”, amely ellent mond a szabályzatnak. Aki meg megszegi, de a rendszer kedves embere, annál meg úgysem kutakodnak, sőt, nap, mint nap látjuk, hogy egyesek megszeg(het)ik a leírt vagy akár kimondatlan alapelveket is.

Mint például Fábry Sándor. Ja, hisz ő nem az MTVA alkalmazottja, magáncégek közvetítésével készül a show-ja, úgyhogy ő abba rúg bele, akibe akar, rájuk más szabályok érvényesek. Illetve nem érvényesek, ahogy majd a kétforintos adó sem.