IMF-keringő

Ravasz Ábel | 2012. április 28. - 08:56 | Vélemény

Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy Magyarország kormánya számára jelenleg ismét kiemelkedően fontos cél az IMF-hitelről történő megállapodás megvalósulása. Az egész ügy már jó ideje tart: a kormány korábbi „gazdasági szabadságharcát” követően idén januárban – nem utolsósorban a forint összeomlásának veszélye miatt – arra kényszerült, hogy beismerje a hitelmegállapodás szükségességét. Erre a kommunikációs fordulatra pozitívan reagáltak a piacok, a forint pedig stabilizálódott.

Azóta azonban nem sok minden történt az ügyben. Bár Orbán nagyon érzékletesen jelezte, hogy ő a tárgyalóasztalnál ülve várja az IMF-delegációt, azok azóta sem érkeztek meg. Mint közben kiderült, ennek elsődleges oka az, hogy a Valutaalap és az EU komolyan gondolta azt, amikor kifogásokat emelt a magyar kormány egyes intézkedései ellen, és azt is komolyan gondolták, amikor ezen ügyek rendezését a tárgyalások előfeltételeként nevezték meg.

A január óta eltelt időszakban egyre több elemzőnek jutott eszébe az a lehetőség, hogy Magyarország ugyanazt játsza, mint annó Törökország 2009-ben: azaz hogy húzza a hiteltárgyalások lefolytatását, magával azzal a tudattal nyugtatgatva a piacokat, hogy a tárgyalások zajlanak. Az Orbán-kormány valós szándékait csak annak tagjai ismerik, a végeredmény azonban ténylegesen a török megoldáshoz volt hasonló: nagyon kevés előrelépés mellett a piacok a januári állapotokhoz képest sokkal nyugodtabbnak tűntek, talán éppen az IMF-fel való megegyezés igényének bejelentése miatt.

Április közepére azonban a forint ismét elkezdte megközelíteni a 300/eurós álomhatárt, amit többen úgy értelmeztek, hogy a piacok megkezdték az IMF-tárgyalások kudarcának beárazását. Az Orbán-kormány ismét lépéskényszerbe került: hacsak nem akart megint a januárihoz hasonló szorult helyzetbe kerülni, fel kellett mutatnia valami konkrétabbat, ami a hiteltárgyalások tényleges megindulására utal. Ezen a ponton érkezett el Orbán brüsszeli zarándoklata, és a Barroso bizottsági elnökkel történő tárgyalása.

A Barroso-Orbán tárgyalás részleteinek értelmezése nem könnyű (ki engedett, és miben), a végeredmény azonban viszonylag egyértelműnek tűnik: az Európai Bizottság (EB) most már nem gördít akadályt az IMF-tárgyalások megkezdése elé. Ugyan sikerült néhány vitatott ügyet levenni a napirendről, és az EB láthatóan pozitívan értékelte a kormány újabb konvergenciaprogramját is, másokban – mint például az adatvédelmi biztos, a bírák nyugdíjazása illetve a jegybankelnök függetlensége – az álláspontok egyáltalán nem közeledtek, sőt bírósági tárgyalások várhatóak. Ebben a perspektívában különösen érdekes az IMF a Barroso-Orbán találkozó után kiadott nyilatkozata, amelyben a szervezet úgy fogalmazott, kész a tárgyalásra, amint a kormány végrehajtotta a jegybanki függetlenségget biztosító lépéseket.

Úgy tűnik tehát, hogy miközben az EB és Barroso formálisan teret engedett Orbánnak, és levette a napirendről a jegybank-kérdést – bár Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter szerdán már nem zárta ki a bírósági eljárás lehetőségét ebben az ügyben sem –, az IMF nem lesz ennyire engedékeny. Ebben az esetben édeskevés lesz a megegyezés a bizottsági elnökkel, a pénzt ugyanis nem Barroso, hanem a Valutaalap osztja.

Az egész ügy felett változatlanul ott lebegnek azok a kérdőjelek, amelyek jelentős részben a kormány magatartásából következnek. Miközben Orbánék jelen pillanatban ismét az IMF-megegyezés szükségességéről beszélnek a nyilvánosság előtt, semmi garancia nincsen arra, hogy ez az álláspontjuk tartós marad. Emlékezhetünk rá, hogy a januári pálfordulást követően került megrendezésre a „nem leszünk gyarmat!” felütésű, kvázi-civil, de mindenesetre minimum a kormányt erősen támogató felvonulás. Orbán nyilatkozatai ma sem éppen visszafogottak: legutóbb a királyi rádióban arról értekezett, hogy „Barroso úr nem a főnökünk”, az EU pedig hátrafelé halad, visszacsúszóban van.

Orbánnak abban persze igaza van, hogy Barroso valóban nem a főnöke. Azt azonban mintha elfelejtené, hogy ebben a helyzetben ő az, aki kér valamit, és minimum nem ildomos szívatni azt, akinél éppen kuncsorgunk. Mindezt ráadásul úgy, hogy egy olyan toposzra utal, amelyet a szélsőjobboldal (is) előszeretettel használ: az EU nem a főnökünk, nem irányíthat bennünket. Azt is fontos látni, hogy az EU-nak is megvannak a saját érdekei: nem érdekük például támogatni a fennmaradásban egy olyan kormányt, amely az EU által közvetített hitelből él, de közben kendőzetlenül euroszkeptikus.

Az IMF tárgyalások jövője éppen ezért jelenleg is kérdéses. Egy biztos, ha a Valutalap bekeményít jegybank-ügyben, akkor a kormány nehéz pozícióba kerülhet. Orbán brüsszeli tárgyalása adott egy kis mozgásteret a Fidesz-kormánynak, azonban míg a legutóbbi kommunikációs fordulatuk januárban valamivel több, mint három hónap nyugalmat ért, kétséges, hogy ezúttal a piac ennyi időt hagyna nekik az IMF-megállapodás előremozdítására, mielőtt a forint megint elindul lefelé a lejtőn. A hitelmegállapodást elodázni lehet, megkerülni azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem – és ezen Orbán a belföldi közönségnek szánt szóvirágai szemerkényit sem tudnak változtatni.