Pattogás

Szerbhorváth György | 2012. május 1. - 12:54 | Vélemény

Pattog, mint a labda, így a mondás. Vagy mint gedaszar a deszkán, így a népi bölcsesség.

Valami ilyesmi történt, szó szerint is, amikor Orbán Viktor a múlt héten a Vajdaságba látogatott, hogy nyíltan kiálljon a választási kampányban a Vajdasági Magyar Szövetség mellett. Erről már írtunk – de hát a VMSZ lett a Fidesz legjobb tanítványa a régióban, a többi vajdmagy párt meg csak pislog, mert nem értik, ha ők már tizenéve nyalják Orbán focista talpát, ő hogyan borulhat most össze Pásztor Istvánékkal, akik pár éve még Gyurcsánnyal bratyiztak? (Hogy Szerbiában meg a legmorbidabb koalíciók megkötésére is hajlamosak a hatalom egy darabkájáért, arról majd a választások után.)

Vasárnap ki fog derülni, mennyit hozott Orbán Pásztorék konyhájára. Az azonban már Orbán monomániájának – jó, nevezzük sima foci-imádatának – újabb bizonyítéka, hogy vajdasági kampánysegítő körútját a hajdújárási focipályán kezdte. A Szabadka melletti település csapatának amúgy még magyar neve sincs (Vinogradarnak) hívják, de ez tökmindegy – Orbán odament, és fejelgetett zakóban az egyik kölyökkel, fényképezték őket ezerrel. Príma fotó, hozta is a pártsajtó.

A röhej tárgya azonban az, hogy Orbán – írd és mondd: összesen – egy labdát ajándékozott a focicsapatnak. Igaz, dedikálva. Lesz mit a vitrinbe tenni, dekázni meg semmivel. Igaz, ez nem a mi gondunk. De a sajtó arról is beszámolt, hogy ez nem akármilyen focilabda, hanem a lengyel-ukrán Európa Bajnokság hivatalos labdája, szóval, bazi nagy az értéke, gondolom, lehet, vagy ötven euró (és ázsiai gyerekmunkában varratták, ahogy az már lenni szokott). A magyar adófizetőknek ez kb. úgy 6-8 ezer SMS-ébe fog pluszba fájni… Pontosabban nem fog fájni – s ez a jó hír -, mert e labdát a magyar miniszterelnök személyesen Kijevben kapta az ukrán államelnöktől. (Aki szabadidejében volt politikai ellenfelét vereti a börtönben, lásd a német kormány üzenetét fociügyben Kijev irányába.)

Persze, a gondos kampányszervezők találtak a Vajdaságban ilyen-olyan épülőfélben lévő kollégiumot, amiket Orbán felavathatott, megnézhetett, elvitték virágkiállításra és templomba is, hogy ott pihenhesse ki a hajdújárási fejelgetés fáradalmait, de a kijevi kormányzat nevében azért én küldenék egy üzenetet, avagy kérdést: illik ajándékot továbbajándékozni? Még akkor is, ha nem aranycsövű vadászpuskáról van szó, vagy az esküvőre kapott ötödik mikrohullámúról, hanem csak egy „pöttyösről”? Mert ajándékot továbbajándékozni, khmm, pitiáner dolog.

Oké, ezer olyan történetet tudunk, amikor az államfők az egymásnak osztogatott ajándékokat továbbadták, lehetőleg a nép emberének. Vagy múzeumba rakták. Főképpen azért, mert jobb helyeken hivatásos politikusok csak szimbolikus értékű ajándékot tarthatnak meg. Egy focilabda meg hát nem a világ.

Csak az a probléma, hogy Orbán számára a focin kívül nincs világ. Innentől ijesztő, hogy számára az ország fejlesztése egyenlő a stadionépítéssel (főleg Felcsúton), ha meg a határon túliakhoz megy, rögvest egy focipályán köt ki. Mondani sem kell, hogy körútján a focistákon kívül csak papokkal, hivatásos politikusokkal találkozott, és maximum akkor láthatott egyébként szintén a politikában vagy a pártsajtóban forgolódó „kultúrmunkást”, amikor beszédet tartott Szabadkán.

Nem mintha egy művész számára nagy dicsőség lenne vele kvaterkázni, vagy azoknak a civileknek, akik például az elesettek megsegítésén dolgoznak a faluszéleken, szinte a semmiből. Nekik úgysem hozott volna semmit. Ahogy a vajdasági magyarok többségének sem, akik ki sem mennek szavazni, és annyi józan eszük is van, hogy nem az ún. anyaországban látják az egyedüli megmentőt, mert nem ott élnek fizikailag és munkaügyileg.

De mi sem jellemzőbb, hogy ama szombati Magyar Szóban, amelyben vagy tíz egész oldalon reklámozzák Orbánt, Pásztort, a VMSZ jelöltjeit, egy propagandista a független értelmiségieknek esett nekik, így (az egyedüli vajdmagy) Kossuth-díjas íróknak, Tolnai Ottónak és Végel Lászlónak, mondván, kisebbségben nincs függetlenkedés, az maga a nemzetárulás, mert a felelős értelmiségi csakis nemzetben gondolkodik a határon túl.

Na meg ezentúl fociban. Szegény Tolnai, szegény Végel: ha jól tudom, egyiket se érdekelte sosem a foci.