Gyurcsány lépéskényszerben

Ravasz Ábel | 2012. május 2. - 06:37 | Vélemény

Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának ügye megmozgatta a magyarországi közéletet. Mindenki definiálni próbálja saját pozícióját a Schmitt-eset fényében.

A jobboldali közbeszéd érthető okokból, de némileg skizoid módon ezt az ügyet sokkal súlyosabbnak tartja, mint a volt köztársasági elnökét. A baloldal egy része ezzel szemben a különbségeket kidomborítva arról beszél, hogy ez az egész egy nulla a schmitteléshez képest.

Aztán ott van a moralizáló középút: Schmitt lemondott, mondjon le Gyurcsány is. Vagy esetleg: Gyurcsány most már aztán tényleg vonuljon vissza a politikától. A legfontosabb erély sokak szemében most a konzisztencia lett: amit legutóbb mondtál, mondd azt most is. Azok, akik Schmitt lemondását követelték, most sokak szerint nem mondhatnak mást, mint hogy menjen Gyurcsány is. Ez az eset mindesetre egy újabb jó alkalom a morál bajnokainak, hogy elmondják ítéletüket az exminiszterelnök és az egész magyar politikai elit felett.

Az egész ügy természeténél fogva felháborító, és nem egy okból. Adott egy politikus, aki jelenleg nincs kormányzati pozícióban, egy frakció nélküli kispárt elnökeként és országgyűlési képviselőként. Ez a politikus történetesen a jobboldal állandó mumusa és pofozógépe, és – ez ismét bebizonyosodott – változatlanul egyik félelme is. Az a reakció, hogy ha Schmitt, akkor Gyurcsány is, gyomortájt viszonylag nehezen befogadható, rosszízű eljárás.

De.

Mint ahogy a végeredmény szempontjából mindegy, hogy a döntő gól valójában leshelyzetből született, ha egyszer a bíró megadta, Gyurcsány szempontjából jelenleg mindegy az, hogy mennyire volt etikus az az eljárás, amelynek révén megkérdőjeleződött szakdolgozata eredetisége. A közbeszéd ilyen szempontból nem tud és nem is akar igazságot tenni: ami napvilágra került, az ott is van, a kikerülés módjára való tekintet nélkül. (Lásd még: őszödi beszéd.) A közbeszéd és a média számára nincsen olyan, hogy az ártatlanság vélelme: ha egyszer valakire sarat dobnak, azt magának kell lekaparnia, ha pedig azt nem teszi meg, akkor viselnie kell a következményeket.

Mondjuk ki nyíltan: a plagizálás elfogadhatatlan dolog, és ha Gyurcsányról bebizonyosodik, hogy plagizált – mint ahogy Schmittről például egészen nyilvánvalóan bebizonyosodott –, úgy elveszíti morális integritását saját támogatóinak szemében is, méghozzá joggal. Onnantól teljesen mindegy lenne, mit lép: a történetnek vége. Sokkal bonyolultabb a helyzet, ha sem egyértelmű bizonyíték, sem egyértelmű cáfolat nem születik. Gyurcsány ekkor az alaphelyzet igazságtalansága ellenére is saját maga került bizonyítási kényszerbe: vagy eléri, hogy a közvélemény meggyőződjön igazáról, vagy pedig le kell nyelnie a veszteségeket. Nem arról van szó, hogy a Jobbik B-középpel is el kellene hitetnie azt, hogy valós szakdolgozatot adott le, hanem arról, hogy például a demokratikus ellenzék szavazóbázisa ne forduljon egy emberként ellene.

Ami a veszteségeket illeti: Schmitt Pállal szemben Gyurcsánynak nem sok mindenről van lemondanivalója. Lemondhatna parlamenti tisztségéről, bár listán választott képviselőként, ráadásul immár egy másik pártban politizálva, frakción kívül, ennek a szavazók irányában maximum gesztusértéke lenne. (És meg sem tapsolnák a parlamentben, állva.) Lemondhatna párttisztségéről – ezt azonban nem a közvélemény alakulása, hanem a párttársai véleménye fogja befolyásolni. Ezen felül azonban leginkább saját pártjának árthat azzal, ha nem tudja – legalább a potenciális szavazói felé – bizonyítani az igazát.

A Demokratikus Koalíció jelenleg még roppant törékeny, kis támogatottságú párt. Feltételezhető, hogy a legkevésbé a már most meglévő törzsszavazókat fogja érdekelni ez az ügy, ők várhatóan eleve vevők lesznek a „koncepciós eljárásként” való értelmezésnek. A pártnak azonban jelenleg még nagy szüksége lenne új támogatókra, hogy bebiztosítsa pozícióját – őket pedig hatékonyan riaszthatja el ez az ügy. Ami talán még fontosabb, hogy a jelenlegi választási rendszer okozataként szinte biztos, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak valamilyen formában közös jelölteket kell majd állítania – a szakdolgozat-ügy pedig éppen elég indok lehet arra, hogy a többiek karanténba zárják Gyurcsányt és a DK-t. Ha így alakul, akkor a párt előtti jövő sötét.

A Schmitt- és Gyurcsány-ügyek talán legfontosabb különbsége az, hogy míg Schmittről döntöttek, a kormány és a Fidesz érdekeinek fényében, addig Gyurcsány lényegében maga dönthet, elsősorban saját pártjának sorsáról. Fontos látni, hogy az exminiszterelnöknek nincsen hová hátrálnia: ha elmegy a politikából, úgy a DK esélyei a minimumra csökkennek. Ezért szinte biztosan a maradás mellett dönt majd. A legfontosabb célja ebben az esetben a karanténba való zárás elkerülése lesz. Jelenleg viszont nem látszik, hogy ez hogyan lenne elérhető vagy szakdolgozata eredetiségének bizonyítása, vagy pedig az ellene folyó eljárás hamisságának hitelt érdemlő bizonyítása nélkül.