Időcsapda

Széky János | 2012. május 4. - 19:41 | Vélemény

Liberális barátaim borzadállyal fogadták, hogy Áder János köztársasági elnök eskütétele után a kormánypárti képviselők elénekelték a Székely himnuszt. Az éneklést Lezsák Sándor, a Parlament elnöki feladatait ellátó alelnök kezdeményezte.

Én nem borzadtam, mert ugyan e műdal zenéjéről és szövegéről megvan a véleményem, eszembe jutott, hogy annak idején, 1981-ben Pilinszky János temetésén is elénekelték a Székely himnuszt, pedig ő sok minden volt, csak székely nem, még a szó hagyományos értelmében vett nemzeti költő sem. De mégiscsak ő volt a legnagyobb, és valahogy ki kellett fejezni, hogy nem a hatalomé, hanem a miénk. Hát így fejezték ki a fiatal népiek. Szerintem ott volt Lezsák is.

Annak idején ez a dal nem volt ugyan betiltva Magyarországon, lásd a Pilinszky-temetést, de szigorúan a magánszférába száműzték, tehát a hivatalos nyilvánosságból mégiscsak ki volt tiltva. Azaz ha valaki énekelte, akkor a rendszerrel való szembenállását fejezte ki. Ugyanúgy rászóltak a kocsmában, hogy vigyázzon, ne olyan hangosan, mint hogyha Brezsnyev-viccet mesélt.

Elénekelték tehát a Székely himnuszt Áder eskütétele után, noha sem Lezsák, sem Áder nem székely. Már rég ők vannak hatalmon, övék az ország (a dicsőséget nem mondanám), de még mindig ki akarnak fejezni valamit a Székely himnusszal. Azt, hogy harcolnak valami ellen. Ennyire emlékeznek politikai küldetésükből. A mostani vezető garnitúrával többek között az a baj, hogy számára megállt az idő valamikor 1989-ben. Amikor még ő volt, aki lázadt.

Namost így nem lehet kormányozni. Főképp nem lehet külpolitikát folytatni, sem a belmagyarok, sem a határon túli magyarok érdekében politizálni a külvilágban. Ara-Kovács Attila, aki – Szőcs Gézával és másokkal együtt – akkor volt ellenzéki Nagyváradon, amikor ezzel a testi épségét veszélyeztette, a „nacionalista útszéliséget és a populista aljasságot” tartja a mostani magyar–magyar és szomszédságpolitika jellemzőjének. Hangsúlyoznám azonban a jelenben való politizálás képességének hiányát is.

Azt a biztonságot, amivel Orbán a vesztesek mellé képes állni Szlovákiában vagy Romániában, esetleg tovább rontva esélyeiket, nem a rossz szándék magyarázza, hanem a Duray-Tőkés-szabály. A 89-ben ragadtság.

Köreimben azzal is kisebbségben vagyok, hogy nem háborít fel Áder János elnökké való kinevezése, ilyen a felhozatal, és azon belül a többség rosszabb, Igaz, hogy politikusi pályafutása során Ádert – finoman szólva – nem érdekelte a fair play, de mindig is hideg fejjel és eredményesen kivitelezte a fideszes vezetőség akaratát Györgyi Kálmán lemondatásától és Sólyom László megválasztatásától annak a botrányos bírósági törvénynek a megszerkesztéséig, amit huszonhárom ponton kifogásolt a Velencei Bizottság (és a magyar kormány huszonkettőben visszakozott). A választási törvényről nem beszélve.

De nyugalom, a hidegvérű és eredményes végrehajtó emberek jellemzően nem buták, nem bolondok, és kénytelenek ismerni a valóságot, úgyhogy ha nincs fölöttük hatalom, akár ésszerűen is cselekedhetnek. Ez is valami. A baj, mondom, a 89-ben ragadt harci mentalitással van. Ádernek diplomáciai feladatokat is el kell majd látnia. A Fidesznek vannak ugyan hű diplomatái, de a párt belső törzsi körétől, amelyhez Áder is tartozik, a diplomácia merőben távol áll. Képtelen olyan helyzetekben boldogulni, ahol nem harcolni kell valamilyen ellenség ellen, hanem számolni azzal, hogy a másik országnak is vannak érdekei, és mindent megtesz az érvényesítésükre. És ezért Magyarország soha nem volt még annyira elszigetelődve, mint most.

Úgyhogy köszönjük, megvolt az éneklés, az ellenségre újabb csapás méretett, a nagyközönség meggyőződhetett arról, hogy a kormányzó elit nemzeti hevülete és harci kedve csorbítatlan. De május 10-étől, az elnöki beiktatás napjától méltóztassék nem a régi nótát fújni, mert az ég szerelmére, most 2012 van. Önmagában sem a harcos antikommunizmus, sem a tüzes nacionalizmus nem győzi meg egyetlen barátunkat és ellenségünket sem az égvilágon semmiről.