Európa mint a düh tárgya

Széky János | 2012. május 11. - 16:15 | Vélemény

Azt mondja Orbán Viktor, hogy a francia és a görög választások eredménye az ő igazát bizonyította: „az európai politika nem korlátozódhat kizárólag a pénzügyi szigorra, mivel az emberek mindenekelőtt biztonságra vágynak”. A francia választásokról mondhatta volna akár azt is, hogy „az emberek” olyan politikusokra vágynak, akik nem „mit ugráltok, kis hülyék”-stílusban beszélnek velük, de azért nem vetik meg az olyan politikusokat sem, akik gazdaságpusztító butaságokkal kampányolnak. Minket azonban jobban érdekel a görög választás, több tanulsága van régiónkra nézve.

Görögországban „az emberek” a biztonság utáni vágyukat a következőképpen fejezték ki: ronggyá alázták azt a két pártot, amelyik harmincöt éve, a diktatúra bukása utáni első nyugodt választás óta dominál a görög politikában. Ez a két párt ugyan ott nyírta egymást, ahol érte, de amikor már az ország a csőd szélére került, úrrá lett magán, összefogott, és megállapodott a segélycsomagról az Unió, az IMF és az Európai Központi Bank hármasával. Most a Pánhellén Szocialista Unió 31 százalékkal kapott kevesebb szavazatot, mint 2009-ben, a konzervatív Új Demokrácia 15-tel.

Mivel az utóbbi lett a legnagyobb párt, a mindenkori győztesnek kedvező „megerősített arányosság” jegyében a parlamenti mandátumainak száma még nőtt is, de most nem annyira, hogy egyedül tudjon kormányozni. (Ez az elv amúgy a magyar választási rendszerben eddig is érvényesült, ezután még jobban fog. Az indokolása az volt, hogy „stabil kormányra van szükség”, ez eddig nagyjából teljesült, mint a görögöknél is, viszont jó kormányzáshoz ugyanúgy nem vezetett, mint a görögöknél.) A biztonságról meg annyit, hogy mostantól a két régi nagy pártnak együtt – és így a segélycsomagról kötött megállapodásnak – nincs többsége a görög parlamentben.

A biztonság iránti vágyukban az emberek továbbá a következőket cselekedték: a második helyre behozták a Sziriza nevű radikális (a gyengébbek kedvéért: kommunistaközeli) baloldali-zöld koalíciót. Nőtt a hivatalos kommunista párt mandátumainak száma is. Továbbá kiszavazták ugyan a LAOSZ nevű öreg vérnacionalista csatalovat, az SNS helyi megfelelőjét, de beszavazták helyette az Arany Hajnal nevű sima náci pártot. Bejutott még egy jobboldali populista párt, az ANEL, amelyik a németellenes érzelmekre appellál a második világháborús megszállásra való hivatkozással, és ennek szellemében a kölcsönöknek csak egy töredékét akarja visszafizetni (egyáltalán, „nemzetközi összeesküvésnek” tulajdonítja a görög hanyatlást). Valamint ott lesz a parlamentben a radikális baloldali koalícióból kiszakadt csoport, a DIMAR, amely viszonylag mérsékelt, de azért az EU-IMF-EKB-megállapodásból szintén nem kér.

Lehet, hogy Orbán Viktornak igaza van, és az emberek a biztonságra szerettek volna szavazni, de az ellenkezője lesz belőle: káosz.

A biztonságérzetet feldúló megszorítások közé olyan botrányos intézkedések tartoztak, mint a felső forgalmiadókulcs 21 százalékra emelése, a 13. és 14. havi nyugdíjak 800 euróban való limitálása, a 13. és 14. havi fizetések ideiglenes, majd végleges elvétele, vagyonadó és „Robin Hood-adó” bevezetése, gazdaságtalanul működő állami vállalatok ezreinek leépítése, összevonása vagy privatizálása, a szétaprózott helyhatósági rendszer egyszerűsítése. Hogy ezek kinek botrányosak és miért, döntse el az olvasó.

A választási kampány másik nagy témája az illegális bevándorlás volt. Becslések szerint Görögország lakosságának ma 9 százaléka keletről vagy délről érkező bevándorló, s a többségüknek semmilyen papírja nincs. Évente százötvenezren érkeznek. Sokan rabszolgamunkát végeznek az Unió által busásan támogatott mezőgazdaságban és a mostanában lelassuló építőiparban, mások egész kolóniákat alkotnak Athén belső negyedeiben, a kábítószer-kereskedelem és prostitúciós ipar foglalkoztatja őket. Jellegzetesen az a helyzet, amelyben a náci típusú pártok felvirágzanak.

A görögök most dühösek az Unióra, mert el akarja venni tőlük a jólétüket. „A hála nem politikai kategória”, a külvilág nem várhatja el tőlük, hogy emlékezzenek rá: ez a jólét nagyrészt annak a következménye, hogy az Unió jót tett (jót akart tenni) velük.

A gyors és egészséges gazdasági fejlődés jórészt a hatvanas-hetvenes évekre, a zűrzavaros demokrácia és a katonai diktatúra idejére esett. Pontosan arra az időre, amikor az országot még nem fogadta kegyeibe (1981-ben) geopolitikai érdekből az Európai Gazdasági Közösség. És nem akarta megcsinálni belőle Nyugat-Európa balkáni kirakatát. Akkor még bőven volt pénz, és nem kellett szétszórni tucatnyi lemaradt ország között; úgyhogy öntötték Görögországba számlálatlanul.

És mégis joggal dühösek az Unióra. Mindkét ügyben. Először is mert Brüsszel úgy ontotta a pénzt, hogy eltűrte az északnyugat-európai jellegű jóléti állam kiépítését, azzal együtt az állami szektor túlduzzasztását (azzal együtt pedig a pénzfaló bürokrácia és korrupció burjánzását) egy olyan országban, amelyiknek a kormányai a legcsekélyebb erőfeszítést sem tették a gyalázatosan rossz versenyképesség javítására. Így sikerült az állami ellátást a szociálisan érzékeny Északnyugat-Európa, a versenyképességet Moldova, Guatemala vagy Örményország szintjén rögzíteni.

Utána, 2004-ben megbocsátották, hogy a szocialista kormányzat meghamisította a statisztikai adatokat, csak hogy Görögországot fölvehessék az euróövezetbe. Aztán megbocsátották a 2009-es hamisítást is. Ennél rosszabbat nem lehet tenni egy országgal.

És – hogy egy kicsit még rosszabb legyen – a görögöket magukra hagyták a bevándorló-problémájukkal, ami a legsúlyosabb az Unióban. Pontosabban: az Unió általános bevándorló-problémájának legsúlyosabb esete. Itt is a jó szándék fordul visszájára. Európa humánus jóléti rendszerei ugyanis nemcsak vonzzák a szegény országokból menekülőket, hanem közel is vannak a forrásországokhoz. Visszaküldeni a nyomorgókat, szenvedőket embertelenség, viszont a befogadásuknak semmi köze a munkapiachoz. És minél rosszabb az illető ország versenyképessége, annál kevesebbet tud kezdeni velük. Görögország bajban van, és Európának semmiféle eszköze nincs, hogy ezen a baján segítsen.

Talán új választás lesz, talán katasztrófakoalíció, talán katasztrófa. Orbán valószínűleg jól sejti, hogy egy ekkora politikai-gazdasági csődtömeg javítja kormányzatának pozícióját az Unióval és az IMF-fel szemben: nekik van okuk a félelemre, nálunk meg most nem fenyeget a veszély, hogy szélsőbal és szélsőjobb pártok kezdenek dirigálni, vagy hogy egy erős ember szétkergeti a parlamentet és puccsot követ el. Tehát – e logika szerint – inkább engednek, mint hogy Magyarország is idáig jusson. Aztán pedig még annyi minden történhet.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője

Címkék: Orbán Viktor, EU