Mintha civilizált ország lenne

Széky János | 2012. június 8. - 12:05 | Vélemény

1990. március 11-én Horn Gyula külügyminiszter aláírta a teljes szovjet csapatkivonásról szóló egyezményt. Magyar részről ő kezdeményezte, ő felelt a tárgyalásokért, és ő szignálta. Ugyanazokat a feltételeket érte el, mint két héttel korábban Jiří Dienstbier, aki sitten ült akkor, amikor Horn a pártközpontban. Mivel össznemzeti ügyről volt szó, és nem akarták, hogy mindez a szocialisták kampány-hadmozdulatának látsszon (két hét múlva tartották az első szabad választást), kivitték Moszkvába az ellenzéki pártok képviselőit is, fokozván az esemény méltóságát.

Az egyezmény aláírása Magyarország felszabadulását jelentette. Voltak idehaza ujjongó gyűlések, zászlólengetés, utcabálok, gratulációk? Dehogy. Bár az MSZP éppen összezsugorodott, és semmi esélye nem volt a további kormányzásra, nem maradt el az a vád, hogy a moszkvai elvtársak besegítettek a kampányban. Torgyán József, a Kisgazdapárt népszerű főügyésze közölte, hogy ha őt bíznák meg, egy nap alatt kikergetné az oroszokat. Mindenki fanyalgott, a lényeg az volt, hogy „komcsitól nem kell”. Négy évvel később Horn Gyula lett a miniszterelnök.

A „rendszerváltásnak” ez a jellemző epizódja Áder János gesztusának fogadtatásáról jutott eszembe. Miután egy idióta, de az a fajta, akiből Magyarországon nagyon-nagyon sok van, Budapest belvárosában, a szépen rendezett Károly körúton inzultálta Schweitzer Józsefet, a kilencven éves, Széchenyi-díjas nyugalmazott országos főrabbit, és emiatt sokakat fogott el a szégyen, hogy ilyen országban élnek, Áder János köztársasági elnök azonnal levelet írt Magyarország „jó érzésű és tiszta szándékú” polgáraihoz. Ebben elsőként beszélt „mocsokról” a szokásos fellengzős és beválthatatlan nyugtatgatások helyett (O. V.: „meg fogjuk védeni a zsidó kisebbséget”), és kijelentette, hogy a „magyarul beszélő ismeretlen… önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat”. Majd az ilyenkor szokásos médiafelhajtást mellőzve, a sajtót nem értesítve fölkereste otthonában a főrabbit, és átadta neki a levelet.

Egyszóval a köztársasági elnök úgy beszélt és úgy cselekedett, ahogy a második világháború utáni politikai civilizációban egy demokrácia vezető politikusától elvárható. Ez Magyarországon, napjainkban sajnos szokatlan. Újdonság. Hogy a kormányoldal, hogy is mondjam, udvariasan lelkesedik (a látogatás híre pl. nem jutott el a Fidesz honlapjára), és hogy a netes fórumokat megszálló szubnyilas bagázs halálra van sértve, az egy dolog. De nézzük azt az oldalt, amelyiknek elvben örülnie kellene. „Színjáték.” „Le vannak osztva a szerepek.” „Jó rendőr – rossz rendőr.” Egyszóval: fideszestől nem kell. Vagy megengedő stílusban: „Sokat kell még tennie, hogy letörlessze a bűneit.”

Most tisztázzuk: Áder világéletében pártpolitikus volt, mindig a pártja érdekét nézte, és igen, voltak ronda húzásai, amik azonban nem ríttak ki abból a szörnyű közegből, amit magyar politikai életnek neveznek. De emiatt nem elismerni, amit államhatalmi, pártok fölötti pozícióba jutva a közeg megjavításáért tesz: súlyos önsorsrontás. Ugyanolyan önsorsrontás, mint a másik oldalnak nem elismerni azt, amit Horn – sötét előéletével és ronda későbbi húzásaival együtt – a magyar nemzeti szabadság és demokrácia megteremtéséért tett. Nem elismerni = hazudni, az még csak hagyján, hogy Horn Gyuláról vagy Áderről, de a nemzeti szabadságról és a demokráciáról is. Aki a személytől és a párttól nem bírja meglátni azt, ami tényleges érdem, alapértékekről nem vesz tudomást, és mivel ilyenek sokan vannak, az alapértékek sokak számára nem működnek.

Kóda: Ádert nem kell szeretni, vélhetően okoz még kellemetlen meglepetéseket is, és természetesen egyetlen gesztussal nem tudja jóvátenni azt a lélekmérgezést, amit a magyar politikai „elit” huszonhárom év alatt folytatólagosan elkövetett. A Károly körúti idióta és tömérdek társa nem a kommunizmus alatt vált ilyenné. De azért ez a gesztus fordulat a farizeus nyilatkozatok és a meddő nácizás után, úgyhogy bízzunk benne: a normalitás egyéb témákban is megjelenik.

A szerző az Élet és Irodalom rovatvezetője.

Címkék: Áder János