Ufók márpedig vannak!
Valaki, neve szerint egy férfiú, napokkal ezelőtt azt szerette volna velem megvitatni a Facebookon, hogy mit gondolok az autonómiáról. És, hogy szerintem úgymond, hogyan lehetne továbbfejleszteni az autonómia témáját…
Épphogy ébredőben voltam, hát nehogy sztori legyen belőle, rövidre akartam zárni a dolgot. Azt válaszoltam, engem személy szerint nem érdekel a téma. Annak ellenére nem, húztam alá, hogy engem egyébként elég autonóm embernek tartanak. Akik ismernek…
Erre semmi balhé, sőt, belecsapott a lecsóba a csávó. Hogyaszondja: „akkor miért ne következhetne be a mi szabadságunk itt Szlovákiában.”
Írom neki erre most már kissé feszültebben persze, hogy én szabadnak érzem magamat. És megkérdem, direkt provokatíve, hogy ő be van-e zárva valahová…
Nem – válaszolja rögtön. Így egyszerűen, one jelző/k… Megjegyzi viszont, hogy ő, meg mások is(!) valahogy úgy érzik, nem vagyunk itt (Szlovákiában) teljes joggal eltelve(sic!) mi magyarok…
Aha, gondolom ekkor, a helyzet kétségkívüli fokozódását orrontva. És, hogy én is hozzájáruljak ehhez, mármint a helyzet fokozódásához, megint visszakérdezek: Mire gondol, azon kívül, hogy valamit érez? Vagy csak nem tudja, hogy mi az?
De a csavó csak nem tágít. Nyugodt, empatikus, vagy inkább naiv lehet, mint Assisi Szent Ferenc. „Például – írja – nagyon sok munkahely észak felé irányul... A kettős állampolgársági téma és egyéb. Ez ön szerint nem komoly dolog?“
No, erre megírtam neki – el akartam kerülni ugyanis, hogy a „tragikus magyarfogyásnál” kössünk ki – szó szerint a következőket: „Szerintem, és nemcsak szerintem, északon nagyobb a munkanélküliség, mint például délen. Lásd, csak Dunaszerdahelyt és környékét. A kettős állampolgárság pedig engem egyáltalán nem érdekel. Ha úgy tetszik, egyáltalán nem tartom komoly dolognak. Én konkrétan például nem akarok magyar állampolgárságot. Mert a magyarságom ország- és politikafüggetlen. Mindig magyarként éltem. Akkor is, amikor azok, akik most féltéglával verik a mellüket, meg szenvednek nemzetileg, azt sem tudták, mi az: magyarnak lenni.“
Azt szerencsére nem tettem hozzá, bár ágaskodott bennem a vezérhangya, hogy bekaphatja! És azt sem, hogy hagyjon most már lógni, mert hánytatnak az olyanok, akik bazira le vannak törve, vagy éppen föl vannak spannolva, csak éppen azt nem tudják, mit akarnak, de azt nagyon…
Nem hiszed el, kedves olvasó, hogy milyen válasz jött. Mintegy a vita lezárásaként!
Nem, egyáltalán olyan, ami ilyen helyzetekben szokás mifelénk. A mi Kárpát-medencékben konkrétan. Vagyishogy mocskos nemzetáruló, patkány lennék, meg liberális zsidó köcsög, de minimum elfajzott, magyarul beszélő szlovák...! És még csak meggyőzni sem akart semmiről!
Képzeld el, azt írta nekem az ismeretlen úriember, akarom mondani, az UFÓ ÚR, hogy van némi igazság abban, amit szóltam. Ezt kapd ki!!!
Aztán elnézést kért, mivelhogy elrabolta az időmet. És szép napot kívánt nekem...
Az írás a z Új Szó hétfői számában is megjelent.
