Brüsszelből, szeretettel

Széky János | 2012. július 14. - 13:00 | Vélemény

Az Európai Bizottság újabban szpídet tol. De az is lehet, hogy kigyógyult nyugtatófüggőségéből.  Nem tudom, melyik, de nagyon biztató fejlemény. Olyan gyorsan és keményen reagált Victor Ponta román miniszterelnök közjogi randalírozására, hogy öröm nézni.

Barrosóék két fő pontban és tizenegy alpontban közlik a román kormánnyal, hogy mit kell visszavonnia, mit kell vállalnia, mit köteles tenni. Mert ha nem, akkor… Hogy akkor mi lesz, az némileg homályban marad, de állítólag három fokozatban jöhet kutyára dér: 1. Csúnyákat mondanak róluk jövő héten az európai együttműködési és ellenőrzési mechanizmus éves jelentésében. 2. Kötelességszegési eljárást indítanak (bár ehhez az kell, hogy uniós jogot is sértsenek). 3. A Lisszaboni Szerződés hetedik cikkének értelmében felfüggesztik a Tanácsban a szavazati jogukat.

A vadonatúj baloldali Ponta-kormánynak azokról az intézkedéseiről van szó, amelyek azt célozzák, hogy a júniusban nagyon megnyert helyhatósági választások után, de még az őszi törvényhozási és elnökválasztás előtt elmozdítsák a konzervativizmus sajátosan balkáni változatában jeleskedő Basescu elnököt. Emellett leváltsák vagy meggyengítsék Basescu és pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) választott vagy pártsemleges hatalmi pozícióban lévő embereit. (A törvényhozás két házának elnökei, a legfőbb ügyész, a DNA nevű korrupcióellenes ügyészség feje, ombudsman, Alkotmánybíróság, Legfelső Bírósági Tanács.)

Olyan pontok szerepelnek tehát az EB követeléslistáján, mint az az Alkotmánybíróság jogköreinek visszaállítása; az Alkotmánybíróság döntéseihez való azonnali alkalmazkodás; az átláthatóság és objektivitás az ombudsman kinevezésében; összeférhetetlenség, érdekkonfliktus vagy magas szintű korrupció miatt elmarasztalt képviselők és szenátorok lemondása; a korrupcióellenes főügyész maradása. Ne hozzanak olyan „sürgősségi kormányrendeletet”, amely alapintézményt vagy alkotmányos kérdést érint.

Victor Ponta román miniszterelnök Románia nevében felháborodott az Európai Bizottság diktátuma miatt. Mint egy tévébeszélgetésben fogalmazott, meg is mondta Brüsszelben Barrosónak: „általános vádak ezek – hogy Szíria lennénk, hogy Magyarország lennénk, mondjon nekem konkrétumot”.

A sértés ezek szerint nem is a miniszterelnököt, hanem Romániát érte, tartalma pedig az, hogy úgy bánnak vele, mintha Szíria vagy Magyarország volna. Kösz (nem Pontának.)

De a román miniszterelnök téved. Magyarország esetében Brüsszel vagy nem ismerte a konkrét tényeket, vagy pedig nem úgy bánt a hazámmal, mintha Szíria, netán a szociáldemokrata kormány alatti Románia lenne. Emlékszik valaki hasonlóan gyors bizottsági beavatkozásra Schmitt Pál vagy Handó Tünde kinevezésekor, Baka András elmozdításakor, az adatvédelmi biztos hivatalának megszüntetésekor? Az Alkotmánybíróság jogkörének dühből történő korlátozásakor? Emlékszik valaki brüsszeli tiltakozásra, amiért egyáltalán nincs is külön korrupcióellenes ügyészség (nyolc év lankadatlan „büdös komcsik, folyton lopnak”-retorikája után), van azonban feljelentésügyi kormánybiztos, aki rendre felsül, kiváltképp, ha Platón-fordító filozófusokról van szó? Viszont tökéletesen vak „egy magyar vállalkozói kör” minden mértéken túli pénzelésére?

Szólt az Európai Bizottság egyetlen szót, amikor kétmondatos kormányrendeletekkel zúzták szét a demokrácia leglényegéhez tartozó állambiztonsági nyilvánosságnak még a lehetőségét is? Észrevette valaki az Európai Bizottságban, hogy az új magyar választójogi törvény – akár a Fidesz győz, mint tervezi, akár valami hasonlóan otromba és buta szintre süllyedő ellenzéki erő – ténylegesen megszünteti Magyarországon a pluralizmust? A bőség zavara, itt abbahagyom a példálózást.

Természetesen nem volt egyetlen ilyen eset sem. Megtörtént azonban, hogy – a médiatörvény körüli viharok legzaklatottabb napjaiban – olyan uniós biztosra bízták az ügyet, akinek a jóakarata nem hiányzott, de a tényleges hatásköre igen. Meg például nem ilyen prompt, kemény ultimátumok voltak, hanem hosszas, komótos levelezések: „mégis, hogyan tetszik gondolni, tessék nekünk megmagyarázni, mert nem értjük egész pontosan, ugye nem tetszik akkora vaddisznónak lenni, mint amekkorának látszani tetszik, nem, az nem lehet”. Olyan is előfordult, például a bírósági törvénnyel, hogy látták, valami nagyon nincs rendben, de nem írtak sebtében dörgedelmet Orbán Viktornak címezve, hanem lepasszolták az ügyet a Velencei Bizottságnak, amit aztán a magyar kormány nem vett komolyan. (Legalábbis a nyilvánosságnak szánt szavakban; csöndben persze udvariasan teljesítette a legtöbb „kérést”, vagy legalábbis megígérte.)

Ennyit Brüsszelről mint a Kreml utódjáról. Orbán Viktor hatalmas szerencséjére az Európai Bizottságban az Európai Néppárt dominál, az a pártcsalád, amelyhez a Fidesz tartozik, és megakadályoz minden nyílt, gyors és határozott fellépést olyan ügyekben, amikhez képest Ponta akciói hebrencs, rövid lejáratú szemétkedések. (Míg ellenben a román szocdem kormány vadulására nyomban ugrik.) A kétféle bánásmód közötti nevetséges kontrasztból is az a tanulság, hogy a magyar politikai közösséget – a választópolgárok összességét – semmilyen külső erő nem fogja megmenteni a saját kollektív hülyeségétől. Vagy kikászálódik belőle, vagy viselni fogja a következményeket.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.