Kólagyári capriccio

A helyzetben önmagában nem lenne semmi pikáns, hiszen ilyen méretű cégek hazai beruházásait illik a legfelsőbb szintű figyelemmel kitüntetni: a dolog abszurditását sokkal inkább az Orbán által eddig használt retorika adja. Bár tudjuk, hogy a miniszterelnök krédója szerint „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, azért mégiscsak fura, hogy a gyakorlatilag a kormányzása eleje óta hetente a nagybetűs Nyugatot ekéző Orbán a dekadens fogyasztói kultúra egyik ikonikus bástyája mellett tette le a voksot. Orbán megpróbálta megteremteni a kontinuitást korábbi beszédjeivel: most is azzal indított, hogy az európai válságból új világ születik, viszont a folytatás most nem a „saját tengely körül való forgás” igénye volt, hanem az a tézis, hogy „ha egy dolog marad a régi világból, az a Coca-Cola lesz”.

A rendszeresen a külföldi tőkét szívató, a múlt héten éppen a külföldi bankok elleni fellépést szorgalmazó Orbán azt is megemlítette, hogy mivel ő „nem kommunista”, ezért „nem irigyli a profitot”. Nyilván ebbe nem számít bele sem az elmúlt ciklus fideszes slágerszava, a „luxusprofit”, sem pedig a különösen sikeres iparágak által kitermelt, az elmúlt években különadók által terhelt profit. Orbán egyébként ügyesen belevonta a történetbe azt is, hogy a Coca Cola a kommunizmus idején az ellenállás és a Nyugat szimbóluma volt.

Az ellenzék reakciói nem meglepő módon kritikusak voltak. Ha az ember egy pillanatba a helyükre képzeli magát, nem is nehéz megérteni, hogy miért: Orbán sorra puffogtatja el a különböző, Nyugat- és EU-kritikus lózungjait, hogy utána – a fenti „ne figyeljenek arra, amit mondok” elv alapján – mégis csak keblére ölelje a nyugati nagytőkét. Az ellenzéknek nyilván szerepe az, hogy rámutasson erre a képmutatásra – egyébként, ha nem tenné, úgy Orbán dupla profitot aratna le az ilyen ügyekből, egyszer, mint kritikus ideológus, másszor mint befektetőbarát válságmenedzser.

Csakhogy az ellenzéki kritika egy része egy olyan vonalon materializálódott, amely önmagában is legalább olyan demagóg, mint Orbán kólasapkás pálfordulása. Az LMP például arra mutatott rá, hogy a népegészségügyi szempontok előbbre valóbbak a gazdaságiaknál, és hogy a kormánynak inkább a hazai gyümölcsleveket, teákat és szörpöket kellene támogatnia az üdítők helyett. Hasonló bejegyzést tettek közzé a millások is, akik a 100%-os hazai gyümölcslevek mellett tették le a voksot, utalva arra is, hogy a kóla erősen hizlal.

Ezek a zöldmozgalom által inspirált hozzászólások nem teljesen alaptalanok – azzal nehéz vitatkozni, hogy a gyümölcslé egészségesebb, mint a kóla. Az is tény, hogy pont az Orbán-kormány volt az, amely népegészségügyi szempontokkal adta el az ún. csipszadót, amely az egészségtelen élelmiszereket terheli – és amely azóta gyakorlatilag nyilvánvaló módon „csupán” egy újabb költségvetési forrást jelentett a kormány számára, azzal a „bónusszal” hogy még az egészséges táplálkozás bajnokaként is feltűnhettek.

Érdemes azonban egy másik szempontot is kidomborítani: a Coca Cola Magyarországon 1250 embernek ad munkát, és mivel a munkahelyteremtés az évtized nagy problémája, ez önmagában is hatalmas pozitívum. Ezeket a munkahelyeket jórészt nyilván nem a mostani új gépsor teremtette, de a kormány szimpátiájának kifejezése a cég irányában a munkahelyek miatt nem csak logikus, de szükséges is. Orbán Viktornak kötelessége az, hogy Magyarországon tartsa ezeket a munkahelyeket. De ha józanul belegondolunk: vajon ha a kólagyár Szlovákiában lenne, úgy Magyarországra nem jutna a palackokból, és beköszöntene a gyümölcslevek aranykora? Ebből a szempontból az sem releváns érv, hogy Orbán a kólát reklámozza: vajon ki az, akinek a minden felületen támadó üdítőreklámok helyett épp a kólasapkás Viktor képe az, ami meghozza kedvét egy frissítő italhoz...?

A miniszterelnök kólagyári performansza ugyan lehetett gyomorforgató mindazok számára, akik a figyelmeztetés ellenére arra is figyelnek, amit mond, nem pedig csak arra, amit tesz, de ennek ellenére Orbán ezúttal azt csinálta, amit miniszterelnökként csinálnia kellett: jópofizott a munkahelyteremtőkkel. Ettől a jövő héten még ugyanúgy kárhoztatja majd a dekadens Nyugatot az ország problémáiért. Orbán Viktor kormányának releváns kritikája éppen az, hogy a gazdasági környezet kiszámíthatatlanná tételével és populista, nyugatellenes retorikájával elriaszthatja a Coca Colához hasonló, potenciális nagybefektetőket Magyarországról – nem pedig az, hogy inkább a házi szörpöt kellene dicsérnie a cukros üdítők helyett.