Francnak kellett Levediéknek ennyire nyugatra jönni

Széky János | 2012. július 28. - 07:38 | Vélemény

A magyar miniszterelnök az egyik nap a Coca Cola dobozolását magasztalja mint a nyugatos hi-tech ipari tevékenység netovábbját. („Összevegyíteni egy ilyen kis barna dolgot valamivel, majd ezt megitatni egy országgal, na, az innováció'”). A másik nap kijelenti, a magyar kommunista vezetésnek tudatos célja volt, hogy az emberekkel megutáltassa a futballt. A harmadikon meg „félázsiai származékoknak” mondja a magyarokat (Slota meg ne tudja), akik csak az erőt becsülik, és belengeti, hogy ha Isten nem segít meg, a demokrácia helyett majd új rendszert kell „bevezetnünk”. Mármint az ő kormányzatának.

Mondhatnánk, hogy elment a maradék esze is, de a helyzet ennél egy kicsit komolyabb és reménytelenebb. Hogy – legalábbis nyilvánosan beszélő politikusként – se rövid, se hosszú távú memóriája nincs, az még hagyján. (Ki nem emlékszik rajta kívül, mekkora kultusza volt a magyar diktatúrában is a focinak az irapuatói pofon előtti pillanatig? Vagy: amikor a múlt pénteken a magyar ember Colát kortyolt, Orbán szerint még úgy érezhette, hogy „a nyugati világhoz tartozik”, mintha ez valami jó dolog lenne, és most mégis determinálja a félázsiai génállomány?)

A nagyobbik baj az, hogy Orbán az örök jelenben él, ennek a jelennek a rá vonatkozó részével tökéletesen tisztában van, elméje félelmetes fürgeséggel gyárt az örök jelenhez ideológiát (ami rendszerint hülyeség), és elegendő hatalma van, hogy ezeket az ideológiákat az országra) ráerőszakolja. Mivel az eszméből valóság válik, nem lehet elhanyagolni annak a veszélyét, hogy az ország hozzáhülyül.

Igyekszem megmagyarázni. Maradjunk ennél a „félázsiai” jelzőnél. Miután 2011. június 30-án véget ért az uniós elnökség, Orbán jelene az lett, hogy néhány, tűzön-vízen át kitartó brüsszeli kapcsolatán kívül Európából és Észak-Amerikából már nem áll vele szóba senki. Vagy ha igen, csak a protokoll miatt, vagy taktikából és fogcsikorgatva, esetleg röhögve. Villámgyors ideológiagyártás: ha a Nyugatnak nem kell, akkor a Nyugat rossz (lám, hogy hanyatlik, megérdemli). Tehát a Kelet jó (micsoda fellendülés, biztos megérdemli), irány a Kelet! Azaz – pontos a kifejezés – Félázsia, ahol a magyar kormányzat embereit szívesen fogadják. Ahol otthon érzik magukat.

Kezdődött 2011 novemberében, Schmitt Pál belső-ázsiai mosolyoffenzívájával. Ezek az isztánok egy emberöltővel ezelőtt hivatalosan, politika-földrajzilag még Európához tartoztak mint a Szovjetunió tagköztársaságai, és némely áttekintésekben ma is „Eurázsiához” sorolják őket, amin nem az Európát és Ázsiát is magában foglaló szárazföld értendő, hanem a két kontinens közötti átmeneti sáv. Félázsia.

Volt elnökünk kiváltképp jó hangulatú megbeszéléseket folytatott Gurbanguli Berdimuhamedov türkmén elnökkel, aki a Türkménbasi fogorvosából lett az utódja. (2012 februárjában hét kamu ellenjelölttel, 97 százalékkal választotta újra a nép). Azonkívül, hogy ralibajnok , arról is nevezetes, hogy róla szól a WikiLeaks-anyagok egyik leggunyorosabb mondata: „Berdimuhamedov nem kedveli a nála okosabb embereket. Mivel ő maga nem túl értelmes, forrásunk szerint meglehetősen sok emberre gyanakszik.” Nem csoda, hogy ezzel szemben kiválóan megértették egymást doktor Schmitt Pállal, aki éppen neki ígérte meg, hogy Budapesten egyetem létesül majd Közép-Ázsia tanulmányozására.

Miután Schmitt elbukott egy ártatlannak rémlő, húsz évvel ezelőtti stiklin, hazánk legnagyobb diplomatája, maga a Főnök vetette be magát. Idén május elején az olajának és egyéb nyersanyagainak köszönhetően gyorsan növekvő Kazahsztánba látogatott. Itt elismeréssel adózott a fejlődésnek, és a tervezett fél óra helyett egy egész órán át tárgyalt Nurszultan Nazarbajev államfővel, a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság utolsó miniszterelnökével, aki 1991-ben 91 százalékkal, ellenjelölt nélkül lett Kazahsztán elnöke, és azóta is az.

Egy hónappal később egy újabb szénhidrogén-diktatúrába utazott a mi széles kitekintésű centrális erőnk. Azerbajdzsán szó szerint Félázsia, ugyanis félig Európában, félig Ázsiában fekszik. Orbán Viktor, az antikommunizmus élharcosa itt megkoszorúzta annak a Heydar Aliyevnek a sírját, aki helyi KGB-főnökből lett azerbajdzsáni pártfőtitkár, mielőtt Andropov úr (ahogy Nagy Imre hívta) beemelte az SZKP Politikai Bizottságába, majd Gorbacsov kirúgta korrupcióért, minekutána hirtelen elkezdték öldösni az örményeket az azerbajdzsáni örmény többségű Hegyi Karabah Autonóm Területen. Orbánnak azért illett megkoszorúznia e dicső ember sírját, mert tárgyalópartnere a fia, Ilham Aliyev volt, akit a papa halála után, 2003-ban 77 százalékkal választottak meg elnöknek (nemzetközi megfigyelők szerint szemérmetlen csalással).

Orbán mindebből , közismerten fürge eszével a következőket szűrhette le: 1. Itt őt szeretik. 2. Ezeknek az országoknak jól megy. 3. Ezeket az országokat erővel vezetik, demokratikus firlefancok nélkül, tehát 4. ha Magyarországot erővel vezetik, demokratikus firlefancok nélkül, akkor itt is jól fog menni (hogy ki csinál ehhez olajat, arról kérdezzék Matolcsyt) . 5. Nemcsak hogy közel állunk ezekhez a félázsiai diktatúrákhoz, hanem ajánlatos, hogy közel álljunk hozzájuk. 6. Annál is inkább, mert ezeket a diktátorokat csak a halál fosztja meg erejüktől. 7. Azaz mai ideológiánk az, hogy mi is félázsiaiak vagyunk.

A „mi” a fejedelmi többes értelmében értendő, legföljebb még a kormányzat belső köreire, a többiek nem érdekesek, előbb-utóbb hasonulnak majd.

És ha elég sokan, elég sokáig béketűrőn nyelik a kumisszal vegyített kis barna dolgot, így is lesz.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.