Mérlegen a matolcsyzmus
A KSH legújabb adatai alapján Magyarország immár hivatalosan is a technikai recesszió állapotába került: két egymást követő negyedévben is negatív volt a negyedéves alapon számolt, szezonálisan igazított GDP index. A csökkenés az előző negyedévhez képest a GDP 0,2 százalékát, az előző évhez képest pedig az 1,2 százalékát tette ki.
Magyarország legutóbb 2008-2009 során, a Gyurcsány-kormányok időszakában, a gazdasági világválság csúcsán került recesszióba. A két eset között azonban két elég jelentős különbség van, egyik pro, a másik viszont kontra. Egyrészt, akkor éves szinten 8 százalékhoz közelítő mértékű volt a visszaesés, míg ezúttal (eddig) 1,2 százalék volt a mélypont, ami jóval kisebb csökkenést jelent. Másrészt viszont az is nagy különbséget jelent, hogy 2008-2009-el ellentétben Magyarország ezúttal a környező országoktól és a német gazdaságtól eltérő pályát fut be – esetükben ugyanis a második negyedév nem a recesszióról szólt, Németország pedig a vártnál jobb GDP adatot produkált ezúttal.
Ezek alapján tehát úgy tűnik, hogy míg a Gyurcsány-kormányok egy globális recesszió helyi hatásainak tompítására bizonyultak képtelennek – ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozva az országot –, addig a második Orbán-kormány gyakorlatilag saját maga generálja saját válságát. Nyilván nem arról van szó, hogy Európában nem lenne gond, hiszen látható, hogy a periférián több ország is vaskos gondokkal küzd. Emellett az is igaz, hogy a Fidesz nehéz helyzetben vette át a kormányrudat. Orbán Viktor és kormánya azonban deklaráltan és felvállaltan úgy döntött, hogy ebben a helyzetben az európai válságkezelési módszerekkel szembemenve, „unortodox” módon közelít a gazdaság problémáihoz, a fenti adatok viszont mintha arra utalnának, hogy az unortodoxia vesztésre áll. (Ez persze a jövőben visszájára is fordulhat, de ez egyenlőre még nyomokban sem látszik.)
A Fidesz és az Orbán-kormány számára azért is jelenthet különösen nagy gondot az unortodox gazdaságpolitika akadozása, mert azt az elmúlt hónapok során nyilvános identitásuk egyik kulcselemévé tették. Ennek tipikus példájaként augusztus elején Giró-Szász András még arról beszélt, hogy Európában terjedőben van a magyar unortodox gazdaságpolitika, és többek között a franciák és a szlovákok is azt másolják. (Az, hogy ez valójában nincs így, a kormányszóvivő pedig gyakorlatilag az intézkedések névbeli egyezéseit használta fel érvként, most legyen mellékes körülmény.) Orbán Viktor maga többször is olyan képet festett fel, hogy Európa „kénytelen beismerni” a magyar gazdaságpolitika sikerességét, és szankcionálás helyett inkább átvenni azt. Egy recesszióban lévő gazdaságot viszont aligha másol majd bárki.
Ha az unortodoxiának a 2014-es választási évig nem sikerül kitermelnie a saját sikereit, úgy nincs az a kommunikációs gépezet, amely ennek büntetésétől megmenthetné a jelenleg hatalmon lévőket. A gazdasági tényezők ugyanis a tapasztalatok szerint hatalmas súllyal esnek latba a szavazók döntésének kialakításakor. A Fidesz vezető politikusai – akik megkérdőjelezhetetlenül kiváló kommunikációs szakemberekké váltak az elmúlt évtized során – ezzel valószínűleg pontosan tisztában vannak. Könnyen lehet azonban, hogy egyben úgy is gondolják, hogy az unortodox gazdaságpolitikájuk idővel mindenképpen meghozza a sikert – nekik pedig csak időt kell biztosítaniuk ahhoz, hogy ez megtörténjen.
A választójogi reformoknak is létezik egy ilyen olvasata: a jelek szerint a Fidesz az eddig megszokott versengéssel szemben egy olyan modellt részesít előnyben, ahol csak a politikailag leginkább elkötelezett állampolgárok adják le voksukat, a mandátumok eloszlása pedig a mindenkori legerősebb pártot hozza helyzetbe. Egy ilyen rendszerben a Fidesz egy „kemény mag” segítségével akár a teljes választókorú népesség töredékének támogatásával is képes lehetne újabb négy évvel meghosszabbítani kormányzását, amit további négy évet biztosítana a matolcsyzmus intézkedéseinek arra, hogy beérjenek.
A következő negyedévek gazdasági mutatóinak jelentősége éppen ezért igen nagy lesz a 2014-es kampány szempontjából. Ha a továbbiakban is fennmarad a jelenlegi negatív, vagy egy ahhoz hasonló trend, úgy az ellenzék szinte biztosan gazdasági fronton támadja majd a jelenlegi kormányt a kampány során, annak pedig nem marad más esélye, mint hogy megpróbálja kihasználni az általa létrehozott új választási rendszer minden lehetőségét hatalma megtartására. Ha azonban megfordul a tendencia, és Magyarország elkezd az európai átlag felett teljesíteni, úgy az ellenzék kellemetlen helyzetbe kerül, hiszen nehezen tudja majd meggyőzni a lakosságot a válság szükségességéről egy pozitív gazdasági konjunktúra idején.
Magyarország szempontjából az a legfontosabb, hogy a gazdaságpolitika hatékonyan működjön, elősegítve az ország újbóli felzárkózását a régió államaihoz. Ez a gazdaságpolitika éppenséggel lehetne a matocsyzmus is – ha kiderülne, hogy tényleg működik. De az is ugyanolyan fontos lenne, ha az derülne ki, hogy történetesen valóban folyamatosan átlag alatti eredményeket produkál, mivel akkor meg kell szabadulni tőle. A legkellemetlenebb állapot viszont a mostani „bicegés”, mert nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy „még” nem működik a dolog, vagy „már” soha nem is fog.
