Ortodox keményfejűség

A Pussy Riot tagjai elítélésének árnyékában még Szerbiában is kishírként jelent meg, hogy az orosz kulturális minisztérium betiltotta egy szerb film bemutatását, mert túl sok benne a káromkodás, az olyan jelenetek, amelyben isznak, kábítószereznek, továbbá a „pornográf jellegű anyag”. (Ha úgy vesszük, az orosz testvérek adtak a szerb bratyeszok valóságának egy pofont…) A fiatal szerb filmrendezőnő, Maja Miloš Klip c. játékfilmje – amelyet például a rotterdami fesztiválon is díjaztak – egy tinédzser lányról szól, a család a beteg édesapával él a nincstelenségben. A lány elégedetlenségét, dühét a szexbe, a szórakozásba, drogba, alkoholba fojtja. Ám az orosz minisztérium szerint, mivel a filmben kiskorúak is szerepelnek, ez ütközik az orosz szövetségi törvénnyel a gyermekek védelméről az olyan információkkal szemben, amely kárt okozhat egészségüknek és fejlődésüknek.

Hogy az orosz cenzoroknak ugyanúgy elment az esze, mint a Pussy Riot tagjait elítélő bírónőnek, továbbá az orosz hatalom és a vele kéz a kézben járó orosz pravoszláv egyház képviselőinek, kétségünk sem lehet (azzal együtt, hogy vitatható, a Putyin-ellenes performansszal pont a vallásosakat kellett-e felpujgatni egy templomban). A szerb filmrendezőnő kis falat, úgyhogy az újabb hírek szerint már Madonnát is tízmillió dollárra perlik orosz melegellenes csoportok, mert szerintük koncertjén nyíltan pártolta a homoszexualitást és megtaposott egy ortodox keresztet. (Érdekes, őt miért nem börtönbe akarják dugni? Mert sok a pénze? Mert amcsi, s nincs ott? De majd elküldi a zsét?)

De az is elkerülhette sokak figyelmét, hogy a bírónő úgy ítélte el az együttes tagjait, hogy előtte orosz pszichiáterek az ítélethozatal előtt 15 perccel „szakmailag” fejtették ki, hogy a punk lányok egyike, Nagyezsda Tolokonikova egyénisége ingatag, mert (!) keményfejű és kiáll saját véleménye mellett, magabiztos, ugyanakkor nagyon érzékeny a kritikára, miközben erős késztetést érez arra, hogy kifejezze saját véleményét. (Azaz: minden publicistát a sittre.)

Hát itt bújt el a nyúl a bokorban: Oroszországban ismét elmebetegségnek számít, ha valaki a saját fejével gondolkodik, és íme a szakmai diagnózis: keményfejűség. Pedig az utóbbi időben Európa ama felén is inkább erénynek számított az, ha valaki nem papagájként ismételgeti más gondolatait. De nem, visszatérünk az inkvizíció eszközeihez, és ha módunkban áll, lecsukatjuk azokat, akik nem azt gondolják-mondják, amit mi.
Ebben most élen jár a pravoszláv egyház, de nem csak ott, hanem például Szerbiában is, illetve a Balkánon. Szerbiát most az tartja izgalomban, vajon a milánói ediktum 1700. évfordulójára eljön-e a pápa Szerbiába, vagy sem. II. János Pál esetében a szerbiai látogatás fel sem merült, mert őt horvátpártiként ítélték el a délszláv háborúk alatt, s masszívan tartja magát az (elő)ítélet, hogy a Vatikán áll Jugoszlávia felbomlása („szétverése”) mögött. XVI. Benedek esetében inkább az a probléma, hogy német, és náci katona volt, márpedig a szerbek (mínusz a kollaboránsok) jól megverték őket, vagyis a jelenlegi pápa inkább lúzer. Jovan, a zágrábi-ljubljanai mitropolita, akihez amúgy egész Olaszország is hozzátartozik a pravoszláv földosztás és lelkek virtuális térképén, minap interjúban fejtegette, hogy ugyan eljöhetne a pápa Niš városába, Constantinus szülővárosába, de előbb menjen már el a horvátországi Jasenovácba, ahol a horvát usztasa állam működtette KZ-jét, melyben zsidókat, kommunistákat, cigányokat és főleg szerbeket gyilkoltak meg – és ismét előszedték a 700 ezres számot a szerb áldozatok kapcsán, ami mértéktartó források szerint igencsak túlzott. Deaz is igaz, hogy sok horvát pap vett részt az usztasa öldöklésben, áldotta azt meg, na de mégsem Ratzinger az első számú felelős, ugyebár.

Jovan metropolita elmélkedése során odáig is eljutott, hogy a franc tudja, jó lenne-e, ha a pápa egyáltalán elfogadná a meghívást (e feltétellel), mert akkor erre az összkeresztény ünnepre, melyen arra emlékeznek, hogy a kereszténységet immár nem tiltották a Római Birodalomban, nem jönne el az orosz pátriárka, aki egy légtérben sem akar lenni Benedekkel.

Ha már itt tartunk, azt hiszem, a keményfejűséget bűnként elítélő régi-új orosz metódus alapján először is a kereszténység e jeles képviselőit kéne a vádlottak padjára ültetni, mert ha valakik kurvára nem toleránsak, miközben az őket éppen toleráló milánói ediktumot ünnepelgetnék, viszont magabiztosak, nem fogadnak el semmiféle kritikát és szajkózzák saját (un)ortodox véleményüket a szeretetről, Jézusról, akkor azok éppen ők. Milyen szint ez, hogy a pápa meghívását ilyen-olyan feltételekhez kötjük? Ezzel az erővel azt is követelhetnék a katolikus klérustól, hogy dobják el a cölibátust. Avagy fordítva, Vatikán tiltatná be a dugást a pravoszláv papoknak, mert mire jó az? S mi a szent szar az, hogy az orosz pátriárka meg épp ahhoz köti az ünnepségen való jelenlétét, ha más, azaz szaktársa, a pápa, nem jön el? Ez már az a szint, amikor az örökségen anno összeugrott falusi családban Béla bácsi kiköti, hogy húga, az a kurva Juliska nem jöhet el közös bátyjuk, Géza temetésére, mert különben a ravatalozóból fogja kipofozni. Hát hol van az a híres keresztényi szeretet? A megbocsájtás? A tolerancia?

Természetesen az az idő nem fog eljönni, amikor a keresztény egyházak valamelyike végül betiltja a Bibliát is – akár az orosz cenzorok a szerb filmet –, hisz szükségük van valamiféle legitimációs alapra, pedig folyik abban rendesen a vér, nem nehéz odaképzelni a nem hagyományos szexet, tele van ármánykodással, árulással, gyilkossággal, hazugsággal, ami szintén károsan befolyásolhatja a szent könyvet olvasó ifjúságot. Nem lesznek betiltva, mert ezeknek az egyházaknak már semmi közük se Istenhez, se a hithez, az erkölcshöz meg főképp semmi – (multi)nacionális cégek ezek, üzemszerűen működő üdvözülési vállalkozások (ahogy Bourdieu nevezte őket), amelyek szintén a profitra törekednek és a hatalom befolyásolása a fő profiljuk, lévén az államtól is szívhatnak még le nem kis pénzeket.

Ám ahogyan a Coca-Colát vagy a gyorsétterem-láncokat sem tiszteljük, hát ők sem érdemlik meg.