A leleplezők leleplezése

Szerbhorváth György | 2012. augusztus 27. - 11:40 | Vélemény

Szombaton az egyik Armstrong, Neil nem a Holdra ment, hanem a mennybe. A másik, Lance egy nappal korábban meg a pokolba.

Természetesen nem kívánok újabb frontot nyitni ama, nemzetünk organikus lényegét érintő kérdésben, hogy az olimpián való szereplés minek a fokmérője, és hogyan is szurkol a jó magyar. Az sem érdekel, hogy a doppingolással mi van, szigorítani kéne-e az ellenőrzést, vagy hagyni a francba az egészet, ha már úgyis mindenki doppingol (tudjuk jól, ugye! – csak leleplezni nem könnyű őket, mert egy lépéssel mindig az ellenőrök előtt halad az orvostudomány), szóval, ha mindenki szedálja magát, akkor hát csak tessék. Legfeljebb legyen két olimpia: egy a doppingolóknak, egy a tisztáknak. A doppingolók versenyei amúgy biztosan izgik lennének, kit ne érdekelne a bekokózott gátfutók csetlése-botlása, a befüvezett trambulinozók produkciója? Hisz ezek is doppingszerek.

De engem Lance Armstrong lebukása kapcsán egy kisebb horderejű dolog érdekel, a biciklis közvetítéseké. Mióta pár nappal a Tour de France vége után meghalt Sipos János, a Eurosport kommentátora, helyére más fiúk ültek, nevüket sem ismerem, de megengedem, kiváló szakértői a kerékpársportnak. De nem erről van szó. Hanem úgy általában a szakmáról, a kommentárolás műfajáról, ami természetesen szubjektív, naná, egyéni hang nélkül az egész szart sem ér. Tegyük hozzá, össznépi fotelsport a közvetítők szidalmazása, a bakik gyűjtése, és e nélkül megint szart sem érne az egész – részben azért nézzük-hallgatjuk őket, hogy felbosszantsanak bennünket.

Ám a bicikliversenyeket sokan csak a táj szépsége okán nézünk. Amolyan háttértévézés ez, mellette kiválóan lehet olvasgatni, dolgozgatni. És naná, én is fel tudom magam húzni. A legendás Sipi poénjait ugyanakkor csíptem – aztán az Élet és Irodalom tévékritikusánál olvasom, hogy mindez ripacskodás. Hát, ízlések és pofonok. Na de amit a Vuelta közvetítése kapcsán műveltek az új fiúk (mivel nem néztem elejétől, nem tudom nevüket), attól fölment bennem is a biciklipumpa. Mert természetesen Armstrongról esett szó, aki feladta a harcot az USADA, azaz hazája doppingellenes szövetsége ellen, és most majd jól elveszik a címeit. És ment az obligát szöveg: hogy ő akkor is hős marad, meg micsoda dolog ez a hajsza, hogy százéves laboreredményeket vizsgálnak felül, meg hogy ööö, bú és bá, mások is ezt csinálják. Pontosan már nem emlékszem, miről hadováltak, miféle érveket hoztak fel (semmilyeneket), mert az egész nem ütötte meg a kocsmai hőbörgések szintjét – s csak úgy emlékeztessük az olvasót, hogy Lance-t saját csapattársai nyomták fel, árulták be ovisok módjára, beismerve, hogy ők is kokszoltak, néha Lance-szel együtt. De ahová eljutottak, az egyenesen rémisztő volt, mert az akut magyar mentalitásra utal, s egyben tovább erősíti azt.

Tudniillik ez nem lehet véletlen, hogy Armstrongot most és így vették elő, mondták. Pont most! Nem egy éve, nem húsvétkor vagy karácsonykor, Szent István napján, hanem éppen most! Augusztus harmadik idusának első felének a vége tájt! Gyanús! Mert ám mindennek megvan az oka. És ami végképp üt: ez bizony valakinek az érdekében állt. Hogy halovány kétségünk se legyen a dolgok állása felől, ezt vagy háromszor el is ismételték: Pont Most Valakinek az Érdekében Áll.

Világos is: egy Coelho-bölcsességbe áztatott összeesküvés-elmélettel állunk szemben, ami arra jó, hogy a magyar populáció ismét csak megerősíthesse magában, hogy nincsenek tiszta ügyek, és minden szabályszegés leleplezése valójában önös cselekedet, valakinek az érdekében áll. Mert szabályt szegni voltaképp nemes cselekedet, morálisan indokolható – ha rólunk vagy a mi ügyünkről, a mi kedvencünkről van szó. De ahogyan a kommentátorok, mások is és más esetekben is csak utalgatnak erre, a Valakire, a Valakikre… Többnyire zsidózásba fulladnak az effajta ámokfutások, de itt erről alighanem nem beszélhetünk. Vagyis ahogyan elkezdtem gondolkodni a témán, nem láttam sehol a Valakit, a Zsidót, Akinek Érdekében Áll a texasi Lance Armstrong megbuktatása, éppen most. Járattam az agyam, de mivel a közvetítő úriemberek csak a ködöt sűrítették, nehéz volt előrébb jutnom. Mert tényleg, miért augusztus vége felé leplezik le őt? Az olimpia alatt kellett volna? Vagy iskolakezdés után? Különben is, Texasban döntöttek így és most, s gőzöm sincs, hogy ott éppen ilyenkor mi az aktuális. És vajon kinek az érdeke? A texasi láncfűrészes gyilkosé? Kapcsolatban áll ez a dallasi Kennedy-gyilkossággal? Vagy a biciklisport érdeke Armstrong kitúrása? A társaké? Aligha, minden botrány ronthatja a piaci helyzetüket – vagy éppen fordítva, hisz a nagy botrányok odavonzzák a figyelmet, egy hős bukása éppen úgy lázba hozza a közvéleményt, mint a hőssé válás rögös útja. És ha akarom, mindkettő a Eurosport (kommentátorainak) érdeke is, van miről értekezni, ez nem mellékes a biciklisport közvetítésénél, amikor órákon át csak tekernek a fiúk. De aztán olvastam, hogy Lance republikánus érzelmű, sokat mutatkozott ifjabb Bush-sal, szóba került, hogy még texasi kormányzónak is jelöli magát. Akkor tehát az ügy mögött az amcsi demokraták állnak (ergo: a liberálisok, az internacionalista baloldal), s maga Obama adta ki az ukázt? Vagy inkább az IMF? De miért?

Nehéz elképzelni, de íme, a kollégák fejében összeállt a kép. A világ így kerek: ha úgy hisszük, a szálak össze vannak kötve, létezik a Gonosz, meg persze akkor a Jó is, és minden egyes eseményt keretbe lehet foglalni. Szó sem lehet arról, hogy az USADA-ban esetleg normális emberek ülnének, és ott a sportvezetők is olyanok, hogy aszongyák, most már tényleg elég volt a szemfényvesztésből, a hülye előtt is világos, hogy Armstrong (is) belőtte magát mindennel. Minimum az ilyen ember(fajta) nem lehetséges ezen a világon, minimum, hogy csak a hátsó szándék, a rosszakarat és az irigység élteti e világot és ezeket az embereket, akik lám, biciklizni nem tudnak, csak leleplezni a világ legnagyobb biciklistáját.

A kérdés persze csak az, hogy a kommentátorok tudnak-e biciklizni, vagy ők maguk is csak a leleplezők leleplezésére képesek, a lehető legnagyobb ívben, homályos célzásokkal és sejtelmes utalgatásokkal.

És akkor még Kazahsztánról nem is szóltunk, pedig nehogy már nekem bárki is azt mondja, hogy Vinokurov csak úgy simán nyerhetett az olimpián 38 évesen. Majd pont egy kazah, majd pont most.