Másik planéta

Szerbhorváth György | 2012. szeptember 4. - 07:18 | Vélemény

Az azeri baltás ügy kulcsa nem a külügyminisztériumban van, hanem Pataky Attilánál, akinek eszmefuttatását nyugodtan be lehetne kopizni az Alaptörvénybe is. Mert ez az egyedüli ésszerű magyarázat arra, ami péntek óta történik.

Az Edda Művek frontembere nemrég kapta meg a kormánytól a Lovagkeresztet, de ezen sincs mit rágódnunk, összenő, ami összetartozik. Legfeljebb csak azon sajnálkozhatunk, hogy Schmitt Pál már nem lehetett hivatalában, és nem ő adta át a kitüntetést, de bizonyára emlékezeteset alakított volna az örmény-magyar konfliktusban is (jut eszünkbe, a köztársasági elnök, Áder János még nem szólalt meg az ügyben, hja, hosszú a hétvége, kezdődik az iskola).

A korábban már az ufók fogságát is megjárt Pataky az Echo Tévében pakolt ki, mint ahogyan arról a Bors is beszámolt, innen idéznénk: „Órákat tudnék arról mesélni, hogy a világkormány hogyan egyezkedett 1930-ban a szürkékkel, egy másik civilizációval, akiktől kaptak egy technológiát, amelyet világuralmi álmaik megvalósítására használnak. A Hold sötét oldalát már ezért nem járják sem a franciák, sem az oroszok, mert oda egy kolóniát építettek, mint ahogy a Marsra is.”

Megvallom, kissé nehéz megérteni ezt, én eddig azt hittem, hogy a Hold is forog saját tengelye körül, ergo a sötét oldala néha sötét, néha meg pont nem, amúgy meg nekem tökmindegy. A lényeg éppen az, hogy a magyar kormány által ünnepelt sztár szerint a Holdról irányítják a világot. Ha pedig onnan irányítják, akkor világos, hogy a magyar kormány nem irányít semmit, ez mind csak látszattevékenység, vagy ha tevékenykedik, azt sem látnánk rendesen, mert Pataky szerint a valóságnak csak a négy százalékát látjuk mi, emberek, de ettől a többi kilencvenhat százalék is megvan. E logikai csapás mentén haladva az is világossá válik, hogy a magyar kormányzat bábkormány (a szürkéké, vagy nevezzük őket akárminek), egy bábkormányzat pedig nem lehet felelős azért, amit a feje fölött döntöttek el.

E koncepció persze nem csak arra ad közérthető magyarázatot, hogy a világkormány hogyan húzta most csőbe Magyarországot, de az is kikövetkeztethető, hogy az azeriak kurva jól állnak ennél a hatalmi gócpontnál, az örmények meg sehogy se. De ez már a Sors Könyve is egyben, ami ellen nem tehetünk: ha a Hold sötét oldalán dőlnek el a dolgok, úgy semmi szükség arra, hogy a felelősöket keressük az azeri baltás kiadatásának ügyében, mert felelős csak az lehet, aki önállóan hoz döntéseket, ilyen ember viszont Magyarországon és a Föld nevű bolygón nem létezik. Ezt mindenki beláthatja, aki Pataky Attila világlátását magáévá teszi.

Egy a probléma, hogy amíg e radikális eszme nem emelkedik kormányprogrammá, az Alaptörvény szerves részévé, gyakorlatilag a magyar államot mint olyant és a magyar állam szuverenitását kérdőjelezi meg, ez pedig minimum bűncselekmény ott, ahol a bíróságok függetlenek és jóhiszeműek, és a nemzetközi jogra hivatkozni pár napja újra divat. Azt állítani, hogy a Holdról irányítanak mindent, egyben azt is jelenti, hogy Orbán Viktor és társai nem irányítanak semmit, hatalmuk merő fikció, értelme nincsen, ergo megszüntethető a kormány, a parlament, a párt, a bíróságok és minden egyéb hatalmi központ, ahol döntések születhettek volna (azaz demokráciára semmi szükség). Ilyképp maga az állam szűnne meg, ami egyébként a költségvetési kiadásokat tekintve nem is oly értelmetlen húzás, csak egyelőre az államellenes cselekedeteket a törvény szigorúan bünteti. Van egy alternatív megoldás: Patakyt kiadatása a Holdnak.

Persze mindez korántsem oly vicces, mint amilyennek első látásra tűnik. A magyar kormány húzásai ugyanis ésszel aligha felfoghatók, a külpolitika egyenesen kezd a kilencvenes évek Szerbiájának külpolitikájára hasonlítani. Súlyos és talán (még) mértéktelen ez az összehasonlítás, de abszolúte déjà vu érzésem van. Szerbia akkor afrikai és ázsiai diktatúrák barátságát kereste, például Irakét (Miloševićet az ellenzéki tüntetők Szaddámhoz hasonlították), de látván Slobo ámokfutását, még ők is kihátráltak a nagy barátkozásból. Ő meg persze a diktatúráktól kapott pénzzel akarta kihúzni, míg tart a nemzetközi közösség embargója – hát nem sikerült. A háborúk után feleslegessé vált rendőrök, katonatisztek aztán pl. Szudánban álltak zsoldba, akár Szíriában a magyar ex-rendőrök. Az Európában körözött szerb bűnözők, gyilkosok pedig a szerb titkosszolgálatok igazolványát lobogtatva élték szabad életüket Szerbiában.

És soha annyi jós, kuruzsló nem működött Szerbiában, mint akkor, az egykor komoly tévécsatornákon is órákat kaptak, hogy hirdessék az igét, amire nagy szükség mutatkozott az állam szempontjából is, hisz az akkori szerbiai történéseket legfeljebb csak a paranormális események szemszögéből lehetett kvázi-ésszerűen értékelni, felfogni és igazolni.

A magyar médiát ismerve pedig kétségünk sem lehet afelől, hogy a most még csak az Echo Tévében elmélkedő Pataky Attila hamarosan a közszolgálati tévében kap műsort, közvetlenül a híradó után, főműsoridőben. Ha már látványosan megbukott a Jáksó-féle Marslakók, itt az idő, hogy az igazi Hold-és Mars-lakók próbálják meg kihúzni a magyar kormányzatot a szaroshordóból.