Éhségsztrájk: nem veszi be a gyomruk

Ravasz Ábel | 2012. szeptember 12. - 17:20 | Vélemény

Nagyjából a szokásos vonalak mentén osztódott meg a magyarországi közvélemény Gyurcsány Ferenc hét napos éhségsztrájkjával kapcsolatban. A volt miniszterelnök formálisan a választási regisztráció veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet – nem mellesleg viszont nyilvánvalóan pártjának, a Demokratikus Koalíciónak is jól jön az egy ilyen akcióval kijáró médiafigyelem és tér a közbeszédben.

A szokásos vonalak pedig a következőek: a jobboldali szavazók és véleményformálók – a szélétől a közepéig – változatlanul gyakorlatilag semmiféle szimpátiát nem mutatnak az egykori szocialista politikus irányában, a reakciók a gyűlölettől a kiröhögésen át a teljes ignoranciáig érnek. A baloldal pedig megosztott: szavazói jelentős részének számára Gyurcsány persona non grata, ezért csináljon bármit is, nekik mindegy. Egy másik részük számára viszont az exminiszterelnök elfogadható személy, közülük pedig kevesen találhattak igazán kivetnivalót a DK akciójában. Egy ilyen elosztás természetesen roppant nehézzé teszi magának az éhségsztrájknak a viszonylag objektív értékelését, mivel az arról beszélők zöme ezt a saját „Gyurcsány-képén” keresztül értelmezi.

Gyurcsány személye tulajdonképpen egy „hitvita” középpontjába került, melynek tartalmát az exminiszterelnök politikai szerepvállalásának hasznossága és előjele jelenti. Bár nem vallom, de véleményem szerint megérhető és méltányolható álláspont az, hogy „Gyurcsány egy káros személy a magyar politikában”. Megérthető a kritikus hozzáállás, amennyiben az „elmútnyócév” időszaka sokak számára szalonképtelenné teszi Gyurcsányt, és benne jelenleg inkább látják az ellenzék kerékkötőjét, mint bármi mást. Az éhségsztrájk értelmezésekor azonban feleslegesnek érzem ezen hitvita újabb kibontását, „az éhségsztrájk értelmetlen, mert Gyurcsány csinálja” típusú meglátásokat pedig redundánsnak érzem a korábbi viták tartalmával.

Abban kritikusok, semlegesek és támogatók is egyetérthetnek, hogy az éhségsztrájk a nyilvánosságról szól. Annak célja – a DK egyértelmű promója mellett – nem lehet más, mint az előzetes regisztrációról szóló vita terének kibővítése. Ebben a tekintetben kevéssé tudom értelmezni azon kritikusok véleményét, akik teljesítményelvű kritikát fogalmaznak meg a sztrájkkal kapcsolatban – „mire jó ez az egész?”, „mit ér egy olyan sztrájk ami nem egészen a kérdés megoldásáig zajlik?”. Gyurcsány ugyanis egyrészt volt miniszterelnöksége, ismertsége, másrészt pedig megosztó személyisége által csak úgy gyártja a nyilvánosságot az általa kiválasztott témáknak, nem utolsó sorban az exkormányfőket „érthetetlenül” egy fokkal a mezei bloggereknél nagyobb fontossággal kezelő külföldi sajtónál. Jelenleg nem látom azt az eszközt a minimális támogatottsággal rendelkező DK kezében, amellyel ennél többet vagy jobbat tudnának elérni.

Ennél egy fokkal cinikusabbnak látom azt az érvelést, amely szerint Gyurcsány támogatása halálos ölelést jelent bármely téma, így az előzetes regisztráció eltörlése kapcsán is. Vajon létezik akár egyetlen olyan ember, aki azért vált az előzetes regisztráció kritikusából annak támogatójává, mert Gyurcsány kitette a sátrát a Kossuth térre? Nem valószínű, ahogy annak fordítottja sem, a téma azonban ezzel olyan nyilvánosságot kap, amely némileg növelheti a nyomást a Fideszen.

Az egyetlen releváns ellenvetésnek jelenleg azt tartom, hogy az éhségsztrájk elvonja a figyelmet a magyar kormány azeri botránya elől. Ebben kétségkívül van valami, bár a Fidesz Gyurcsánnyal kapcsolatos, eddig enervált reakciója alapján úgy tűnik, hogy a párt nem ezt az ügyet választotta a baltás gyilkosról való beszélgetés elhalványítására. Ebből a szempontból sokkal gyanúsabb a Biszku-ügy eszkalálódásának időzítése.

Összességében tehát érdemes az éhségsztrájkot annak látni, ami: a jelenleg csupán néhány százaléknyi szavazót mozgósítani képes, az ellenzéken belül joggal izolációtól tartó DK akciójának saját médiabeli terének megnövelésére egy olyan témával kapcsolatban, amelyben – korábbi írásaimban már kifejtett – véleményem szerint a helyes oldalon állnak. Gyurcsány és társai éhezésükkel nem fogják megtörni a Fidesz tervét, de arra nemzetközi és belföldi figyelmet irányíthatnak, amely egy fokkal növelheti a nyomást a kormánypárton. Mindamellett az éhségsztrájk az ellenzék szempontjából negatív hatásait minimálisnak látom, a balról érkező kritikák nagy tömegét pedig a személynek és nem az eseménynek szólónak érzem. Ezt a személynek szóló ellenszenvet pedig aligha szabad lebecsülni: a történet végén ugyanis könnyen lehet, hogy az ellenzéki összefogás pártjai inkább lemondanak a gyurcsányista szavazók által kitett néhány százalék támogatásáról, mint hogy magukra vállalják a baloldali véleményformálók egy jelentős részének most is jól érezhető, engesztelhetetlen dühét.