Férfiellenesség kontra férfi bunkóság

Széky János | 2012. szeptember 14. - 16:53 | Vélemény

Az egyéni szabadság, a jogegyenlőség hívei és a Fidesz utálói (ez a három kategória nem feltétlenül esik egybe) váratlan ajándékot kaptak a keddre virradó éjjelen, amikor egy Varga István nevű képviselőnek elsült a szája.

Ilyen bírt mondani az alföldi ügyvéd, hatgyermekes családapa: „A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar (...) majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni. (…) Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”

Lett is felháborodás (meg röhögés), teljes joggal. Meg általánosítás, hogy „ezek ilyenek”, ami nem is volt nehéz, mert különféle kormánypárti képviselők nagyon hasonlókat mondtak, a női méltóságra máskor oly kényes fideszes nagyasszonyok meg csöndben maradtak. Oda se figyelt senki arra, hogy a Párt elhatárolódott képviselőjétől, vagy senki sem vette komolyan. Egyszerűbb szörnyülködni azon, hogy a Parlamentben nőgyűlölő bunkóság uralkodik, és emellett is föl lehet hozni további példákat, de valószínűbb, hogy inkább a bunkóság a lényeg, és annak könnyű célpontok a nők a másik politikai oldalon.

Mert nehogy úgy tegyünk már, mintha Varga István véleménye nem létezne Magyarországon, sőt nem volna nagyon elterjedt. A Fidesz reakciója mutatja, hogy igenis van olyan elfogadott mérce, amely szerint ez bunkóság. A probléma az, hogy ez az alak simán bekerült a parlamentbe. Nemcsak hogy pofázhat a maga színvonalán, hanem törvényhozó, az ország életét meghatározó törvényekről dönt. A képviseleti demokráciának az volna az értelme, hogy jellem és szellemi kapacitás szerint megszűrje a törvényhozókat. Ez a szűrő Magyarországon nem működik.

Az Országgyűlés létszáma 386 fő, a 2010-es választás eredményeként a Fidesz-KDNP pártszövetség 263 személyt delegálhatott (dr. Varga a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lista 11. helyéről csusszant be). Ezek az irdatlan számok azt a feltevést tükrözik, hogy Magyarországon – viszonylag egyenletes területi eloszlásban – van 386 olyan ember, egyetlen irányzaton belül pedig 263, aki tud késsel-villával enni, és beereszthető egy európai ország parlamentjébe. Már az előző ciklusokban bebizonyosodott, hogy nincs. Az új választási törvényjavaslat valamelyest enyhít ezen a nyomoron, de megőrzi az egyéni választókerületeket, a tervek szerint csökkenti a szavazók és növeli a jelöltek számát, valamint bevezeti az egyfordulós rendszert. Ez azt jelenti, hogy Bunkó Balambér akár tízezer helyi szavazó voksával országos döntéshozó lehet. Ilyen – San Marino méretén felül – a világon nincs.

A létező és a tervezett magyar választási és parlamenti rendszer szörnyűsége miatt még sohasem hallottam olyan lázas tiltakozást, mint ami dr. Varga sületlenségét fogadta. Különben egyáltalán nem baj, hogy fény derült egyes képviselők bunkóságára, és azt remélhetnénk, hogy az eset középtávon javíthatna a magyar képviseleti demokrácia színvonalán. De legyünk óvatosak, nem olyan szép a menyasszony, mint amilyen ronda a vőlegény.

*

Egy elemi igazságérzetet súlyosan sértő, a szó szoros értelmében véresen fontos témában – családi erőszak – az Országgyűlés minősíthetetlen modorban, annak illetékes bizottsága hideg szenvtelenséggel dobta vissza a százezernél több aláírással hitelesített népi kezdeményezést. Látszólag tökéletesen azonosíthatók a drámában a jók és a rosszak. Nem flepniként mondom: írtam már férfi létemre egypár női üggyel szolidáris publicisztikát. De hadd ne jelentse mindez azt, hogy a továbbiakban a (pillanatnyilag) vesztes oldalt nem szabad bírálni. Legalábbis ha komolyan szeretnénk, hogy Magyarországon demokrácia legyen. Az Élet-Érték Alapítványtól kiinduló népi kezdeményezéssel, amely azt javasolta, hogy a családon belüli erőszaknak legyen önálló büntetőjogi tényállása, egyáltalán nincs minden rendben.

Először is maga az országos népi kezdeményezés – vagyis hogy kellő számú aláírás elég ahhoz, hogy az Országgyűlés köteles legyen napirendjére tűzni egy parlamenten kívülről érkezett kérdést – idegen a képviseleti elvtől. Ez az egyik olyan majdnem-hungarikum, amely a nyolcvanas évek viszonyaira adott, korhoz kötött válaszként hagyományozódott át az 1989 utáni alkotmányos rendszerre. Akkoriban nem volt demokratikusan választott parlament és a cél az volt, hogy a létező törvényhozás tevékenységét minél jobban befolyásolni lehessen kívülről. Mostanra fölöslegessé vált.

A jelek szerint huszonkét év alatt egyetlen demokratikus párt sem volt, amelyik fontosnak tartotta, hogy a családon belüli erőszakról szóljon külön paragrafus a Büntető törvénykönyvben (illetve amelyik politikai érdekének tekintette volna, hogy ezzel szavazatok százezreire tegyen szert a nők között). Lehet, hogy rosszul van így, de ezeket a pártokat újra és újra beszavazták a parlamentbe, vagy nem emiatt ejtették ki. A javaslatot pártoló képviselők azon voltak felháborodva – megint csak joggal –, hogy a vitát eredetileg, pimaszul, éjjel háromra tűzték ki, „semmibe véve százhatezer aláíró akaratát”. De könyörgök, ezt a pártot nem százhatezer, hanem hárommillió ember szavazta be a parlamentbe, pontosan azért, mert olyan, amilyen. Miért törődött volna százhatezerrel? A népi kezdeményezésre is áll az a népi szólás, hogy minek adtak egy pofont. Ez történetesen nem a kezdeményezők szándékán, hanem a jogintézmény szervetlen voltán és haszontalanságán múlott.

Másodszor: a javaslat szándéka, a családon belüli erőszak visszaszorítása figyelemfelhívás révén, támogatandó és nemes. Csak az nem derül ki, hogy a törvénymódosítás konkrétan milyen mechanizmussal éri el ezt a célt. A kezdeményezők érvei között rendre csak az elborzasztó tények hangzanak el: minden ötödik nőt megvert már a „párja”, hetente egy nő és havonta egy gyermek hal meg családon belüli erőszak miatt. (Megjegyzem, felnőtt férfiak is vannak az áldozatok között bőven.) Ami szörnyű, de például Franciaországban, ahol külön tényállás, ugyanígy gond a családon belüli erőszak, és – büntető-eljárásjogi szempontból – ugyanazért, amiért nálunk ilyen törvénycikk nélkül: a nők vagy a környezet nem tesznek feljelentést. A tények borzalmasságán nem biztos, hogy segít a törvénymódosítás. Magyarországon milliónyi embert sújt a mélyszegénység, és hiába hoznának ellene most jogszabályt.

A családon belüli erőszakot – feminista jogászok és más szakértők szerint – az különbözteti meg az erőszakos bűncselekmények más fajtáitól, hogy rendszeres, tartós és eszkalálódik. De vajon a megelőzésnek nem az volna-e a módja, hogy a törvény fellépjen, mielőtt rendszeressé válik? Azaz mielőtt más lesz, mint a családon kívüli erőszak? Ha pedig valaki egyszer ütött, és azért nem büntették meg, akkor csakugyan elrettentő hatású-e a rendszeres és tartós bántalmazásért járó, nyilván súlyosabb büntetés? A baj nem egyszerűen az, hogy a mechanizmusra nem derül fény: ránézésre nem is érdekel senkit.

Harmadszor: mégiscsak törvénymódosításról lenne szó, akkor hát miért nem érdeklődött senki – legalábbis nem találtam nyomát – az aláírásgyűjtést elindító Halász Pálma alapítványi elnöktől, hogyan képzeli a hatásmechanizmust? Egyáltalán, mindenki megelégedett a riasztó tényekkel és azzal az állítással, hogy a törvénymódosítás használna, ez körülbelül három ismétlődő mondat. Az Élet-Érték Alapítványról szinte semmit sem lehetett tudni, sehol egy honlap, legalábbis Google-lal megtalálhatatlan. A kampányt az Avon karolta föl, ő meg a vele szerződő píárcég tartott sajtótájékoztatót, és nem derült ki, hogy kicsodák a szakértők és mivel érvelnek. Csak két nappal ama parlamenti este után jelentkezett az Országos Sajtószolgálatnál az alapítvány nevében dr. Szöőr Anna.

Róla tudni kell, hogy pszichológus és jogász, a 2006. őszi eseményeket vizsgáló Civil Jogász Bizottság tagja volt többek között Gaudi-Nagy Tamás (ma a Jobbik parlamenti képviselője) és Morvai Krisztina (a Jobbik európai parlamenti képviselője) oldalán, majd az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke, egyszersmind Képíró Sándor pszichológusa. 2010-ben elhidegült a Jobbiktól, holott sikeres felvilágosító előadásokat is tartott a jelölteknek („Nem azt mondjuk, hogy zsidó, hanem a multinacionális nagytőkéről beszélünk. Nem rohadt cigányozunk, hanem a cigányok munkába állítását hangsúlyozzuk.")

Az elhidegülés oka a jobbikos választási lista összetétele, amit rossznak tartott. Az indok szerinte a következő: „Nem akar nyerni a Jobbik, mert a megbízói nem engedik. A nemzetközi zsidóság csak úgy tud fennmaradni, ha egy ellenségképet kreál. A Jobbikot erre használják. Másként nehezen magyarázható, hogy élsportolók, művészek, közismert értelmiségiek indítása helyett olyan listát állít össze, amilyet”. Teljességgel racionális magyarázat.

Csak arra akarom felhívni magukat liberálisnak valló olvasóim figyelmét, hogy ez a mozgalom – amelynek vannak csakugyan szabadságelvű előzményei – kissé távol áll attól a posztmodern balos kritikai elmélettől, amit nálunk valami okból a liberalizmussal azonosítanak. Van Magyarországon a jogvédőknek és a feministáknak egy olyan köre, amelyiknek esze ágában sincs kiterjeszteni a jogvédelmet a kritikai elmélet emancipálási törekvéseinek másik két tárgyára, az etnikai-„faji” és a nemi irányultság szerinti kisebbségekre.
Innen ered a családon belüli erőszak leszűkítése a nők sérelmeire, mintha nem lennének férfi áldozatok. Igen, halálos áldozatok is. Mintha nem lennének rossz, kegyetlen, nemtörődöm anyák és jó apák. Ez a gondolkodásmód nem ismer több irányt, mérlegelést. Más országokban is riasztóak a statisztikák (és tény, hogy a családon belüli erőszak legszörnyűbb eseteiről olyan, hozzánk képest polgárosult országokból tudunk, mint Ausztria vagy Belgium.) De – nem tudom – fogadjuk el, hogy a magyar statisztikák még rosszabbak. Akkor viszont valóban az-e az oka, hogy „a magyar férfiak” nevezetű embercsoport összességében gonoszabb, mondjuk, „az osztrák férfiaknál”? Vagy az, hogy az erőszak szintje általában magasabb? Ahogy az erőszak büntetlenségébe vetett hit is erősebb, az általános erkölcsi szint pedig – politikusainknak is „köszönhetően” – alacsonyabb?

Rendkívül kényelmes általánosítani, és feltételezni, hogy „a férfiak”, mint olyanok, egységes elnyomó hatalmat képeznek, meg nem torolt sérelmek sokaságát okozva az elnyomott, csakis áldozatként elképzelhető nőknek. Akiken csak a törvény szigorítása segít. (Ilyenkor ajánlatos megfeledkezni a magyar jog máris létező férfiellenes elemeiről. Egy jeles alkotó értelmiségi barátomat, akiért rajonganak a tanítványai, egy év felfüggesztett börtönre ítélték zaklatás vádjával, mert miután a kislányától eltiltotta az elvált feleség, sms-eket küldött neki azzal, hogy szereti, és találkozni akar vele.)

Kiválóan belesimul ez az egyirányú buzgalom a kurucos sérelmi politizálás hagyományába. Abba, ami oly sok bajt okozott már a magyar nőknek és férfiaknak egyaránt, nemi megkülönböztetés nélkül. De attól, hogy az új feminista mozgalom most beleszaladt a „keresztény-konzervatív” (az idézőjel azért van, mert ezek se nem igazi keresztények, se nem igazi konzervatívok), szóval a mezei fideszes bunkóság falanxába, még szolidan fanatikus és enyhén, de kivehetően szabadságellenes irányzat marad.

*

Utóirat:

Mégis támogatja a Fidesz a családi erőszakról szóló kezdeményezést. Rogán Antal érve: „Az, hogy százezer nő odaáll valami mellé, világossá teszi, hogy ez egy társadalmi ügy.” Azért hozzáfűzte, hogy a felesége közölte: ha nem gondolkodik el, ő is tüntetni fog. Kár, hogy az asszony ezzel lövi el a puskaport, tudnék még egyet-mást, amit százezren támogatnának. Akár többen is.