Igazság-talanság

Széky János | 2012. október 19. - 17:04 | Vélemény

A magyar kormány egy ideje minden elérhető felületen hirdet. Az összes napilapban (ki merné mondani, hogy az ellenzéki sajtó nem jut állami hirdetéshez?), a budapesti buszok oldalán, ahol csak lehet. A hirdetések neve „információ”, s a magyar függetlenséget védelmezik a Nemzetközi Valutaalappal szemben.

Egyfelől „tiszteletet és bizalmat” követelnek az IMF-től – attól a szervezettől, amit a parlament mostani elnöke már 2008-ban lebandázott, és amit a gazdasági miniszter szavával egyszer már „kipateroltunk”. Tűrjön a bestye, s rimánkodjék, hogy a mi feltételeinkkel adhasson pénzt, ha pedig megkönyörültünk rajta, csókdossa kacsónkat, ha ugyan nem másunkat. Másfelől tételeket közölnek abból az úgynevezett horrorlistából, amit miniszterelnökünk bizalmas körben kiszivárogtatás céljából fölolvasott - hogy milyen rémségeket követel tőlünk a kölcsönért cserébe az IMF -, és amiről kiderült, hogy nem létezik. Nyugdíjcsökkentés, ingatlanadó, családtámogatások csökkentése, miegymás. A válasz minderre kék alapon arany-okker NEM! Ebugatta.

A magyar politikai kaszt – úgy is, mint az 1989 előtti elit egyenes folytatása, mínusz a számolni tudók – ha embertelenül dilettáns is, egyvalamiben profi tudásra tett szert az évek során: a saját maga által lehülyített választóközönség tömeges hülyeségének kihasználásában. (Itt most nemcsak a Fidesz szidom, az MSZP is azon fáradozik, hogy taktikus semmitmondás helyett átfogalmazza a populizmushoz fűződő viszonyát, a Jobbik és az LMP pedig már ebben az álpolitikában nőtt föl, más koordináta-rendszert nem ismer.)

A kormány és az I.M.G Inter Media Group Kft, az adóforintok nagy nyertese, tökéletesen könnyedséggel mozognak a magyar terepen. Bízhatnak abban, hogy a magyar választópolgár tájékozatlan, csak arra emlékszik, amire akarják, hogy emlékezzen, és arrafelé dühödik, amerre löködik. Az IMF például nálunk nem akar nyugdíjcsökkentést, a kormánnyal ellentétben ugyanis tisztában van a magyarországi szegénység mértékével, sőt éppen az ő szakértői hívják fel a kormány figyelmét arra, hogy kímélje a legszegényebbeket.

A kormányzati agitprop-hadművelet célja nagyon egyszerű, és semmi köze ahhoz, hogy mit akar az IMF vagy mit nem. Magyarországon több mint hárommillió nyugdíjas él, ők hagyományosan inkább a szocialistákra szavaznak, mert óriási többségüknek Kádár alatt jobb volt. Ez a hagyomány 2010-ben tört meg, miután a Bajnai-kormány megcselekedte, ami rég esedékes volt, és a válságban „elvette” a 13. havi nyugdíjat, amit az ortodox kádárista miniszterelnök, Medgyessy Péter „adott meg”, és ami rég meghaladta az államháztartás teherbírását (azonkívül, hogy szétzilálta a vegyes nyugdíjrendszert). Emiatt a nyugdíjasok nagy része most először a Fideszre szavazott, ebből lett a kétharmad.

A hárommillió nyugdíjas – legyünk udvariasak – 90 százaléka nem tudja, hogy az IMF nem akar nyugdíjcsökkentést, honnan is tudná; jó eséllyel azt se tudja, hogy pontosan mi az az IMF. Ami megragad: a kormány megvédte. És ha netán 2014-ben Bajnai lenne a legpotensebb miniszterelnöki ellenjelölt, csak emlékeztetni kell rá, hogy ő volt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat. Ezzel, bármennyire helyreállna is akkorra a nyugdíjasok nagy részének Fidesz-utálata, legalább annyit el lehet érni, hogy az új választójogi törvény kényelmetlenségét elkerülve ne regisztráljanak „nincs kire szavazni!” felkiáltással. Azaz ne szavazzanak a szocialistákra se, és az a Fidesznek pont elég lehet.

Egyáltalán, az egész kampánynak csakis a szavazati arányok javítása a célja, semmi köze a politikusi hivatás- vagy felelősségtudathoz (és akkor még nem használtam olyan szavakat, mint „nemzetárulás”). Hogy miért nem jók a kormánynak az IMF (és az Unió) feltételei, miért ragaszkodik tűzön-vízen át a drágább és kockázatosabb piaci finanszírozáshoz? Arra többen rámutattak, hogy azért, mert „a kormány nem szeretné, hogy belelássanak a kártyáiba”. Mik ezek a kártyák? A sejtéseim nem ide tartoznak, maradjunk annál, ami látszik, a szavazati arányok javításánál. (A Fidesz esetében, amióta a regisztráció, sőt a megnehezített regisztráció lett a cél, nem lehet a bevált kifejezéssel „szavazatmaximálás”-ról beszélni. Ugyanolyan fontos, hogy minél kevesebben szavazzanak. Mármint ellene.)

Azzal, hogy a személyi jövedelemadó tényleges kulcsát pont most – amikor az IMF és az Unió a kormány fogalmazása szerint „megszorításokat” követel –a magyar viszonyokhoz képest, gyermekkedvezménnyel együtt nevetségesen alacsony 16 százalékra csökkentették, az államfüggő felső réteg hűségének megvásárlása után a küszködő „alsó középosztályt” óhajtják megnyerni. (Ez a „középosztály” igen tágan értendő. A magyar viszonyokban nem járatosak számára: az történt, hogy évi 2 424 000 forint, kb. 8600 euró jövedelem fölött megszüntették a szuperbruttósítást, az adóalap megnövelését a járulékalappal, azaz felszorzását 1,27-tel. Ez a határ valamivel alatta van a bruttó átlagkeresetnek.)

Ez elég ahhoz, hogy kétmillió adózó, aki 2014 elején, tehát úgy nagyjából a következő választási kampány idején készíti el a bevallását, örömmel nyugtázhassa: kevesebb adót fizet, mint tavaly. Ám ennek, és hogy valami választás előtti költekezésféleséget is elő lehessen vezetni, új adók kitalálása vagy régiek megnövelése az ára. A magyarok már így is a világ legmagasabb kulcsú forgalmi adóját fizetik. És ami a legrosszabb: a bankok – megállapodást felrúgó – további megadóztatásával a kormány megbénítja a gazdaságot.

Ha nincs hitel, nem kerül pénz a gazdaságba, nincs növekedés. Erről már Széchenyi is értekezett valamikor. Orbánnak viszont éppen az a régi mániája, hogy hitelből nem lesz növekedés – többet kell dolgozni, pénz nem számít –, miközben az állam maga továbbra is fenntartja vagy éppen növeli adósságát, ráadásul rossz feltételekkel. Miniszterelnökünk szerdán azt nyilatkozta: a (világon példátlan kiterjedtségű és mértékű) bankadó „nem lesz hatással a gazdaságra”, mert „a bankok úgysem hiteleznek”. Az Index cikkében még hozzáfűzik: „az országnak”, de ennek a Bloomberg cikkében nincs nyoma. Azt ugyan Orbán nem mondta ki, de nyilvánvaló, hogy az sem érdekli, ha a bankok kivonják tőkéjüket az országból, ami az összes hozzáértő ember szerint legalábbis valószínűbbé vált.

Legalább tíz év, de lehet, hogy hetven agymosása és politikai kontraszelekciója kellett ahhoz, hogy nemcsak a nép, de még a politikával hivatásosan foglalkozók se vegyék észre, az ostobaságnak és a cinizmusnak milyen mélységeiről van szó. Ne követeljék annak a miniszterelnöknek a távozását, aki a gazdaság tudatos megnyomorítását helyesli. Rendben, máshol is tömegek hisznek abban, hogy a bank: rossz. Van rá némi alap. De az magyarországi specialitás – talán Észak-Koreát kivéve, mert például Kubában már fejlettebbek –, hogy a gazdaságot a döntő többség Ármány és Igazság harcának fogja föl (az már világnézettől függ, hogy az ármány csak népellenes-e, vagy nemzetellenes is.)

A hazai antikapitalizmus kultúrtörténetével majd foglalkozunk máshol, most koncentráljunk egyetlen kormánypárti érvre: a Magyarországra nyerészkedni jövő, a magyar embereket élvezettel nyomorba döntő bankok extraprofitot kaszálnak, most csak azt veszik el tőlük. Ez Így Igazságos. Megnyerő, ahogy olyan emberek citálják mámoros ajakkal a marxista, de még inkább leninista politikai gazdaságtan eme kulcsfogalmát, akik máskülönben ordítva szidják a „komcsikat”. Nem ködlik fel bennük, hogy Magyarországon egy olyan bank van, amelyik – az államszocialista időkből megörökölt – óriási méretfölényét ki tudja használni arra, hogy a többieknél nagyobb nyereséget kaszáljon. Ez pedig történetesen a „magyarként” ismert bank, amelynek elnöke Orbán Viktor állandó szurkolótársa a díszpáholyokban. (Apróság, hogy a bank részvényeinek hatvan százaléka külföldi tulajdonban van, és a legnagyobb tulajdonos egy tatár apparatcsik – a Gazprom egykori magyarországi vezérképviselője – és két hozzátartozója.)

Rendes piaci viszonyok között az „extraprofit” fogalmának nincs értelme, mert egy árut annyiért lehet eladni, amennyiért megveszik, és csak bolondok és bűnözők vesznek meg valamit olyan áron, amit biztosan nem tudnak kifizetni. Van azonban e szónak értelme olyan gazdaságokban, amelyekre erősen hatott a marxizmus, vagyis amelyeket államilag tartósan és alaposan megbuheráltak. Miközben a magyar kormány buzgó hívei a kapzsi multikról és a bankok extraprofitjáról beszélnek, fel sem tűnnek nekik a gátlástalanul túlszámlázott állami megrendelések, a szemérmetlenül olcsón és arcátlan kivételezéssel használatba adott vagyontárgyak. Vagy mondjuk az, hogy az a magáncég,amelyik az IMF-ellenes kampányt lebonyolítja, a megbízást hirdetmény és pályázat nélküli tárgyaláson, a Miniszterelnökség közbeszerzési tervének hirtelen módosításával kapta meg.

Az I.M.G.-t megvédték a piactól, hogy megvédjen minket a piactól; növekedhet, hogy megvédjen minket a növekedéstől. És százezrek ehhez is lelkesen tapsolnak, megint lesz Békemenet. Hadd legyünk szegények, de szabadok az imperialista Nyugattól, a gonosz, rothadó monopolkapitalizmustól. Viszlát Észak-Koreában.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője

Címkék: IMF, Orbán-kormány