Nép, nép, nép

Az Ország Házában meleg van, olcsó a büfé, van fizu, költségtérítés, és aki nem ugrál, sokat sem kell dolgoznia. Nyári-őszi-téli-tavaszi szünetből is akad jócskán.

Hallgatom a volt szakszervezeti vezetővel készített interjút, aki már saját pártot alapított, és most azon vacillál, csatlakozzék-e Bajnaiékhoz. Mást az ég világon nem tudunk meg, valami programszerűséget, terveket, pusztán annyi jön le, nagyon elégedetlen (de ki nem az?) És bizony, neki minden joga megvan erre, mert sokat jár a nép közé. Beszél a néppel. Hogy oda ne rohanjak – újságíróként avagy civilként én is beszélgetek emberekkel, magyarán a néppel, de eszem ágában sincs azt mondani, hogy no, akkor drága nép, engem küldjetek a parlamentbe.

Aztán hallgatom a rappert, az alternatív köztársasági elnökünket, Pityinger Lászlót, alias Dopeman-t. Hellyel-közzel zenéjét (főleg a Himnusz-feldolgozást) és médiamunkásságát csípem, már amikor nem hagyja otthon a humorát. De legutóbb megdöbbentem, mekkora populista vált belőle is – Kálmán Olgának az ATV-ben olyanokat mondott, hogy rögtön a rossz emlékű ein Volk teóriája jutott eszembe. Mert Dopeman azt fejtegette, hogy bizony, ő kiváló politikus (lenne a parlamentben), mert az ő helye a nép között van, a nép közül jön, a népnek beszél. Mármost nem akarom kiábrándítani, de már csak pusztán formállogikailag is mindnyájan a nép közül jövünk, másak, mint a nép gyermekei aligha lehetünk, mert anyánk meg apánk is a nép. Többnyire a nép között élünk, leszámítva azt a pár morcos embert, aki elvonult a világ elől. Meg a királyokat, bár ők meg aztán főleg szeretnek a nép közé vegyülni, már csak hivatalból is.

De Dopeman számára komoly következményei vannak annak, hogy ő igazi volkisch ember. Ő a szó szó szoros értelmében a nép képviselője lenne a parlamentben, és nem bánna kesztyűs kézzel a többiekkel: mindet felébresztené, ha látná, hogy elbóbiskolnak. Osztogatná a tockosokat. Mert a képviselő dolgozzék a népért.

S természetesen kritikával illeti a jelenlegi parlamentereket is. Szerinte, aki ma ül benn az Országházban, az életében még nem dolgozott egy napot sem. Ha kitennék az utcára, hajléktalan lenne, és mivel nem ért semmihez, ott is ragadna – így Dopeman barátunk, aki vélhetően nem nézett bele az országgyűlési képviselők (ön)életrajzába. Hát, akad köztük, aki tényleg hátulgombolós kora óta képviselő, professzionális politikus, de nem kevesen vannak köztük azok, akik már rég megszedték magukat. Vállalkoznak mind egy szálig, itt egy kis biznisz, ott egy kis biznisz, és talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, többségüknek zsebpénz a képviselői fizu, és inkább játszanak rá arra, hogy politikai tőkéjüket átkonvertálják anyagira, illetve fordítva. Róluk azt állítani, hogy nem tudnának megélni az utcán sem, elég merész kijelentés. Pont ők ne tudnának, a minden hájjal megkent politikusok?

Ha tehát valami megdöbbentő az immár politikussá lenni akaró civilek gondolkodásában, az nem csak az, hogy mennyire nem ismerik a valóságot (tehát például a képviselők jellemzőit sem), hogy mennyire nem a szocializmusban élünk már, amikor szövőnők, színészek és nyugdíjasok is ott bóbiskolhattak a padsorokban. Hanem a populizmus: a népre való hivatkozás. Amiből náluk eleve egy van. Osztályokról, rétegekről, társadalmi struktúráról életükben nem hallottak, sem arról, hogy különböző társadalmi csoportoknak esetleg mások az érdekeik, ilyképpen azokat képviselhetni sem képviselheti csak úgy bárki, aki beesik az utcáról. Vagy aki éppen beszélt velük, mint néppel.

De mentségükre legyen mondva, a populizmus terén van kitől tanulniuk. Nem mástól, mint a kormányfőtől. Orbán Viktor a múlt héten egy ír lapnak úgy nyilatkozott, hogy ő "a régi vágású Európa konzervatív értékeit" vallja – bár csak így lenne! -, és ugyanezzel a lendülettel felszólította az EU-t, hogy e tényt fogadja el, mert "a magyarok így, ezeknek az értékeknek megfelelően szeretnének élni".

Lelke rajta, hogy honnan tudja, mi, magyarok (így, az összes) hogyan, milyen értékek szerint szeretnénk élni. Mert a közvéleménykutatási adatok nem ezt mutatják, sőt. De hogy foggal-körömmel ragaszkodni fog a hatalomhoz, az éppen e gondolkodási sémájából következik: nem tudja elképzelni, s elfogadni sem, hogy mások másképpen gondolkodnak, más értékeket vallanak. Hogy az istenadta nép esetleg ellene is fordulhat.

De erre is van módszerük a populistáknak: a nép „nem megfelelően” vélekedő részét egyszerűen ki kell zárni, a nép ellenségévé kell kikiáltani, és már nem is kell tovább a logikai bukfenceket vetni.