Bűnök, bűnhődés nélkül
Pénteken jó lehetett horvátként örülni, szerbként káromkodni. És egy kicsit szégyen vajdasági magyarnak.
Az ENSZ Nemzetközi Bírósága (az ICTY, közkeletű nevén Hága) másodfokon felmentett két horvát tábornokot, miután elsőfokon Ante Gotovina és Mladen Markač 24, illetve 18 év börtönbüntetést kapott. A bíróság 3-2-es arányban nem látta bizonyítottnak a vádat, miszerint a horvát katonai és politikai vezetés összeesküdött volna a horvátországi szerbek elűzésére.
Emlékeztetőül: 1995-ben, amikor a horvát haderő visszafoglalta a horvátországi Krajinát (a szerbek által önkényesen kikiáltott „köztársaságot”), 324 szerb polgári személyt, illetve katonát öltek meg, közel 90 ezer szerbet pedig erőszakkal elűztek otthonából a vádirat szerint.
De hozzá kell fűzni: a szerbek készen álltak az evakuálásra, azt a vezetőik rendelték el, és lényegében harc nélkül adták fel a területet. A civilek gyilkolása, kifosztása, a falvak felperzselése főleg a következő napokban történt. De fontos megjegyezni, hogy a felmentés után a horvát köztársasági elnök és miniszterelnök is kijelentette, a tábornokok ártatlanok, de bűnök voltak, és meg kell keresni az elkövetőket. A bíróság pedig a hármas számú vádpontban nem mentette fel a tábornokokat, akik tehát tudtak katonáik bűneiről, de nem tettek semmit, hogy utóbb megbüntessék őket.
Az elsőfokú ítélet kihirdetése után nem csak az ügyvédek állították, hogy az ítélet indoklása kísértetiesen hasonított a vádiratra (akárcsak a Tanúban). Most azon bukott el a vád, hogy 200 méteren vitatkoztak – ti. hogy a legitim katonai célpont lövetésénél maximum ennyit lehet tévedni … Ha jobban mellélősz, már háborús bűnös vagy… És most kimondták: a horvát katonai és politikai vezetés nem esküdött össze a szerb lakosok elzavarása érdekében.
Amikor elítélték a két tábornokot, a horvátok kiakadtak, mondván, ez politikai ítélet. A szerbek meg tapsoltak, végre nem csak ők bűnösök. Most fordított a helyzet, a horvátok teljes nacionalista eufóriában ünnepelnek – a horvát állami tévé műsora enyhén szólva egyoldalúra sikeredett, akár egy diktátor ünnepélyes temetése, a műsorvezető kérdéseiben pedig benne voltak a válaszok –, a szerbek viszont teljesen kiakadtak – és a szerb állami tévé műsora is elfogult volt. Például egy „hozzáértő” kijelentette, hogy a II. világháború utáni legnagyobb genocídiumot ünneplik a horvátok, és a napnál is világosabb, hogy ez népirtás volt, azaz ez volt a genocídium, nem az, ami Boszniában vagy Koszovón történt. Szrebrenicáról egy szó sem esett, és persze Vukovárról sem, amelyet, miután szétlőtték, épp november 18-án foglaltak el 21 éve a jugó-szerb-csetnik alakulatok, majd végeztek ki horvátokat…
Persze igazság nincs ebben az ügyben sem, és védje a nyavalya Gotovinát, aki amúgy a francia idegenlégióban nevelkedett, és pl. Bokassa császár, az afrikai diktátor haverja volt, akit utóbb még kannibalizmussal is megvádoltak. A délszláv ügyekben sincs tiszta fekete és tiszta fehér.
De attól hanyatt vágtam magam, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a Magyar Nemzeti Tanács által felügyelt szabadkai Pannon TV jegyzetét hallottam, melyet nem más, mint az igazgató írt. Az a Bodzsoni István, akinek karrierje akkor ívelt fel, amikor a Jugoszláv Kommunista Szövetségben funkciót kapott, miután Slobodan Milošević leváltotta az autonomista vezetőséget. S aki olykor funkciót kapott az újvidéki tévében is. Vagy épp a Duna TV-ben. Most meg az MTVA legjobb tanítványaként valósítja meg a kézi vezérlésű médiairányítást és a „közszolgálatiságot” Szabadkán. Szóval, Bodzsoniból újra előjött a szerbpárti miloševićizmus, és oda jutott a hágai felmentő ítéletek felett elmerengve, hogy: „Az [egykori szerb politikusok és katonai vezetők ellen hozott] ítéleteket nyilván befolyásolta az a tény is, hogy a szerbeket az egész világ agresszorként könyvelte el, míg a horvátok és a bosnyákok az általuk elkövetett bűntettek ellenére is szinte a mai napig az áldozatok szerepében tetszeleghetnek a világ előtt.”
Mi van, Bodzsoni elvtárs? Mi is a tény? Mert először is nem a szerbeket, hanem a szerb politikai és katonai vezetőket, a hadserege(ke)t, a paramilitáns alakulatokat tartotta agresszornak a világ közvéleménye – ami, mint olyan, így, egységesen nem is létezik … Másodszorra ez sem igaz, még így sem – az orosz, a kínai közvélemény mást gondolt (már ha gondolt), akár a görög is, hogy ne soroljuk… Nota bene, általában minden társadalom közvéleménye valamelyest megoszlik. Vagy oly hírességek álltak a „szerbek” pártjára, mint Peter Handke, Eduard Limonov vagy Konrád György, hogy pár írót említsünk. Vagy a világhírű nyelvész, filozófus, Noam Chomsky. És Bodzsoni szerint ki lövette szét Vukovárt? Ki népirtott Srebrenicában? Miféle pikírt megjegyzés az, hogy a horvátok meg a bosnyákok az áldozatok szerepében tetszeleghetnek? Kik? A vukovári áldozatok rokonai? A srebrenicai nők? Szarajevó lakosai? Ők tetszelegnének?
Hangsúlyozom, a napnál is világosabb, hogy igen, a horvát és a bosnyák politikai és katonai vezetőség sem ártatlan, hogy horvát és bosnyák katonák is követtek el bűnöket, meg albánok is, és hogy a NATO-bombázás sem tiszta ügy. De az áldozatokat a bűnösök mellé keverni ilyen formában újabb bűn, bár nem háborús, „csak” erkölcsi.
De Bodzsoni mellett rátett a lapátra Pásztor István, a VMSZ elnöke is, talán az új csetnik-szocialista kormánynak udvarolva. Szerinte is politikai döntés született. Már csak azt nem tette hozzá, hogy a felmentés igazságtalan is. Hirtelen mindenki szakértővé vált, mintha elolvasták volna például csak az elsőfokú ítéletet, mely 1377 oldalnyi volt. Hát még a vádirat. A fellebbezések. A bizonyítékok. A másodfokú ítélet, amit még nem is láthattunk.
De nem, rögtön kimondják a verdiktet: ez politikai ítélet. Ahogy a horvátok szerint az volt az elsőfokú, de a másodfokú nekik már igazi ítélet, jogi. A szerbek szerint meg az elsőfokú volt jogszerű, emez meg politikai.
Én így, egy nap után, aligha mernék álláspontot foglalni. Az 1377 oldalból is csak azt a listát néztem át, amikor konkrét eseteket említenek: a horvát katonák kiket, hol és hogyan végeztek ki – ártatlan szerbeket. Már ez megdöbbentő. De azt is tudom, hogy minden jogi ítélet egyben politikai ítélet is, ha politikán azt értjük, hogy a közösség, a polisz ügyei intéződnek. Hogy lerajzoljam: a törvényeket (a jogot) meg a parlamentben alkotják meg. A politikusok. Vagyis ha így nézzük, minden jogi ítélet egyben politikai is, azaz közösségi, társadalmi, nevezzük bárminek. Hogy nem egyezünk vele, igazságtalannak tartjuk? Igen, gyakran előfordul.
