A magyar fabrikátor
A Heti Válaszban Matolcsy György gazdasági csúcsminiszternek saját rovata van, rendszeresen megosztja bőséges olvasmányélményeit a nálánál hézagosabban tájékozott olvasókkal. A lap ezzel nélkülözhetetlen közszolgálati feladatot teljesít, betekintést nyerhetünk egy rendkívüli elme működésébe, megtudhatjuk, mit tud a világról és mit szűr le belőle az az ember, aki jelenleg a legnagyobb hatással van a magyarok jólétére vagy annak hiányára.
Legutóbbi cikke a digitális gyártás forradalmáról szól, nagyrészt Neil Gershenfeld professzornak a Foreign Affairs magazinban megjelent cikkére támaszkodva. Megérne egy nagyon alapos elemzést, az olvasó azonban nem bírná türelemmel, ezért csak három pontját vegyük szemügyre.
1. Gershenfeld fizikus és az információtechnológia kutatója, a Massachusetts Institute of Technology kebelében működő Center for Bits and Atoms (Bit- és Atomközpont vezetője, a digitális, illetve a személyi gyártás (digital fabrication, personal fabrication) apostola. A digitális gyártás – túl a számítógéppel vezérelt anyagmegmunkáláson és a 3D nyomtatáson – azt jelenti (jelentené), hogy egyetlen géppel, adatok betáplálásával komplex, működő tárgyakat (például a saját alkatrészeit) lehet készíteni.
Matolcsy szerint: „Az Egyesült Államok kifejlesztett egy technológiát, amely az élő szervezet működésén alapul, és képes adatokból dolgokat, majd dolgokból adatokat előállítani.” Ezzel az egy mondattal önmagában is három baj van.
A technológiát nem „az Egyesült Államok” fejleszti ki, még abban az értelemben sem, hogy valamilyen kormányzati szerv megbízott volna magáncégeket a kifejlesztéssel; hanem a Massachusetts Institute of Technology nevű magánegyetem Gershenfeld magánszemély vezette laboratóriuma. A gazdasági miniszter a magyar elit jellegzetes képviselőjeként szereti úgy képzelni, hogy a jó dolgok nem az egyes, szabadon cselekvő emberektől és nyereségérdekelt vállalkozásaiktól jönnek, hanem a bölcs kormányok vezette nemzetek egészétől.
Amúgy akárkinek köszönhetjük is ezt a technológiát, nem kifejlesztette múlt időben, hanem, mint Gershenfeld is írja, most dolgozik a kifejlesztésén, a megvalósulás még messze van.
Végül: ha sikerül, a fabrikátor akkor sem lesz képes adatokból dolgokat előállítani és viszont. A „turn into” igés szerkezet inkább azt jelenti, hogy „átváltoztatni” (például békát királyfivá, mint a tündérmesékben), készterméket előállítani alapanyagból és nem más minőségű dolgokból szokás, az ige ilyenkor „make out of”. Tudom, szőrözés, csak úgy, ahogy Matolcsy lefordítja, nincs értelme.
2. Az igaz matolcsys tündérmese a következő mondat. „Már működnek a jövő kis gyárai az Egyesült Államok, Kenya, Afganisztán, Dél-Afrika, Norvégia, a Benelux-országok területén, ahol amerikai programokkal és alapanyagból (speciális, tíz nanométer hosszú részecskék a kisebb tárgyak előállítására, centiméter hosszúak a nagyobbakra) készítenek gépeket, bútorokat, autókat, épületeket, bármit, bárhol, bármikor.”
Ez megint csak háromszorosan nem stimmel. Nem gyárakról van szó, se kicsikről, se nagyokról, hanem „fab lab” becenévre hallgató hobbilaborokról, a massachusettsi központtal hálózatot alkotó helyi műhelyekről. (A fab a fabulous – mesés –, illetve a fabrication rövidítése.)
A felszerelésük költséges, de viszonylag konzervatív: 3D nyomtatók, háromtengelyes CNC marógépek, NYÁK-levilágítók, ilyesmik, ugyanis a tíz nanométeres, illetve néhány mikrométertől néhány milliméterig terjedő elemek és a velük dolgozó „assemblerek” egyelőre szintén „kidolgozás alatt állnak”, ezt is leírja a professzor, teljesen érthetően annak, aki tud angolul, és tud olvasni.
Végül: a „gépek” leginkább egyszerű elektronikai kütyük, bútort – összerakható elemek formájában – egy helyen gyártottak, a repülőgépgyártásról pedig Gershenfeld is csak álmodozik. Autó, hajó, épület digitális előállításáról pedig szó sincs a cikkben (csak fegyveralkatrészéről), Matolcsy, hacsak nem látomása volt, egy másik cikket olvasott, olyan dilettáns-lelkesedős fajtát, amit a professzor a Foreign Affairsben. A hajógyártás, mondjuk, elég körülményes is volna olyan közösségi műhelyekben, amelyeket például hátrányos helyzetű fiatalok kreativitásának fejlesztésére létesítettek menő helyi önkormányzatok.
3. Az ígéretes kezdeményeket Matolcsy lendületes fantáziája azonnal új ipari forradalommá dúsítja föl. Nem szabad lemaradni, ennek érdekében létre kell hozni a „figyelő intézményrendszert”, ez nyilván egy kormányzati hivatal lenne, amelyiknek az a dolga, hogy olvassa az angol nyelvű sajtót, és egy Megamatolcsy módjára folyamatosan értesítse a fejleményekről a kis tájékozatlan versenyszférát. Közben gondolni kell arra is, hogy ha mindent digitálisan gyártanak az autótól a csapkodó szárnyú repülőgépig, akkor mi marad: „az ízes magyar élelmiszer, a turizmus élményei, a gyógyítás, a személyre szabott szolgáltatások, a képességek és a tudás fejlesztése”. Matolcsy már évekkel azelőtt a magyar bioélelmiszerben és gyógyturizmusban látta a megváltást, hogy elolvasta volna ezt a cikket.
Egyáltalán: itt van nekünk ez a csodálatos elme, aki fáradhatatlanul keresi azokat a varázslatokat, amik a békát királyfivá változtatják, és a magyar gazdaságot megváltják abból a szorult helyzetéből, amelyikbe – szó se róla – az előző kormányok is sodorták, de Matolcsy a mágikus ökonómiájával aztán végképp beledöngöli. És ha talál egy ilyet – mint az eléggé kísérleti stádiumban lévő digitális gyártást –, akkor nagyon megörül neki, és ezzel jól elvan a következő felfedezésig.
Pedig a közmondásos brit tudósok – most tényleg, valami Locke meg Smith meg Mills nevezetűek, és még páran – már rég felfedezték azt a technológiát, ami csodálatos hatással van a gazdaságra. Úgy hívják, hogy szabadság, mármint egyéni szabadság, you know, liberty, és ez azt jelenti, hogy az állam, amikor csak teheti, nem a megváltó megoldást keresi a polgárainak, hanem békén hagyja őket, és előzékenyen befogja a száját.
Nekünk csak egy Mad Mat jutott, és csak remélhetjük, hogy egy józsefvárosi fab lab mélyén valami ötletes tizenéves összerakja a szabadság nevű ketyerét.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.
