Újabb erdélyi pofon

Újabb választás, újabb vereség. Ezt az eredményt könyvelheti el az Orbán-kormány határon túli politikája. A romániai választások számszerűleg eltérő, de hatásaiban hasonló eredményt hoztak, mint az év eleji szlovákiai kör: a Fidesz által preferált párt nem jutott mandátumhoz, a helyi magyarság által nagyobb arányban választott erő pedig bár valamelyest meggyengült, változatlanul a magyar kisebbség egyetlen parlamenti képviselete maradt.

Az RMDSZ pozíciója nem csak ebben hasonló a Híd márciusi helyzetéhez. Victor Ponta kormányfő baloldali választási formációja, a Szociálliberális Szövetség (USL) elsöprő győzelmet aratott a jobboldal felett, és a jelek szerint kétharmados többséggel rendelkezik majd a romániai törvényhozásban. (A parlament két kamarája közül az USL ugyan csak az egyikben lesz majd minősített többséggel, de az alkotmányozáshoz szükséges, a két kamara egyesült létszámának kétharmadát kitevő mandátumszámmal így is rendelkezik.) Ponta már most jelezte, hogy potenciális partnerként tekint Kelemen Hunor pártjára.

Az analógia tehát adott: egy magát túlnyerő baloldali formáció együttműködést ajánl egy inkább jobboldali, kisebbségorientált pártnak. A Híd márciusban ezt a Robert Fico részéről érkezett ajánlatot nem fogadta el (a kisebbségi biztos körüli problémák alapján eddig úgy tűnik, ez lehetett a jobb döntés). Az RMDSZ pozíciója egyszerre jobb és rosszabb is a Híd akkori helyzeténél: rosszabb, mint az USL nélkülük is rendelkezik az alkotmányozó többséggel, viszont egyben jobb is, mert miközben Szlovákiában a Smer egy viszonylag egységes párt, addig az USL egy szövetség, melynek két fő komponense, a szocdemek és a liberálisok saját motivációkkal, érdekekkel és tervekkel rendelkeznek. Az RMDSZ pont ezért nyerhet teret egy USL kormány fölös többségi részeként: biztonságot nyújthat Pontának arra, hogy ha liberális partnerei valami miatt odébbállnak, ne maradjon magára és kisebbségben. Nem véletlen, hogy a liberálisok máris jelezték, az RMDSZ sokkal inkább tekintik politikai riválisnak mint potenciális partnernek.

Gyakorlatilag labdába sem tudott végül rúgni a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Itt nem ül a szlovákiai analógia: míg az MKP jelentős támogatottsággal és kis különbséggel maradt a vonal alatt, Tőkésék egy százalékot sem tudtak szerezni országosan. A párt képviselőjelöltjei mintegy 50, szenátorjelöltjei 60 ezer szavazatot kaptak (0.64% és 0.79% országosan), amely nem volt elég egyetlen mandátum megszerzésére sem. Jelöltjeik rendre alulmaradtak az RMDSZ-szel szemben, még a párt vezetője, Toró T. Tibor sem tudott győzni hazai körzetében, egy viszonylag ismeretlen ellenféllel szemben.

A párt kicsavart logikával reagált a választási eredményekre: kritizálták az RMDSZ-t, amiért alacsony volt a magyarok választási részvétele, amiért negatív kampányt folytatott és amiért az 5%-os küszöb el nem érésével riogatott (a párt végül 5.3%-ot szerzett). A párt és a szakértők egy része is az RMDSZ egyértelmű kudarcaként élte meg azt, hogy csökkent a párt által birtokolt képviselői helyek száma (a szenátoroké pedig stabil maradt). Az arányokat megnézve azonban nagyon úgy tűnik, hogy az RMDSZ által elvesztett szavazatok zöme éppen az EMNP támogatóit jelenti, éppen ezért eléggé fura érvelés a gyengébb párt pozíciójából az erősebbet vádolni a szavazatok eloszlásából fakadó veszteségek miatt.

A magyarországi királyi média a szokásos módon tálalta az eseményeket: az EMNP sikert ért el, amennyiben növelni tudta a rá leadott szavazatok számát; eközben az RMDSZ viszont kudarcot vallott, mivel gyengült a magyarság parlamenti képviselete. Nem meglepő persze ez annak fényében, hogy az Orbán-kormány változatlanul Tőkés László pártját fogja romániai viszonylatban. A júliusi Orbán-Kelemen-Tőkés-Szász találkozó megcsillantotta annak reményét, hogy a Fidesz és az RMDSZ közötti viszony rendeződik: a jelek szerint azonban ez mégsem történt meg teljesen. Szász Jenő és az általa fémjelzett Magyar Polgári Párt (MPP) ugyan valóban félreállt – Szász esetében: félreült egy kényelmes intézeti pozícióba –, de az RMDSZ/EMNP konfliktus változatlanul éles maradt, az Orbán-kormány pedig stratégiai szövetségese pártját fogta. Igaz ugyan, hogy a Fidesz jelenléte ezúttal sokkal visszafogottabb volt, mint korábban, az RMDSZ-es nyilatkozatok alapján azonban ez sem kerülte el Kelemen Hunorék figyelmét.

Magyarország és a határon túliak politikai viszonya a 2014-es választásokkal új réteget kap, mivel a határon túli kettős állampolgárok is részt vehetnek majd a szavazásban. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi pártok vadászterülete kibővül a magyarok lakta régiókkal a környező országokban. Ennek jelentőségét nem szabad alulbecsülni, hiszen a Fidesz egy stabil szavazói bázisra számít ezekből a térségekből. (Teheti ezt elsősorban azért, mert a politikailag immár heterogén határon túli közösségekről viszonylag ügyesen leválogatta az ideológiailag kompatibilis – és ezért a kettős állampolgárság gyakorlati megvalósulásának mikéntjeit és miértjeit is könnyebben megbocsájtó – réteget, belőlük csinálva kettős állampolgárként szavazóbázist.)

De ez a folyamat visszafelé is működik: a hírek szerint az RMDSZ júliusban éppen a saját magyarországi aktivizálódásának „fenyegetésével” érte el a budapesti vonalak meglágyulását. A jelek szerint azonban mára ez az alku semmissé válthat, és az erdélyi választási sikere után – merthogy minden ellenkező kommunikáció ellenére is sikeres védharcról van szó – az RMDSZ valóban belevághat magyarországi projektjébe. A fagyi könnyen visszanyalhat: a Fidesz most a saját pályáján fizethet meg határon túli politikájának kétarcúságán. A sors érdekes fintora lenne, hogy azt a döntést, hogy Magyarország kormánya teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a határon túli magyarság saját döntéseit a politikai képviselet kiválasztásában, és helyette maga válogatja ki szövetséges szervezeteit, ezek a határon túli szervezetek Magyarországra átnyúlva bosszulnák meg. Hogy így lesz-e, az ma még nem látható, az mindenesetre biztos, hogy Orbán Viktor és kormánya 2012-ben is sokat tettek azért, hogy a határon túli magyarság politikai képviselete a lehető legkevésbé szimpatizáljon velük.