A határon átívelő semmi
A nemzetet egyesítették, csak a határon nem lehet átjönni. Röghöz nem csak a diákok vannak kötve.
Nem tudom, Semjén Zsolt keze benne van-e, de úgy tűnik, már Isten is úgy akarja, hogy a határon túl élő magyarok maradjanak a valagukon, és ne jöjjenek Magyarországra. Nem mintha mostanság oly népszerű lenne e hely, bár ugródeszkának kiváló.
Nemrégiben egy kistelepülésen jártam, a falunapon ünnepélyes keretek és Wass Albert idézetek közt tettek állampolgársági esküt az ország új polgárai. Felének nem hogy a neve alapján nem lehetett azt mondani, hogy magyar, de annál inkább szerb vagy ukrán, hanem látszódott rajtuk, egy kukkot sem tudnak magyarul. Noha a törvény szerint a magyar nyelvtudás is szükséges a magyar állampolgárság megszerzéséhez, illetve a visszahonosításhoz. Amúgy, ha sok lóvéd volt, már eddig is meg lehetett szerezni, mármint 2010-11 előtt, csak a jó embert kellett megkeresni. De a korrupció alighanem most is virágzik, másképp nem tudom megmagyarázni, hogy egyes településeken a jegyző miképpen osztogatja az állampolgárságot a magyarul nem tudóknak. Akik egyébiránt nem azért ácsingóznak ez iránt, hanem hogy a magyar útlevéllel majd a boldog nyugaton vállalhassanak munkát. Ukrán, szerb papírokkal ez sokkal nehezebb. De az is biztos, hogy nem ők fognak hálából a Fideszre szavazni – bár ki tudja –, hacsak a kormányzat nem nyomtat majd cirill betűs szavazólapokat. Igaz, ez is ki fog telni tőlük.
De vissza a „közlekedj okosan!” témaköréhez. Ugyan a szlovákiai nemzettársainkat érinti ez a legkevésbé, de még ők is emlékeznek azokra az időkre, amikor a magyar határőrök (is) órákon át szívatták őket, és természetesen a „hazaiak” is – a szlovákok, románok, hogy a közismerten gondos ukrán és szerb határőröket, vámosokat most ne is említsük. Mára finomodtak a módszerek. Így Szijjártó Péter a Monty Python-féle filmekbe illő módon adott át egy utat Gyulánál, ami Romániába vezet(ne) és vissza – csak épp határátkelőhely nincs, úgyhogy majd egyszer használni is lehet a cuccot. De ez még csak a kezdet: az utóbbi időben többször is olvashattunk arról, hogy a határátkelőhelyeken leállt az informatikai rendszer. Még a Ferihegyen is! (Pardon, a Liszt Ferenc megállón.)
A határon túliak persze már rég megszokták, hogy főképpen bejutni milyen nehéz és még inkább megalázó Magyarországra. Naná, a határőr és a vámos is ember, neki is bizonyítania kell, sikerélményt szereznie. Repes a szívünk, ha azt halljuk, hány tíz kilónyi szívnivalóra csaptak le Röszkénél (klasszikusan albánokra), és Matolcsyval együtt izgulunk, hogy se alkohol, se cigi ne jusson át a határon. Mi magunk már rég nem hozunk egy decit meg egy szálat sem, mert ismerjük a vámost mint olyant: már a minimális mennyiséggel is gyanússá válunk. És szégyenkezünk, pironkodunk, amikor a gatyáink közt turkál – a homo sovieticus/balcanicus még mindig bennünk él, még mindig úgy indulunk útnak (hiába, hogy már a magyar útlevél is a zsebünkben van), hogy lelkiismeret-furdalásunk van, mert egyáltalán útnak merünk indulni, és a határőrt megzavarjuk a Népsport olvasásában (ami ma már szintén Nemzeti). Úgy érezzük, ha át akarunk menni a határon, bizonyosan vaj van a fülünk mögött, csak magunk sem tudjuk, milyen típusú és hány kiló.
Talán majd az unokáink habitusa megváltozik. Addig is marad az újabb trükk, amely otthon tartja a romániai, ukrajnai, vajdasági utasokat: a számítógépes rendszer. Mert ha az leáll, leáll a forgalom is. Aki élt át ilyet, az ezentúl ezerszer meggondolja, hogy útnak indul-e délnek, keletre. Vagy ahogyan magyarországi rokonaink mondták, miután visszafelé jövet négy órán át várakoztak két kisgyerekkel a határ szerbiai oldalán – mert a magyar csúcstechnológiai ismét leállt -, a büdös életben többé nem jönnek a Vajdaságba, csak ha majd az EU tagja lesz Szerbia. Arra meg várhatunk.
Hogy az élet még szebb legyen – erősen ritkították egy hete a vonatjáratokat Belgrád, Zágráb, Ljubljana irányába (utóbbiba direkt járat már nincs egy se, amoda napi egy-kettő). Ez ugyan nem (csak) a magyar fél hibája. Ám jellemző, hogy épp a vonaton nincs számítógépes vizsgálat. Vagyis van valami annak tűnő (egy dobozba beteszik az útlevelet, mely doboz aztán vagy működik, vagy nem), de azon nem regisztrálnak mindenkit. A magyar személyire például csak ránéznek a szerb-magyar határon Kelebiánál a vonaton. Helyes is – de akkor mit szórakoznak folyton az autópályán a határátkelőhelyen?
Schengen miatt, tudjuk jól. Meg mert ez a dolguk, aztán vagy sikerül, vagy nem. Karácsony tájt ez még inkább aktuális, de a hatóságok és a lakosságok is úgy van vele, hogy a török vendégmunkás-áradat szív, hát nem mindegy?
Mert itt már mindegy: amikor lerobbant a határőrség rendszere, szombaton ugyanígy leállt a Szerencsejátéké is. Pont akkor, amikor az ötös lottót is húzták.
És még ne higgyünk az összeesküvés-elméletekben. Hanem akkor miben? Nekik, az államnak, az állami cégeknek?
