Az egyetem értelme

Széky János | 2012. december 22. - 07:35 | Vélemény

Az Erdélyből áttelepült és sűrűn hazajáró költő úgy örült, mint egy gyerek, amikor elmesélte, hogy a kolozsvári és marosvásárhelyi diákok szimpátiatüntetésen álltak ki a magyarországi társaik mellett. Kivált a marosvásárhelyiektől volt elragadtatva, hiszen az ottani Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet az első Orbán-kormány pártfogásával hozták létre, a második részrehajlón bőkezű vele (tíz számjegyű összeg 2014-ig), miközben a hazai felsőoktatást előzetes figyelmeztetés nélkül koldussá teszi. Ráadásul még három hónapja sincs, hogy a Sapientia szenátusa minden stílusérzéket mellőzve körülajnározta az odaröppenő forintpapát.

A Sapientia lényegében az erdélyi elit Tőkés Lászlóhoz húzó törpe minoritásának intézménye; ezt a csoportot a Fidesz – a Duray–Tőkés-szabály jegyében – akár kormányon, akár ellenzéken minden méltányosságon és józan belátáson túl támogatja, kockáztatva még azt is, hogy a romániai magyarságnak nem lesz parlamenti képviselete. (Hiába minden nagyhangú önreklám, a budapesti vezetőség huszonhárom éves tanulóidő és lassan hét év kormányzati tapasztalat után nemzetpolitikai ügyekben ugyanolyan reménytelenül amatőr, mint a külpolitikában vagy a gazdaságban.)

A külhoni magyar egyetemek létrehozása az egyik olyan ügy, amelyben a realizmus érzékenységet sért. Akár a Selye alapításakor, itt is elkerülték a kérdést: ha a magyar közösség humán és szakértelmiségének megerősítése a tét, akkor a képzés nagy részét miért ne végezhetnék ugyanígy vagy jobban a már meglévő magyarországi egyetemek? Vagy hogy a magyarul elsajátított szaknyelvnek mennyi haszna van a többségi nyelv közegében. Magyarán: nincs elég diák és nincs elég (kellő tudású) helyi oktató.

Romániában tovább színezte a helyzetet, hogy a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemnek már létezett és – ha nem is úgy, mint az erdélyiek szerették volna – erősödött a szép hagyományú magyar tagozata; hogy a türelmetlen református egyház Nagyváradon közben megalapította a Partiumi Keresztény Egyetemet; de éppenséggel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek is van kiváló színvonalú magyar kara.

Tőkésék ideológiája szerint a tisztán magyar egyetem a magyar közösség megmaradásának záloga, és a területi autonómia feltétele. Csakhogy – bármennyire sajnálatos – inkább fordítva van. A magyar kulturális intézményrendszer működtetéséhez szükséges szakokat ugyanígy lehet működtetni vegyes egyetemeken. Ezeken túl jogi, államigazgatási, gazdasági, mérnöki szakokon akkor volna egyáltalán szükség magyar képzésre, ha megvalósulhatna a külön magyar politikai-igazgatási intézményrendszer, vagyis a területi autonómia, ahol a magyar hivatalos nyelv.

Ennek a belátható jövőben nincs realitása. Duray már belátta, Tőkés nem. Még kevésbé érti, miért üti egymást a területi autonómia a kettős állampolgársággal.

A hallgatókról azonban lepereg az ideológia. Az egyetem alapításának annyi értelme biztosan volt, hogy normális, értelmes magyar fiatalok kerültek egy csapatba. S azért tudták „megmenteni a mundér becsületét”, mert a tudatos életüket egy liberális demokráciában élték le. Rossz minőségűben, de a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legpuhább diktatúra, hát még a kemény, Ceaușescu-szabású. Nincs olyan „magasabb szempont”, mint az idősebb nemzedékeknél, amely meggátolná, hogy lássák a mostani magyar kormány végletes otrombaságát és amatőrségét. Ugyanez elmondható bámulatosan sikeres budapesti társaikról is.

Orbán Viktort idézem teljes egyetértéssel, október 3-án mondta Marosvásárhelyen, amikor múlhatatlan érdemeiért az egyetem szenátusától elsőként megkapta a Bocskai-díjat: „Soha nem azon kell gondolkozni, hogy hogyan legyünk valakik, hanem csak arra szabad összpontosítani, hogy mit akarunk csinálni. A fontos és nagy dolgokhoz a Jóisten megadja az eszközöket”.

Boldog karácsonyt!

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.