Mire jó a falnak menni, ha anélkül is lehet?
Első pillantásra úgy festhet, mintha az Alkotmánybíróság a sarkára állt volna, és ettől a Fidesz belátta hibáját. Miután a testület kimutatta, hogy a választási eljárásról szóló törvény, azon belül is a regisztrációról való részek több ponton ellentétesek Magyarország Alaptörvényével meg nemzetközi szerződésekkel is, Rogán Antal kormánypárti frakcióvezető azonnal bejelentette, hogy jó, akkor 2014-ben (pontosabban az idén) nem lesz regisztráció.
Csak hát ne legyen már ilyen rövid a memóriánk: pontosan egy héttel korábban Rogán és társai ugyanilyen hamar közölték, hogy az úgynevezett Átmeneti rendelkezések formai okból kifogásolt paragrafusait majd könnyedén beemelik az Alaptörvénybe, és akkor az Alkotmánybíróság nem tehet semmit. Megtehették volna most a regisztrációval is, hideg vízben hagyva az AB többségét alkotó, máskor oly készséges, szimpatizáns jogtudósokat.
Az, hogy most látszatra meghajoltak az AB előtt, egyet jelenthet: azokat a Fidesz-vezetőket, akik a politikát Orbán alatt csak egy szinttel, a napi gyakorlatban menedzselik, nem lepte meg a döntés. Ismervén a gépezetet, a meglepetés hiánya azzal magyarázható, hogy tudtak a döntésről, és nem volt ellenükre. Ha szabad föltételeznem: finoman jelezték az említett alkotmánybírósági többség amúgy kormánybarát tagjainak, hogy nem kell leköpniük a diplomájukat. Mindezt legföljebb két héttel azután, hogy a miniszterelnök kijelentette: a kormányzatnak nincs választása, be kell vezetni a regisztrációt.
Még egy héttel korábban Orbán már bemutatott egy kézifékes-füstölő gumis fordulatot. Nem sokkal a szűk felsőoktatási keretszámok elszánt védelmezése után közölte, hogy keretszámok nem lesznek, mindenki „ingyen tanulhat” (aki vállalja a röghöz kötést), és csakugyan. Annak a fordulatnak az volt az előzménye, hogy az utcára tódult a diákság, és amit egyetlen ellenzéki erő sem tudott elérni: kivívta a közvélemény nem szigorúan kormánypárti részének rokonszenvét. Orbán felfogta, hogy az extrém ötletből baj lehet.
Talán most is. Biztató, hogy kormányzati körökben még vagy megint van józanság, de a kijózanodás nem az alkotmánybírósági határozat következménye, hanem fordítva: annak, hogy az AB ilyen határozatot hozott, némely politikusok viszonylagos józansága volt legalábbis a feltétele..
A határozat legjobb része Kovács Péter párhuzamos véleménye. Európai felkészültséggel és fölényes eleganciával vezeti le az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteiből – főként nem egészen demokratikus posztszovjet országok felsülésének példáiból –, miért ellentétes a választói regisztráció Magyarországon kiagyalt módszere a nemzetközi normákkal. Az EJEB az a bizonyos strasbourgi bíróság, amelynek tagjait Kövér László látatlanban leidiótázta. Kovács Pétert 2005-ben a Fidesz jelölte alkotmánybírónak, és akkor megírta a sajtó, hogy nem túl közelről, de Áder János fideszes frakcióvezető rokona.
Áder most köztársasági elnök, és az Alkotmánybírósághoz december 6-án küldött indítványában azt kérte, vizsgálják meg, a regisztráció ezen módja az Alaptörvényen kívül megfelel-e a „nemzetközi követelményeknek” is. Többek között az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozott. Ezzel lehetőséget adott az AB-nak, hogy ne csak a részleteket, hanem a regisztrációt mint olyant is értékelje. Mondhatni, megjelölte a menekülési útvonalat.
A mértéktelenül megnehezített regisztráció – az adatvédelem mostani állapotával együtt – olyan disznóság, hogy az már Strasbourgból és Brüsszelből is látszik. A Fideszt most talán a néppárti energiapajzs, Martens és Daul urak megbízható elvtelensége sem védené meg. Amellett majom f…án vitézkötés, teljesen fölösleges provokáció. Az egyéni választókerületekben megszerezhető mandátumok arányának növelése, az egyfordulós rendszer (ami a kényszerszövetség vagy halál dilemmája elé állítja az ellenzéket), a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda tisztségviselőinek kétharmados, kilenc évre (előre három választásra) való kinevezése, a külhoni szavazatok ellenőrzésének lazasága, a nemzetközi megfigyelők beengedésének önkényes döntésre bízása és a többi – mind elég ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP az ő egymillió-párszázezer megingathatatlan törzsszavazójával ne kapjon egyharmadnál kevesebb mandátumot. Mindezekkel a disznóságokkal az Alkotmánybíróság nem foglalkozott.
És ha megvan az egyharmad, akkor a másik oldali kormányt majd sikeresen béníthatják az olyan, mostani kétharmaddal kinevezett funkcionáriusok és testületek, mint az idén fideszes mamelukokkal (teljesen) feltöltendő Alkotmánybíróság. Akkor meg minek feszítsék Orbánék a húrt, minek tegyék magukat végképp elviselhetetlenné Európában? Minek kockáztassanak robbanást, kemény külső beavatkozásból adódó gazdasági összeomlást?
A regisztráció kiválóan alkalmas volt gumicsontnak is, hogy az ellenzéki pártok mással se foglalkozzanak, aztán amikor visszavonják, meg lehessen kérdezni: most akkor mi bajuk? Ők fordulatot látnak, és tovább erősödik az a meggyőződésük, hogy az Alkotmánybíróság a fő biztosíték a zsarnokság ellen. Reménytelenül nem értik, hogy ha eszelős, minden európai normát felrúgó törvények visszavonatásához elit jogtudósokra van szükség, az már régen rossz. Olyan politikai rendszert kellene létrehozni, ahol a pártok eleve félnek attól, hogy eszelős, belső-ázsiai törvényeket hozzanak. Tanítóbácsis kioktatás nélkül. Sőt, eszükbe sem jut. De ez a lehetőség meg az ellenzéknek nem jut eszébe.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.
