Közvélemény és opportunizmus

Félreértés ne essék, véletlenül sem bagatellizálni szeretném az ügyet ezzel a némileg cinikus kijelentéssel, inkább csak rámutatni arra, hogy ez a történet is sikeresen oldódott fel a pártpolitikai alapon képződő, egymással gyakran köszönőviszonyban sem levő magánvalóságokban. Rövid hezitálás után mindenki oda „zárt”, ahová szokott – igaz, a jobboldalnak most az ügy természetéből adódóan kicsit tovább tartott a dolog, mint máskor.

Most nem szeretném részletesen értékelni Bayer cikkét magát – egyébként nyilván a legalapvetőbb normákat megsértőnek tartom –, hanem inkább a hatalomtechnikai és kommunikációs kérdésekre koncentrálnék. Mint ismeretes, az ügy kipattanása után néhány napig a Fidesz nagyon engedékeny, szinte bűnbánó módon kommunikált ötös számú pártkönyve tulajdonosának uszító cikkével kapcsolatban. A csúcspontot talán Navracsics Tibor miniszter televíziós interjúja jelentette, aki akkor és ott keményen elhatárolódott Bayer írásától. Aztán az elmúlt napokban megint fordult a kocka, és a Fidesz elkezdte védeni Bayert, ráadásul közben megsorozva a „gyilkosokat védő” ellenzéket is.

Ennek a fordulatnak a megértésében sokat segít a HVG által kikapart információ, mi szerint e retorikai fordulat hátterében nem más áll, mint hogy egy fideszes belső közvéleménykutatás szerint az emberek olyannyira felháborodtak a Bayer cikkét is motiváló bűncselekményeken, hogy a keményebb fellépést várják el a kormánytól. Hogy ez a sajtóinformáció igaz-e, azt nehéz megmondani, viszont a párt múltjának és módszereinek figyelembe vételével elég valószínűnek tűnik, hogy valóban valami hasonló történhetett a színfalak mögött.

Ilyen egyszerű és pragmatikus megfontolások állnak tehát a Fidesz kommunikációs stratégiái mögött: folyamatosan figyelik a közvéleményt, és érzékenyen reagálnak annak igényeire. Ez az a fajta stratégia, amelyet láthatunk például Robert Ficónál és a Smernél is, és amelyet Jürgen Habermas nagy hatású német filozófus közvéleménykutatások által vezérelt opportunizmusnak nevezett egy néhány éves cikkében. Habermas akkor Angela Merkel német kancellárt hozta fel példaként az efféle opportunizmusra, amikor is ő a fukusimai katasztrófa farvizén kialakuló hangulat miatt 180 fokos fordulatot leírva atomellenes pozíciót vett fel a közvélemény nyomása alatt.

Habermas véleménye erről az eljárásról egyébként egyértelműen negatív. Bár belátja, hogy az hasznos lehet(ne), hogy a pártok ennyire intenzíven keresik választóik véleményét a kulcsfontosságú ügyekben, az ilyen eljárásokat végeredményben károsnak tartja a demokrácia minőségére. Szerinte az egyfajta zsákutcához vezet, ha a pártok az opportunizmus nevében aktívan keresik a nép többségi véleményét, majd pedig ehhez idomulnak, mivel így a politikai szféra csak a közhangulat naturalisztikus bemutatását szolgálja. Ezzel szemben Habermas értékvezérelt dialógust, és egy ebből kialakuló megegyezést várna el a felektől, miközben a szavazók hangulatát felismerve a pártok megpróbálják őket meggyőzni igazuktól. Ettől persze jelenleg nagyon messze vagyunk.

Mi a habermasi kritika gyakorlati üzenete a Bayer-ügyben? Elsősorban az, hogy botrányos, ha egy pártnak a közvéleménykutatási eredményekre kell hagyatkozni akkor, amikor egy ennyire nyilvánvaló morális ügyben állást foglal. A Bayer-ügyben a döntéshozóknak egész egyszerűen nem kellene, hogy szempont legyen az, hogy mit gondol a cigánybűnözésről saját választói bázisuk egy (jelentékeny) része, hiszen képesek értékvezérelt politikai döntést is hozni. Nem is valamiféle vitatott értékekről van szó, hanem az emberi együttélés alapvető kereteiről, hogy nem kívánom egy másik csoport kollektív vesztét, hogy nem gondolom (és nevezem!) őket állatoknak, és így tovább.

De ez az egész mechanizmus arra is rámutat, mennyire félreismerik a Fidesz működését azok, akik fideszes politikusok kijelentéseinek önálló erőt, belső konfliktusokat tulajdonítanak. Ott van Navracsics esete: imázsa és tanári múltja miatt sokan várnának tőle egy józanabb hozzáállást a politikához, és amikor ebben az ügyben felszólalt, akkor lehetett hallani egy jó hangos „Na ugye!” kiáltást ellenzéki drukkereitől. Aztán persze kiderült, hogy Navracsics sem autonóm a Fidesz átfogó kommunikációs képétől, és még arcvesztés árán is be kellett állnia a Bayert gyakorlatilag megvédők körébe. Viszont innentől legalább még inkább nyilvánvaló: a Fidesz kommunikációja egy közvéleménykutatásvezérelt opportunista stratégiává áll össze, amelyben az egyéni morális döntéseknek annyi helye van, mint Orbán Viktor szótárában a belátásnak.